Minek nevezzelek?

Kaptunk kifejezett kérést is, illetve kommentek közt is többször előjött, úgyhogy megírjuk: használunk egy halom rövidítést és idegen kifejezést azt feltételezve, hogy mindenkivel közös nyelvet beszélünk, viszont azért, hogy ez valóban így is legyen, már épp itt volt az ideje készítenünk (többen csináltuk, csak én kezdtem el, ezért használja a poszt az én nevem) egy kis listát arról, hogy akkor most mi mit jelent, pontosan ezt olvasod most is, pusztán informatív jelleggel, poén nélkül, ábécé rendben. Ha kimaradt valami, szólj alant, örömmel pótoljuk, hogy teljes legyen a lista.

b2b – box-to-box középpályás, alapvetően belső középpályás, akinek a feladata a két tizenhatos közti terület bejátszása, innen is jön a név.

btw – by the way, azaz egyébként

board – vezetőség

BR – remélem ezt nem kell magyarázni, csak a biztonság kedvéért itt van.

CB – centreback, azaz belső védő, Agger, Skrtel, Sakho, Touré.

CCC – Clear Cut Chance, azaz a ziccer mintapéldánya.

controller – fociban a jól és pontosan passzoló középpályás, jellemzően a 4-1-2-3 formációban az ‘1’, azaz a vkp/DM egy alfaja, konzolos játékokban a kezelő bizbaszt hívják így.

CM – central midfielder, azaz belső középpályás, komoly átfedés ez a poszt a b2b-vel.

double pivot – 4-2-3-1-ben a védekező feladatú középpályás-páros gyűjtőneve. A nyelvújító mozgalomban a duplaszűrő elnevezést kapta.

DM – defensive midfielder, azaz védekező középpályás

dribble – csel, a labda birtokában kicselezni az ellefelet ezzel mögé kerülve. A nem sikeres az mikor leszerel csel közben azaz tackle-t hajt végre rajtad. Whoscore és OPTA definíció.

FB – fullback, azaz szélsővédő, mint Johnson, Enrique, vagy Flano. Alfajai: RB – rightback, azaz jobboldali szélsővédő és LB – leftback, azaz baloldali szélsővédő

FFP – Financial Fair Play, az UEFA szabályrendszere, ami a cukrosbácsikat és az űrátigazolásokat igyekszik kiszűrni a fociból, épp emiatt ez egy fontos igazolási szempont is.

fluid – magyarítva folyékony. Kismillió formája és fajtája van. Nagyon egyszerűen a játékosok állandó mozgásban vannak, folyamatosan változtatják helyüket, szerepüket. Nincsenek kötött posztok. Jellemzően alakzatbontó taktika. Ellentettje rigid.

FSG – Fenway Sports Group, a jelenlegi tulajdonosunk, övék többek között a Boston Red Sox is, és John W Henry a főtulajdonos, de a felesége sokkal izgalmasabb látvány, ha már személyi kérdésekbe megyünk bele.

ftwFuck The What Igazából „For the wint” jelent, ami valami iránt túlcsorduló lelkesedést fejez ki, úgy is értheted, hogy ez a király. Pl. (például :D) Nagyon csípem a parádés távoli bombákat, Riise FTW. 

GK – goalkeeper, azaz kapus, bár nem hiszem, hogy valaha használtuk volna ezt a rövidítést, de hátha.

HG – HomeGrown. Ez egy PL-szabály, ami szabályozza, hogy hány, nem ilyen státuszú játékos szerepelhet egy csapat keretében (17). Homegrownnak minősül az, aki 3 évet nevelkedett angol vagy velszi csapatnál 16 és 21 éves kora között, illetve 21. életévét betöltötte (FA-ről beszélünk, így nem lehet ezt ilyen szépen meghatározni. Jellemzően több, mint 22 éves. Idén, azaz 2013/14-es szezonra az 1991. december 31-én vagy előtte születettek. Jövőre, a 2014/15-es szezonban 1992. december 31-én vagy előtte születettek (azaz a 93-as születésűek pl.: Suso, Flanno még fiatalnak fognak számítani). Szezonról-szezonra eggyel nő a szám), alatta nem érvényes a szabály.

H&G – más néven a két bohóc. Tom Hicks és George Gillett nevéből adódik. Az FSG előtt ők voltak a csapat tulajdonosai, akik majdnem csődbe vitték a klubot.

Hollywood passz – jellemzően 40-50 hosszú magas passzok, ha bejönnek gyönyörűek, viszont magas %-ban pontatlanok.

interceptionmegelőző szerelés, amikor magát passzt füleli le a másik csapat játékosa.

ITK – In The Know, azaz belsős tudással rendelkező, jellemzően twitteres arcok, akik csak mondják magukról, hogy vannak belsős infóik egyébként ugyanúgy találgatnak, mint mindenki más. Jellemzően átigazolások kapcsán hordanak össze mindenféle szemetet. Legjobb példa indikalya

kulcspassz – key pass, röviden kp, azaz olyan passz, ami kapura lövést eredményez. Nem összekeverni a támadásvezetésben használt fontos (kulcs) passzal.

leveraged buyout – no erre kaptok három definíciót és egy példát is, csak hogy örüljetek.

