Mint lónak a hátúszás

Újabb fordulóhoz érkeztünk a tusfürdő-kupában, ahol ismét egy alsóbb osztályú ellenféllel hozott össze a sors. Azonban, hála az FA kegyességének nem leszünk arra kényszerítve, hogy a tinédzser fiúk leggyakoribb szórakozásához hasonlóan a képzeletünket stimuláljuk hosszú perceken át, mivel most TV adás is várható. Normál esetben ez a mérkőzés kimerülne annyiban, hogy kicsit mi is jobban képbe kerüljünk azzal, hogy a 2. vonalbeli játékosok mire (nem) képesek, viszont ez a meccs naptári év, sérülések illetve sorsolás szempontjából is a legrosszabbkor következik. Jöjjön A Bournemouth.
1000px-Deancourt_14092013_vblackpool

Tusfürdő kupailag szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy velük mérkőzünk, egyrészt nyilvánvalóan nem lett volna vicces házhoz menni a cápázásért mondjuk a Shittyhez, másrészt a Bournemouth ( innentől BM)  stílusa  pont nekünk fekszik. A második vonal gyenge középcsapatai egyikei ők, nem egy henteslegényekből összehordott Stroke, ráadásul a 2. legtöbb gólt kapták idén, azt is főleg azért, mert nehezen védekezik le a kiugratásokat, through ballokat. Ez számunkra gyakorlatilag felhívás keringőre, különösen mert menedzserük, a csapatot frissen feljuttató (és még mindig csak 37 éves) Eddie Howe bizony szereti kivont fallosszal az ellenfélnek vezényelni csapatát. Ezért Ikarustól én személy szerint annyira nem félek, sok gólos, izgalmas meccsre számítok. Vágókép: Ül mindenki balta arccal a stream előtt, mikor a 70. percben 0-0-nál a 600. passzt teszi meg egymás között Touré és Skrtel.

Maga a meccs, bármennyire is tűnik simának, tusfürdő kupa mivolta okán pedig tét nélkülinek, pont olyan időszakban kapott el minket, ami szerintem top4-es álmaink szempontjából elég meghatározó. Legalábbis sok minden el fog dőlni a következő egy, maximum két hétben, jelenleg ugyanis a 4. helyezés dacára egy pár, kisebb sebből elkezdett vérezni a csapat és ez sajnos nem az a fajta kis felszíni vérzés, amit akkor szedsz össze, ha tüsszentesz egyet hereborotválás közben.

Első ilyen rés a pajzson a sérültek száma, aminek probléma okozó faktora erősen korrelál a keret mélységével, erősségével is. Kezdjük is a védelemmel, ahol szerintem akkor is kéne embert igazolni, ha mindenki egészséges lenne. Aly játéka csak arra jó, hogy megtanuljuk értékelni egyrészt El Professzor sokat ekézett megmozdulásait, másrészt az élet azon édes pillanatait, amikor nem kell az embernek látnia, ha a pályán van. Flano is még csak lábadozik, Kelly már játszogatott, de ő is messze van az igazi formájától, nem is beszélve Glenról, aki bár állítólag sérülten játszik. Nem tudom, hogy melyik az a térd/boka/vádli/lábujj sérülés, ami arra kényszeríti az embert, hogy 1,5 percig álljon a labda fölött, hogy belevezesse mindenkibe a labdát, vagy hogy ne ugorjon fel a támadóval fejelni. Ja hogy fejsérülés? Lehet, hogy egy kellemes vasárnap délutáni állatkerti látogatás alatt fejberúgta egy alpaka, minek hála inverz-laplace transzformációt fejben csinál, de elfelejtette, mire való a jobb oldali fullback. Ember kéne, de BR azt nyilatkozta, hogy nem tervezi védő igazolását, erről majd később.

