Kalandra fel!

Karácsony előtt így szavaztak a MOTD nézői
Karácsony előtt így szavaztak a MOTD nézői

Most, hogy túl vagyunk a szezon kétharmadán, valamint az idény legzseniálisabb és legzavarbaejtőbb meccsein (és nem mellesleg idén még veretlenek is voltunk vasárnapig), érdemes talán újra latolgatni a TOP4-be kerülési esélyeinket. (Megjegyzés: a poszt ötlete még a WBA-meccs előtt született meg, ám csak a mostani Fulham-meccs után készült el.)

Az esélylatolgatást Máté részben már megtette az Arsenal elleni beharangozóban, most két másik előrejelzési modellt szeretnék felvillantani (részben azért is, hogy bemutassam, hol is tart a futballanalitika, milyen mélységekig képes lehatolni akár az egyszerű szurkoló is, ha van affinitása, képzettsége hozzá), valamint pár megérzést, gondolatot megosztani veletek. Először a modellekről: Andrew Beasley statisztikai előrejelzése, mutatója az elmúlt 5 szezonra elég pontosnak bizonyult, főleg a TOP4-et illetően, a londoni csapatok elleni találkozók pedig csak javítottak ezen a mutatón, így a kaput találó lövések aránya alapján igen jó esélyeink vannak a BL-helyek egyikére.

A másik modellt a Sport Club Stats munkatársa, Ken Roberts készítette, amely egy szimulációs módszeren (Monte Carlo-módszer) alapul. Anélkül, hogy nagyon mélyen belemennék a részletekbe (főleg azért, mert nem értek hozzá!), a modell minden csapat bajnoki (TOP4, kiesés) esélyeit számolja, minden egyes forduló előtt, újra és újra. Számba veszi az elért eredményeket, majd ezek alapján a hátralevő összes mérkőzésre is szimulál eredményeket. Nem egyet, hanem milliónyit, újra és újra különböző véletlenszerű eredményeket lefuttatva. A modell ugyan minden meccsen ugyanakkora esélyt a két félnek, ám súlyozott, vagyis azért számításba veszi a korábbi eredményeket, a hazai pályát, stb. A lényeg a lényeg, ez egy matematikai szimulációs rendszer, vagyis a számítógépben serényen dolgoznak a kis mókusok, hogy kijöjjön a végeredmény. (A matekosok, statisztikusok ne fogják vissza magukat, tegyék helyre az abszolút laikus megfogalmazásaimat, tévedéseimet, pontatlanságaimat!).

A Sport Club Stats szerint szinte biztos a TOP4 – kattints a nagyításhoz!

A Sport Club Stats szerint szinte biztos a TOP4 – kattints a nagyításhoz!

Szóval, e modell szerint a TOP4-re a Swansea meccs előtt éppen 86% esélyünk van, míg a bajnoki címre pedig 10. Ami itt még érdekes, hogy 70 pont fölött, minden egyes többletponttal 10 százalékpont körülivel ugrik meg az esélyünk a TOP4-re (70p – 55%, 71p – 66%, 72p – 78%, 73p – 88%). Jó tudni, hogy 83 ponttal már 65% esélyünk lenne a bajnoki címre. (A Spurs esélyei a TOP4-re: 17%, az 5. helyre 41, míg a 6-ra 30%. Liverpool kék felének 10% esélye van a BL-t érő helyre, a Mancoknak pedig nagyjából reménytelen: 1%.)

Ja igen, pillanatnyilag a Chelsea oddsai a legkedvezőbbek: 43% valószínűséggel ők lesznek a bajnokok, a City 30 százalékkal jön, majd az Arsenal 17-tel. Figyelmeztetés: a szimulációs modell minden forduló után újra lefut, és ezért értelemszerűen változnak az esélyek, így érdemes böngészni az aktuális kör után pár nappal!

 

A Sports Club Stats szerint már-már biztos a TOP4
Most a Chelsea a favorit (2. ManCity, a piros az Arsenal, mi vastag kékkel)

A következő előrejelzést egy holland taktikai blogger készítette, a 11tegen11 szintén egy statisztikai modellel dolgozott, amelynek középpontjában a várható gólok (Expected Goals, ExpG) száma áll, amelyeket az Opta szolgáltat a Squawkának. A hátralevő meccsekre itt is több tízezerszer futtatják le a modellt. A várható gólok metodikájáról szintén legyen itt elég annyi, hogy számba veszi a játékperceket, a lövések számát, a kaput találó lövések számát, a szerzett gólokat, valamint, hogy milyen helyzetből, honnan adta le az illető a lövést. (Megjegyzendő, hogy amikor az Opta ezt a mutatószámot bemutatta a blogjában, e tekintetben a PL 3 leginkább alulteljesítő 3 játékosa Andy Carroll, Dirk Kuyt és Luis Suarez voltak, összesen 19 góllal szereztek kevesebbet, mint amennyit a modell alapján várhattunk volna tőlük. Ebben a szezonban szereztünk 33 kapufát, emlékszünk, ugye?) A felülteljesítő Top3: Papiss Cissé, Arteta és Pogrebnyak voltak.)

