Minta példa

live4liverpool.comVasárnap szieszta időben Wales legjobbjait – a hattyús – csapatot fogadjuk. A mieink köszönik jól vannak, szépen haladunk a céljaink felé, tartjuk a cirka 2 pont/meccs átlagot, így foglalkozzunk részletesen az ellenféllel. Számomra szimpatikus csapatról van szó, akik példát  és alkalmat szolgáltatnak három különböző folyamat bemutatására. Egy abszolút pozitív: hogyan építsünk fel egy csapatot klubmodell alapján. Két negatívat: a Ligakupa és az EL hatása. Alapvetően szimpatikus focit játszanak, van karakterük és jól is csinálják a dolgaikat, kivétel ez alól Laudrup korai menesztése, de erről még bővebben.

A Swansea mélyről indult és tudatosan építkezett az elmúlt bő 10 évben, így jutottak el szépen a negyedosztályból az élvonalba, valamint a Ligakupa-győzelmen keresztül Európába. Figyelemre méltó fejlődés, főleg, hogy akad több játékos akik végig ott voltak a csapatban pl.: Briton, Monk (az ideiglenes managerük). A klubmodelljük miatt még érdekesebb az egész. A klub sorsában a legnagyobb fordulat 2002-ben következett be, amikor a jelenlegi elnök/résztulajdonos hatalomra került: Huw Jenkins kezdte el építeni a klubmodelljüket aminek egyik része, hogy a szurkolói közösségük 20% erejéig tulajdonosa a klubnak, fontos elem, hogy fegyelmezett pénzügyeket folytatnak. Azóta készült el az új stadionjuk is (a harmad- és negyedosztály határán!!!). A legfontosabb az, hogy az angol futball közegtől teljesen elütő stílust alkalmaznak, hogy ezt pontosan mikor kezdték nem tudom biztosan, nem lepne meg ha már 2002 óta. Annyi biztos, hogy Roberto Martínez (jelenlegi Everton manager) 2007-es színre lépése óta (ekkor harmadosztályúak voltak) biztos, hogy folyamatosan így fociznak. Milyen is az így? A Liverpool szurkolóknak BR miatt nem hiszem, hogy túl kellene magyarázni a sok kispasszos, labdabirtoklásra épülő stílust. Az is kiemelendő, hogy a harmadosztálytól kezdve – ami a rúgd és fuss, valamint az Ikarus örök hazája – ezt a közegtől idegen stílust játsszák. Hogy milyen szinten? Idén ők birtokolják a legtöbbet a lasztit a PL-ben 60,1%-kal, valamint ők passzolnak a legpontosabban 86,3%-kal. Éppen most csütörtökön a Rafa-féle Napoli ellen értek el az EL-ben egy döntetlent, úgy, hogy 69%-ban náluk volt a laszti és 89%-kal passzoltak. Egyszóval magas szinten játsszák a stílusukat, főleg, ha azt nézzük, hogy idén kiesés elől menekülő középcsapatról van szó! Amit szeretnék még hangsúlyozni, hogy a stílusukat Laudrup érkezéséig döntően ismeretlen brit és sok esetben helyi walesi (velszi?) erők alkalmazásával érték el, valamint még egyszer: viszonylag sokan (Williams (csk (csapatkapitány)), Briton, Monk, Rangel) még a mai napig itt vannak a harmadosztályban szereplők közül, ami elképesztő, mind a játékosokra, mind a klubra nézve. Ez volt a pozitív példa, hogyan lehet kispénzből, egyedi stílussal, önmagukhoz képest hatalmasat építeni.

