Fortress Anfield

1558397_10152334476567573_1145310203_n
Pedig nem voltak jók az előjelek. Legjobb idegenbeli védelem, kr. e. 544 óta nem vertük meg az ágyúsokat, nem lesz középpályánk, nekik viszont lesz kettő is, hazai pályán fogunk égni, jajj. Na most ehhez képest ülök itt és nem merek kimenni az utcára, mert annyira görcsös a vigyor az arcomon, hogy zsigerből fújnának le gázspray-vel. Mindenesetre a parádés győzelem ellenére sem mehetünk el a meccs részletes, távoli jövő szempontjából fontos konzekvenciákat rejtő taktikai elemzése mellett sem, következik is a hajtás után.

Azt hitted, mi? Tedd le a kaszát, gyermekem és vedd vissza a sört a kezedbe, itt taktikáról egy büdös szó nem fog esni. Ritkán fordul elő velem, hogy egy ilyen orgazmikus győzelem után ragadhatok billentyűzetet, kezdem átérezni, milyen lehet szederbokornak lenni. Tervezek is mindjárt egy felhőkarcolót, várjatok. Na addig is, nincs is már dolgom, mint egyesével köszönetet mondani annak a 11 (+ cserék) játékosnak, akiknek ezt a fantasztikus délután köszönhetem. 20 percig csak ültem a kanapén és

Mert ezen a meccsen, bár nem birtokoltuk többet a labdát, olyan szinten gyorsultuk le Wengeréket, mint ahogy egy Ferrari hagyja faképnél a felnijeit négy téglán pihentető kispókot. Lendületből. Kizsírozott szakadékban. Kétszer. Simán lehetett volna 9-1-is a vége, így jár a cuppanós a hasára

1. Mignoletnek: Aki mindent megfogott, amit lehetett, nem pattant ki róla semmi és még az első félidőben egy kicsit mókázni is maradt ideje kráterfejű jobbekkünkkel.

2. Flanagannek: Mert korához képest eszméletlen magabiztossággal és pontossággal játszott egész meccsen, jól szerelt, egy percre sem jött zavarba, szöglet-visszapasszban pedig új nemzetközi iso standardot állított fel. Nekem is úgy állt a pecek a játékodtól, ahogy neked szokott, drága barátom.  Glen who?

3. Alynak: Aki szokásához képest csak egyszer passzolta tök homályba a labdát, leszegett fejjel sem futott 1500m-t a labdával, de mindig ott volt, ahol kellett.

Ali-G-Respect

4. Tourénak: Mert nem adott most gólpasszt az ellenfélnek, de takarított, amikor szükség volt rá. Megbocsájtunk, te vén tróger.

1796482_722241337807878_888043554_n

Mert ez a kép még úgy sem volt

5. Skrtelnek: A csapat legkirályabb pokémonjának, akivel szerencsére sikerült elhitetni, hogy a másik kapura támadunk, így egyedül eldöntötte a meccset. Mellesleg ugyan annyi gólja van, mint Torresnek (thx nordsee)

6. Gerrardnak: Mert megint képes volt fokozatba tenni a seggét, két gólpassz, sok szerelés és csak akkor tolta a Hollywood passzokat, amikor kellett. Sokat segített a labdakihozatalban, remekül fogta össze nem csak a középpályát, de a csapatot is. Jövő héten a Fulhamre is Arsenal mezt kell húzni.

1534__4925__goal1_52f63ad24708c565175698

7. Hendersonnak: Mert megint futott egy gyenge maratont a meccsen, ami még fontosabb, a felét kibaszott sprintben. Amikor a második félidőben felért a kapuhoz, azt hittem egy ponton, hogy teret fog váltani és fénysebesség fölött érkezik a kapu elé. Hogy aztán mellé emeljen, de nem ezért szeretjük.

 

8. Coutinhonak: Nem gondoltam, hogy a neverton elleni teljesítményét lehet überelni, de megtette. Rengeteget ütközött, szerelt, védekezett, de a szokásos gyönyörű kiugratásaira, cselezéseire is volt ideje. Majdnem motm.

 1624374_582349131841011_939783787_n
Ez a méltó alkalom felhasználni, köszönet érte Gazdag Péternek

9. Sterlingnek: Aki már nem csak majdnem. Hendójéhoz konvergáló futásteljesítmény, két gól, ráadásul nagyon éretten játszott korához képest. Mondjuk egy három gyerekes apától elvárható az érettség. Amióta speedet tesznek a viagrás dobozába, megállíthatatlan.

467192307-6680698
Ezért vigyorgott a kis tökös

10. Sturridgenek: Mert látszott rajta, hogy komolyan veszi a meccset, sokat lépett hátra, amit kellett belőtt és még a levonulást is sikerült balhé nélkül megoldania. És mert újra táncolt gól után.

11. Suareznek: Mert megmutatta, hogy zsenialitása semmit nem kopott, presszingből is kivette a részét, nem csak a kapufa széttöréséből. Bár gólt nem lőtt, attól még sejthetjük, hogy

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ezt a napot meg kell ünnepelni valahogy. Én kiiszom a maradék söröm és Sterlingezni fogok valakit egész délután, az se baj, ha nő.

Fröcsögjön a tejszín!