11tegen11-chances

A kis négyzetek jelentik a legvalószínűbb pontszámot

Nos, e modell szerint (megjegyzendő, hogy január 30. óta nem frissítették új számításokkal!) az Arsenal és a City versenyez a bajnoki címért, a City mintegy négypontos előnnyel zárna (83-84 pont), míg mi közel 90 százalékos valószínűséggel végzünk az első négy hely valamelyikén, igaz, van mintegy 11 százaléknyi esély arra is, hogy csak az Európa Ligában indulhatunk jövőre. (Akit komolyabban is érdekel a várható gólok modellje, olvashat itt is, és itt is többet róla.)

Az olyan egyszerűbb esélylatolgatásokat éppen csak megemlítem, mint a tavalyi eredmények megismétlése a hátralevő fordulókban (ennek alapján 77 pontunk lenne a végén), vagy a jelenlegi pontátlagunk megőrzését a hátralevő fordulókra (ez is 77 pontot ad ki), mert bár valós alapjuk van, de semmiképpen sem lehet egy lapon említeni ezeket a fenti modellekkel, amelyek jóval nagyobb adatbázison, jóval kifinomultabb módszerrel készültek.

So far, so good, mondhatnánk, azonban a kiszámíthatatlanság, a váratlanság, az előrejelezhetetlenség különböző összetevői, mint szerencse/balszerencse (kapufa, egy pályára kerülő strandlabda, egy göröngyön megpattanó labda – ugye Kolo?, egy téves ítélet, stb.), formahanyatlás, sérülés, eltiltás és az ezekből következő mentális erő vagy zuhanás azonban jócskán felülírhatják a modellek előrejelzéseit egyes csapatok esetén. Így kanyarodjunk is a számok és statisztikák nélküli világ felé, a megérzések és a retorika, valamint a taktika birodalmába.

Mindannyian emlékszünk még az átigazolási időszakra, amelyet a túlnyomó többség kudarcként vagy teljes kudarcként értékelt, és még Máté ékesszóló érvelése is csak valamelyest tudta enyhíteni az általánosnak mondható idegességet, dühöt, letargiát (nem, kívánt! törlendő – TSz).

Sokakat az frusztrált, hogy nem úgynevezett hiányposztra (szélső védő, középpályás vagy védekező középpályás) próbáltunk a legnagyobb erővel igazolni, hanem olyan támadó középpályásokat, csatárokat, szélsőket (Nem, givánndd! dörllentő! – TSz), akikre „nincs is szükségünk”.

Másokat pedig az, hogy „ha most nem erősítünk, oda a TOP4 szinte vissza nem térő lehetősége”. Kétségtelen, hogy jó lett volna egy-két emberrel bővíteni a keretet, hiszen nem a miénk a legjobb nevekből álló, nem is a legdrágábbak közül való, és ahogy láttuk fentebb, látjuk a saját szemünkkel is, igen jó esélyeink vannak az első négy hely valamelyikén végezni, de érdemes pár dolgot megfontolni – nyilván leginkább az utóbbi pár meccs után.

Láthatóan BR és a szakvezetés (hiába, no, én még a nyolcvanas években olvastam Népsportot) nem látja hiányposztnak a sérült(ek) ellenére sem a (védekező) középpályás posztját (pedig még Vladimirov is!). Az ok egyszerűnek tűnik: Coutinho középpályásként való szerepeltetése (hogy Gerrard amolyan regista-szerű feltámadásáról csak e félmondatban emlékezzek meg). A brazil olyan teljesítményekkel jelentkezett kisebb és nagyobb meccseken egyaránt, mind védekezésben (letámadás, labdaszerzés, ütközések), mind támadásban, hogy gyakorlatilag nyertünk egy igen mozgékony, rendkívül sokoldalú középpályást. Így a korábban gondolt „3 posztra 4 emberünk van” állítás módosulni látszik, és úgy tűnik, hogy egy emberrel többel rendelkezünk a pálya közepén. (És a Fulham elleni meccs mutatta, hogy miért keresünk olyan embereket, akik gyorsak, technikásak, képesek egy-az-egyben megverni az ellenfeleiket, jól látnak a pályán, gólerősek, jól passzolnak: velük lehet feltörni a tízemberes védekezéseket, ráadásul a gyorsaságuk miatt a kontrákra is alkalmasak, amiket még a Fulham ellen is vezettünk.)