Jenkins és Laudrup
Jenkins és Laudrup

Saját szereplésünk kapcsán többször beszéltük már, hogy a Ligakupa-szereplésnek negatív hatása van. Láthattuk King Kennynél is 2012 tavaszán a bajnoki eredményeken. Ligakupa hatása funfact: az utolsó 6 managerből, aki megnyerte a ligakupát a következő döntő alkalmával csak Ferguson ült még a csapata padján. Látszik ezen is, hogy nem csak nálunk van meg ez a negatív hatás. Elég csak megnézni Laudruppal a hattyúsok eredménysorát (valószínűtlen, hogy hirtelen elfelejtettek volna focizni) vagy belegondolni, hogy a Birmingham kiesett abban az évben mikor megnyerték. A negatív hatáson nehéz vitatkozni. Az okai érdekesek: az biztos, hogy nem tesz túl jót  az fizikálisan – főleg egy kisebb csapat/szűkebb keret esetében -, hogy az egyébként is legsűrűbb december-januári időszakban játszani kell még pár tétmeccset, az is biztos, hogy morálisan nem tesz túl jót, hogy hónapokkal a szezonzárás előtt már megvan a sikerélmény az ünneplés és ezután még koncentrálni kellene a bajnokságra. Nem véletlen, hogy anno Rafa az ifiket játszatta ebben a sorozatban. Én azt mondom, hogy nem szabad komolyan venni, hiába viszonylag könnyen szerezhető trófea, mert összességében káros, viszont ifineveldének tökéletes.

975

Mostanában többször is szerepeltünk az EL-ben, így többször volt téma, hogy milyen hatása van. Az biztos, hogy negatívabb, mint a BL-nek. A csütörtök-vasárnap ritmus olyan egzotikus túrákkal, mint a több 1000 kilométeresek az orosz tundrára sokat kivesznek a játékosokból a BL pozitív mentális hatása nélkül, így rendszeres, hogy az EL menetelés erősen meglátszik a bajnoki szereplésen. Ez történt a hattyúsokkal is idén, mert ugyan próbálták megerősíteni és bővíteni a keretet nyáron, hogy bírja a kettős terhelést, de láthatóan nem jártak sikerrel. Az EL-ben továbbmentek ugyan a csoportból, de a bajnokságban nincsenek sokkal a kiesést jelentő hely fölött pontszámban. Ez került Laudrup állásába, akit szerintem elhamarkodottan rúgtak ki, mert nem lett hirtelen rossz edző, csak egy ilyen méretű klubnak az EL terhelés sok (emiatt viszonylag sok sérültjük van, köztük rendszeresen és hosszú távokra Michu, a legjobbjuk). Kárhoztatni nem tudom őket, hogy életük első európai szereplését komolyan vették és nekimentek teljes gőzzel. Abban biztos vagyok, hogy amint kiesnek a EL-ből és csak a bajnokságra kell koncentrálni, összeszednek stabil középmezőny helyezést.

yallascore.com

Mire számíthatunk tőlük a meccsen? Többet lesz náluk a laszti. Legalábbis a Tottenham a Citeh, a Chelsea, a MU otthonában mindig náluk volt többet a labda. Igaz a bajnokságban mindig kikaptak Tottenham 1-0, Chelsea 1-0, MU 2-0, Citeh 3-0, és mindig a hazai gárda lőtt többet kapura. Rájuk is igaz, ami az összes labdabirtoklós csapatra: kontrákkal sebezhetőek. Náluk erre pluszba jön a Napoli elleni meccs alapján, hogy presszinggel megzavarhatóak a labdakihozatali fázisban. Ez kecsegtetően hangzik az Everton és Arsenal meccsünk fényében. Taktikailag idén 4-2-3-1-t játszanak sokat támadó FB-vel, stabilan passzoló DM/CM-mel és fluid támadósorral. Laudrup kirúgása után meglepő húzással játékosmanagert neveztek ki Gary Monk személyében (az elmúlt 10 évben nem nagyon volt ilyen a PL-ben), aki régóta még a negyedosztályból velük van ,és így sem a stílusba sem a taktikába nem nyúlt bele, viszont azt tökéletesen tudja.