glen-johnson-620-162832439-3264086

A középpályán jön az igazi probléma. Egyrészt szerintem egy PL csapatnak ennek kéne lennie a legfontosabb részének, nem hiába épít ide halálcsillagot Mou, Pellegrini de még Wenger is. Elég sok kínos meccsen (köztük az előző, Villa ellenin is) tapasztalhattuk, hogy a kp négyesből (Allen – Gerrard – Henderson – Lucas ) háromnak mindig pályán kell lennie, hála a támadók erősen deficites védekezési hajlandóságának / képességének. Ráadásul ebből a Fantastic Fourból  gyakorlatilag Lucas az, aki dedikált védekező középpályás, aki most hetekre esett ki, Gerrard és Allen pedig sérülésből jön vissza az utóbbi időszakban ( ráadásul az alacsonyabb állítólag megint sérüléssel bajlódik). Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy Alberto még nem vette fel a PL ritmusát (és így tőlem szokatlanul, erősen polkorrekt voltam), illetve Gerrard se egy gyorsvonat, akkor belátható, hogy van baj. Szerintem azért is sérül le ennyiszer akár Lucas, akár Allen, sőt még Gerrard is, mert ha már 60-70%-os állapotba kerülnek,egyből mennek vissza a kezdőbe, nincs idejük teljesen felépülni. Arra meg nem építhetünk, hogy Suarez / SAS ihletett formája egész szezonban elfedi ezeket a hiányosságokat.

3460__4431__464601495_10

Így lábadozó / sérült / nem teljesen felépült játékosokkal a keretben kell utaznunk Anglia másik sarkába, úgy, hogy 3 nap múlva fogadjuk hazai pályán az Evertont. Ami nem csak a városi rangadó státusz miatt a szezon egyik legfontosabb meccse, hanem a top4 szempontjából is. Így a BM ellen sokkal több múlik a továbbjutásnál, ha BR rosszul rotál, vagy a középpályáról / védelemből megint lesérül valaki, akkor elég nagy hátrányba kerülhetünk. BR azt nyilatkozta, hogy nincs választása, erős kezdőt kell a pályára küldenie, amivel rá is kötnék arra, hogy miért sorsdöntő még ez az időszak.

Átigazolási szempontból eddig sikerült gyengülnünk egy Illorival, az a kérdés, hogy elhozzuk-e Salah-ot engem nem nagyon érdekel, ha csak nem derül ki az eddig rejtett képessége a világszínvonalú fullback játékra mindkét szélen, amire nem csak azért kicsit az esély, mert a svájci bajnokságban 60 percet tud futni meccsenként. Eddig minden ablakban kb. az történt, hogy akit tervezett, fontosnak tartott a management, rögtön az első napokban elhoztuk, aztán az utolsó napokban, kicsit hab a tortán jelleggel a többieket. Na most korai igazolás már nem lesz (surprise!), ergo abban bízhatunk még, hogy utolsó nap érkezik 2-3 ember. Ennél többet erről nem akarok írni, mert minden más csak spekuláció, de ha nem igazolunk ebben az ablakban senkit, akkor tovább fog az menni, hogy félsérülten játszatjuk Allen-Lucas-Gerrard triót (és most abba bele se megyek, hogy mi van a formaingadozással, illetve ki, mennyire lóg ki a teljesítményével az ideális középpályáról), és akkor sajnos mi fogunk kipukkadni, nem az Everton, akiktől hónapok óta ezt várjuk.

Sorsdöntő időszak, nagyon fontos meccs kedden, most viszont még utaznunk kell BM-ba, hát ez most nem hiányzott. Nem látok bele BR és a tulajok kártyáiba, nem látom az edzéseket, nem tudom, hogy BR szerint jó-e így a középpálya és a fullback posztok, vagy sem, mindenesetre én, ha már így alakult, akkor csont nélkül beáldoznám a Tusi kupát. A kezdőm: Jones – Kelly- Sama – Skrtel – Aly / Gerrard – Touré – Alberto / Ibe – Aspas – Moses. Touré mint vkp? Leszarom, ha Hendó megsérül, akkor gáz van. Sőt, Gerrard helyett játszhat Cou is, úgy sincs mostanában formában, Everton ellen nem kezdetném, de legalább tolhatnánk 5 vs 5-ös broken team-et, olyan még úgy sem volt.

toure-6249177
Én vkp?

Tartok tőle, hogy az én lineupom és a valós között nagyon kicsi átfedés lesz, a meccset sajnos nem látom, de ez nem akadályoz meg abban, hogy jósoljak: 2-4-es győzelmet várok, Aspas(2) Alberto és Ibe gólokat.