A másik megfontolásra érdemes érv: nem minden meccsen kell 3 igazi középpályás. Vannak olyan helyzetek, ahol elég kettő is, viszont természetesen ehhez olyan csapatszintű letámadás/labdatartás kell, amely az elöl levő támadónégyestől követel óriási labda nélküli munkát. Bár ebben vegyesek a tapasztalatok, de van azért erre pozitív példa is.

A szélsővédő probléma is érdekes, hiszen Flanno olyan erényeket kezdett csillogtatni, amikről mi szurkolók nemigen hittük, hogy rejlenek benne, és a másik oldalon pedig Cissokho már messze nem a csapat bénahülyéje: látványos dolgokat nem csinál, de nem mennek el mellette, a támadásokkal fellép, és bár csak egyszerű megoldásokat választ, de fizikai jelenlétével is a csapat taktikai variációs lehetőségeit növeli.

Egy férfias csip-csip-csóka
Egy férfias csip-csip-csóka – Forrás: Getty Images

Mindezek mögött ott áll BR letagadhatatlan motivációs képessége, amely számtalan esetben képes volt korábban már leírt vagy gödörben levő, esetleg tudásának nem a maximumát nyújtó játékosnál ugrásszerű fejlődést elérni (itt elég Enrique, Downing, Henderson, Suarez, és most Flanno vagy Cissokho példájára utalnom), ami a keret adottságainak közel teljes kihasználtságát eredményezi. (Mondom ezt még annak ellenére is, hogy Aspas, Alberto vagy akár Moses is kaphatott volna valamivel több lehetőséget.) Ehhez a motivációs képességhez esetenként kiváló taktikai érzék társul (noha természetesen BR is többször fogott mellé a szezonban: főleg a meccs közbeni változtatásokban bizonyult lassúnak vagy bátortalannak, de azért elég kevés olyan mérkőzésünk volt, ahol teljes csődöt vagy kilátástalanságot érzékeltünk volna végig).

Mára olyan sokszínű lett a csapat taktikai fegyvertára, hogy mérkőzés közben is többször váltunk formációt, megközelítést, akár ugyanazzal a személyi állománnyal. A cél egyértelmű: támadófocit játszunk, több gólt akarunk rúgni, mint az ellenfél. A keret összetétele, az attraktív taktika, az olyan zseniális támadók, mint Suarez, Sturridge, Sterling vagy Coutinho, miatt mondhatni, nem is játszhatunk mást. Ebben a támadófociban viszont kódolva van a hibázás, a góllövés mellett az is, hogy az ellenfél gólokkal bünteti a csapatot, esetenként átrohanva a középpályánkon vagy hibára kényszerítve a védelmünket. Mindennek ára van.

Hogy mindez mit jelent a TOP4 esélyeinkre nézvést? (A válasz előtt egy kis kitérő. A saját jó eredményeink, valamint az előttünk lévők botladozásai miatt sokakban felmerül még a bajnoki cím megszerzésének esélye is. Láthattuk, hogy ennek nem igazán nagy az esélye, de az tényszerűen elmondható, hogy ha egy kívülálló ránéz a tabellára, és azt látja, hogy az 1. és a 4. helyezett között 12 fordulóval a vége előtt csak 4 pont a különbség, akkor biztosan azt mondja, hogy a 4. is beleszólhat a bajnoki címért folyó versenybe. Lehet persze sorolni az érveket és az ellenérveket, de azok legfeljebb arról szólnak, hogy mekkora az az esély, nem pedig arról, hogy nem létezik.) Szóval, nem igazán tudom a választ, csak azt, hogy 4 rettenetes szezon után nagyon jó érzés, hogy „benne vagyunk a Szaknévsorban”, hogy február közepén még élnek bajnoki, TOP4-es reményeink, hogy ott vagyunk, ahol a nagyfiúk játszanak.

Lehet, hogy a vége sírás lesz, és mondjuk a 6. helyen végzünk (mondjuk erre kisebb az esély, mint a bajnoki címre, és nagyon nagy földbe állás kéne hozzá), de ezt az izgalmat régen éreztük már, és nagyon jó ismét érezni. Főleg úgy, hogy olyan támadófocival rukkolunk elő, amilyet nagyon régóta nem láttunk sem mi, sem más csapatok szurkolói. Ki gondolta volna ezt a szezon elején?!

Szóval öveket becsatolni, betépés indul, ki tudja, hol és mire ébredünk!