Összegezve: nem túlzok ha azt mondom hogy üde színfoltja a csapat a PL-nek.

www.liverpoolecho.co.ukMég mielőtt a mieinkkel foglalkoznánk, nézzük meg egy kicsit az idei évünk egyik meglepetés emberét: Flanagant. Azt tudjátok, hogy szeretem az utánpótlásunkból felkerülő játékosokat. Az meg, hogy Anfieldtől egy köpésre született és nevelkedett ad még egy plusz bónuszt. A kis Flanno még Kenny első szezonjában robbant be pár meccs erejéig sérülések miatt és nyújtott nagyot, komoly meccseken. Aztán Kenny második szezonjában mikor sérülések megint szerepet kaptak, megint jól szerepelt, így úgy tűnhetett, hogy a keményen szerelő FB komoly jövő előtt áll nálunk. Azonban BR első szezonjában gyakorlatilag nem kapott szerepet, (2 kupameccs) pl. Wisdom előrébb került a rangsorban mint ő. Sokan, köztük én is, leírtuk. Erre jött az idei év megint sérülések miatt, megint rangadókon, megint jól szerepel (ez nála visszatérő téma az Everton elleni meccsei kiemelkedőek szoktak lenni) jövője azonban kérdőjeles továbbra is szerintem. Miért? Mert ő klasszikus FB, aki jól védekezik, de a támadásokhoz keveset tesz hozzá. Azt láttuk korábban taktikailag erős posztban, hogy manapság inkább a támadásban erős FB-k kerülnek előtérbe akár a védekezési képességük rovására is, így akkor tud megragadni nálunk ha ebben előre tud lépni, ami 21 évesen kérdéses, hogy menni fog-e neki, hiszen nem különösebben gyors és nem is különösebben technikás, de stabil B opció tud lenni. Bízom benne, hogy így lesz.

flanaganEvekVele kapcsolatban elég kis-mintás statok vannak ezért nem is elemezném túl a dolgot. Az látszik és nem is meglepő, hogy az idei éve a legjobb (idén játszik a legtöbbet és idénre már idősödött). Az is látszik, hogy kezd kicsit komolyodni, ami szintén korral jár, hiszen idén van a legkevesebb szabálytalansága. Azért csak kicsit, mert az a gyerek betegsége megvan, hogy még mindig siet a szerelésekkel, ezért sokszor kicselezik az 1,7/meccs kicselezés baromira sok, 0,2-0,5 között van a normál érték egy FB-től.

flanaganjobbBaloA másik érdekesség, hogy természetesen ő jobb oldali FB, de idén pontosan annyit játszott a jobboldalon, mint a balon. Meglepő lehet, de a baloldalon szerepel jobban, ami nem meglepő, hogy ilyenkor többet cselez, hiszen ahhoz, hogy be tudjon adni kénytelen (whoscored adatokról van szó, azaz esemény/meccs adatok, így fontos, hogy hány percet játszik átlagban. Baloldalon 10-11 perccel többet játszik, ezért természetes, hogy kicsit jobbak ott a statjai, viszont a kiemelt fejpárbaj és tackle mutatót ez nem magyarázza). No és nézzük meg statokon keresztül ezt a FB támadós dolgot. Neki átlag meccsenként 0,5 kulcspassza és 0,5 sikeres csele van (mindenki másnál csak a szám lesz ugyanebben a sorrendben), ami az idei nem túl jónak tartott FB mezőnyünkben is  a legkevesebb Aly baba (Cissokho) 0,6 és 0,8. Enrique 1 és 0,8 kombóval rendelkezik. A sokat szidott Johnsonunk 1,1 és 1,6, ami egyébként klasszis teljesítmény. Mivel a klasszisnak számító támadó FB-k adatai: Dani Alves a Barcából 1,2 és 1,1, Alaba a Bayernből 1,2 és 1,3, a kissé megkopott Maicón as AS Romabol 1 és 1,4, azaz Flanno a igazán jók teljesítményének felét harmadát hozza támadásban.

kezdo1402

Előfordulhat, hogy ennél gyengébb/tartalékoltabb kezdővel jönnek.