Először Scouseré: „Tegyük fel, hogy elég nagymenő üzletemberek vagyunk, de minden pénzünk részvényekben, gyárakban van, tehát nincs készpénzünk, amivel valami újat vehetnénk. Ezért odasétálunk egy bankhoz (nem egészen mi, hanem egy frissen alapított cégünk), és azt mondjuk neki, hogy hé, srác, tudod, hogy én ilyen nagymenő vagyok, van itt egy üzlet, ami szerintem bejöhet. Adj hitelt, és én felvirágoztatom a bizniszt, a végén pedig visszakapod a pénzed. Megkapjuk a pénzt, megvesszük a klubot, viszont van egy kis bibi (itt érdemes nagyon figyelnie minden nagyokosnak, aki szerint Henryék kifelé lapátolják a pénzt): egy cégből nem lehet csak úgy pénzt kivonni. Ennek több oka is van, például az, hogy minden pénz, amit a klub termel, a klubot illeti. Igen, te vagy a tulajdonos, de te csak a részvényeiden (és a boardon) keresztül vagy jelen a Liverpoolban, a pénzét csak erős trükközéssel lehet kivenni. Szóval vissza a bibire: nekem van hitelem, viszont a legjobb finanszírozóm (Liverpool) pénzét nem tudom ennek törlesztésére használni. No, akkor gründoljunk egy holdingot. Van a Liverpool ZRt, meg van a Sokhiteltvettemfel Rt, rakjuk be őket egy közös cégbe, így már vígan lehet mozgatni a pénzt a kettő közt. Mi ráterheljük a hitelt a klubra, tehát a Liverpool profitja gyakorlatilag arra megy el, hogy fizeti az általunk felvett hitelt, amivel megvettük őket. Hát nem zseniális?”

Én – guthmate – arra használom, mikor egy csapat tulajdonosa hitelre veszi meg a klubot, majd fogja a hitelt, és valamilyen úton ráterheli a klubra a kamatokkal és a tőketörlesztéstssel együtt, azaz végső soron mindent vele finanszíroztat meg.

A harmadik a portfolio.hu-ról: Hitellel történő kivásárlás. Olyan felvásárlás, melyet jelentős mértékben hitelből finanszíroznak és a hitelek fedezetéül gyakran a felvásárolt vállalat eszközei szolgálnak.

MotM / MoM – Man of the Match – a meccs embere

nutmeg – kötény

OPTA – foci adatgyűjtéssel foglalkozó cég. A legtöbb statisztikás oldal az ő adataikat használja.

PPG – points per game, azaz a szerzett pont/meccs aránya

press(z)ing – leginkább letámadásnak nevezném: a lényege, hogy már a hátul passzolgató középső védőket is megfojtod nyakában való lihegéseddel, a másik hibára késztetése, és így a labda mielőbbi visszaszerzése a célja. Kismillió formája és alfaja van.

RH- – [erhánegatív] új szurkolóinkra gondolva raktam be (vajon van egyáltalán ilyen?), ő Roy Hodgson, a klub volt managere, és egyben egyik legnagyobb tévedése. Az RH adja magát, a negatív jelzőt pedig taktikája miatt kapta, meg így utal a vér egyik csoportosítási módjára is. -guthmate-

rigid – magyarul kötött. Kötött posztok, alakzattartás. Legjobb példa az Ikarus taktika.

tackle – egyszerűen szólva szerelés (bonyolultabban: Dispossessing an opponent, whether the tackling player comes away with the ball or not, azaz labdabirtoklásban megzavarni az ellenfelet, mindegy, hogy az ő csapatánál marad-e a labda vagy sem. Ez elvezet oda, hogy tackle won/tackle lost és ki hány százalékban nyeri meg a tackle-jeit, azaz megnyert és elvesztett tackle. Én ezt nem szeretem, mivel az opta által használt nyertes-vesztes tackle definíció ellentmondásos, és minden esetben megakasztódik az ellenfél támadása. Opta szerint megnyert tackle, ha kikerül a labda az oldalvonalon túlra, így jellemzően a FB-nek magas a megnyert tackle-százaléka, míg egy DM-nek alacsonyabb, mert szerelés során elpöckölt labda a pálya közepén sokszor ellenfélhez kerül. -guthmate-)

tkp – támadó középpályás, mint Coutinho vagy Suso.

TR – Transfer Request, a játékos által a boardnak benyújtott eligazolási kérelem, Torres is ezen a módon lépett le levezetni a Chelsea-be.

through ball – kiugratás, mint amiket Coutinho szokott. Jellemzően az ellenfél védői között lőtt passz mögéjük kiugró csapattársnak.

tükörszélső – az inverted winger magyarosítása, azaz az erősebb lábával ellentétes oldalon szereplő szélső, aki például jobblábasként baloldalon szerepel, így jellemzően nem beadni fog, hanem befelé cselez és a kaput támadja.

vkp – védekező középpályás, jellemzően Lucas poszt. (bocs)

wingback – röviden WB, magyarul szárnyvédő. Az elnevezés kicsit félrevezető, mivel középpályás poszt a 3-5-2 két szélső középpályása.