No térjünk rá a mieinkre is. A meccs előtt két kérdés van a kezdőt illetően:  Johnson kezd-e és ha igen, kit szorít ki?  Allen kezd-e? Az első kérdés attól függ, hogy érdekes-e honnan nézzük. Sokan ki vannak akadva a matematikus ide teljesítményére és a padoztatást tartják jónak számára nevelőcélzattal. Az nem kérdés, hogy az idei szezonja nem az igazi, ennek oka ha lehet hinni a híreknek az, hogy jó részt félsérülten játszott. Most ez már nem akadály, mellesleg szerintem így is a legjobb FB-k és nem csak a statok alapján. Szerintem játszani fog, és Cissokho fog kimaradni. A második kérdésre a válasz röviden az, hogy szerintem nem. A miértre a taktika a válasz. Azt már vázoltam, hogy a hattyúsok az idegenbeli Top6 elleni meccseiken is többet birtokolták idén a lasztit, most is erre lehet számítani, így tőlünk a presszingelős-kontrázós hozzáállás várható, ehhez Allen a presszingben fasza, de a kontrázásban mind Cou a kiugratásokkal, mind Hendo a futásaival többet tud hozzátenni a középpályán a ‘2’ részeként. Gerrard pedig controllerként a Hollywood passzaival, így marad a csereként beállás, amikor kicsit többet akarjuk birtokolni a lasztit. A csapat többi része adja magát. A meccs kulcskérdései a következők:

  •  középpályánk és a támadósor mennyire fog jól presszingelni
  • a SaSnak milyen lesz a helyzetkihasználása?
  • mennyire lesznek frissek vasárnap kora délután, a csütörtök esti meccsük után, amikor erős csapattal álltak ki a Napoli ellen?
  • mennyire koncentrálnak a bajnokságra, úgy hogy jövő héten visszavágó és a 0-0-ás eredmény kecsegtető a továbbjutásuk szempontjából?

Az biztos, hogy a Swansea igyekszik majd nem naivan magasra meghúzni a védővonalát, hiszen többször láthatták már, hogy ez mészárláshoz vezethet. Azt hiszem a középpályás csatát képesek megnyerni a mieink. A meccs kapcsán érdekesség még, hogy a velsziek nem a kedvenc ellenfeleink, mert mióta feljutottak 1gy 3d 2v a mérleg és az egyetlen győzelmünk is közvetlenül a Ligakupa-döntő előtt egy eléggé tartalékos csapat ellen volt. A másik tényező lehet, hogy hogyan szerepelnek ex-játékosaink legutóbb Voldemort (Shelvey) főszereplő volt és azóta még Ngog is csatlakozott hozzá. Suárez érdemel külön említést, hiszen önmagához képest elég gyenge góllövő formát mutat, és ez már kezd látszani rajta frusztráltságként (az elmúlt 7 meccsén 1 gól), persze továbbra is zseniális a mezőnymunkája, sokat védekezik, valamint előkészítésben is jeleskedik (ezen 7 meccsen 5 gólpasszt szórt), viszont nem irigylem azt a csapatot, akik ellen átszakad a gát és elkezdenek befele menni a lövések (hiszen nem próbálkozik keveset, mutatja ezt az elmúlt két meccsén 8-8 lövési kísérlet). Két megjegyzés a kevesebb gólhoz: 1.: taktikai oka van, mivel az elmúlt 7 meccs volt az, ahol többet szerepelt a szélen mint Sturridge, amiatt mert ő tud védekezni is. 2.: így is 25 meccsen 23 gólnál jár és az természetes, hogy a decemberi emberfeletti teljesítményt nem lehetett hosszú távon tartani, meg most van Sturridge, aki rúgja helyette is a gólokat.

Suárez utolsó meccsei
Suárez utolsó meccsei

Összegezve egy nehéz meccsre számítok. Kivéve ha presszing-kontra-helyzetkihasználás kombónk megint kiemelkedő lesz, mert akkor kiütés lesz. Nagy kérdés, hogy mennyire lesznek frissek és koncentráltak az EL miatt. Szerintem most el lehet kapni őket éppen emiatt.