Pontot ne HULLajtsunk!!!

LFCvHullAwayItt a Szilveszter/Újév, a világ legrészegesebb ünnepe. Folyik ilyenkor az összes „A” betűs: a sör, a bor, a pálinka, no meg az este kinyírója (legalább is számomra): a pezsgő. Az angliai futball szezon sajátosságainak köszönhetően nincs nagyon idő, megy a pörgés ezerrel, így ismét meccs közelít, most éppen a tigrisek ellen, de az önfeledt bulizásban azonban nem árt megállni egy pillanatra és elgondolkodni, hogyan is sikerült az elmúlt évünk és mit tervezünk a következőre. Jöhetnek az újévi fogadalmak… Na az enyém biztosan nem az lesz, hogy soha többet nem fikázom El Professzort és az sem, hogy soha többet nem iszom egy kortyot sem. 

Még mielőtt a meccsel foglalkoznánk, nézzük meg a nagyobb képet. Az abszolút pocsék 2012-es évet, ahol Kennyvel már nem, Rodgerssel még nem gyűjtögettük a pontokat a bajnokságban. Sőt ha naptári évben rendeznék a bajnokságot kiesés elől menekülés lett volna, hiszen ebben az évben összesen 46 pontot sikerült összekalapozni. Nos a most magunk mögött hagyott év már sokkal jobb lett 69 pontot sikerült összeszedni, ami jó 50% növekedés. Megsüvegelendő. Ha sikerülne megismételni… Komolyra fordítva a szót ez már egy egész éven át BL hely közeli teljesítmény. Nem kell sokat hozzá tenni tavaszra, hogy meg is legyen a hőn áhított cél, hiszen az össz tavalyi teljesítmény már csak 5 ponttal lett kevesebb, mint a negyedik United-é.

a mindig kiválló bassturnedtored-ről
a mindig kiválló basstunedtored-ről

No de nézzünk jobban a motorháztető alá. Az elmúlt három félévünkben hatalmas fejlődés tapasztalható, ez tény. Viszont az elmúlt két félév pontosan olyanra sikeredett megszerzett pontok tekintetében. A támadásunk az utolsó két félévben egyformán jól teljesített, viszont a védelem az idei őszre kicsit romlott, ami nem túl jó jel. Az szerintem nem sokaknak meglepő, hogy pontjainkat és góljainkat legfőképpen a kicsik kinyírásából szerezzük, viszont a nagyok ellen bőven van még hova fejlődni. Mondjuk az idei félév torzít erősen, hiszen hazai pályán a jelenleg a tabella első felében szereplő csapattal csak a Uniteddel és a Sotonnal (vereség) játszottunk, fordítva pedig a tabella második felében található ellenfélhez csak a Sunderlandhez és a Swanseahoz (döntetlen) látogattunk. Ez nagyban magyarázza az idei kiemelkedő teljesítményünket, mind hazai pályán, mind a tabella második felével szemben. No meg azt is, hogy miért nagyon gyenge, de legalábbis gyengébb, mint a megszokott teljesítmény az idegenbeli és a tabella első felében található ellenfelekkel szemben.

soksokstat

Azt, hogy karácsonykor az élen álltunk külön a fa alá tartozó ajándékként kell kezelni és nem szabad elkeseredni a legutóbbi két vereség miatt. Szerintem azért bárki aláírta volna nyáron, hogy fél szezonnál legyen 36 pontunk, álljunk 1 ponttal a BL hely mögött és csak 6 pont legyen a lemaradásunk az elsővel szemben. Lehet találgatni, hogy jó lesz-e nekünk ez a speciális sorsolás, hiszen ami eddig nekünk dolgozott az most ellenünk fog. Hiszen az szép és jó, hogy a jelenlegi első tízből mindenki hozzánk látogat a United és a Soton kivételével. Viszont a „kötelező” három pontokért gyakorlatilag mind idegenbe kell mennünk, ami azért nem lesz egyszerű és alapjában ezen fog múlni a szezonunk sorsa, hogy milyen magabiztossággal hozzuk el a pontokat az ilyen helyekről, mint a Kalapácsosok, a Fulham, Stoke és a Cardiff otthona. Annyi azért sejthető, hogy a félévhez képest a szezon végére sokat fog javulni az idegenbeli mérlegünk és romlani fog a hazai. Csak remélni tudom, hogy ennek a vége az lesz, hogy megvan a TOP4.

A szezon előtt és a szezon elején jósolgattunk nektek és abban nagyon egyetértettünk, hogy az idei cél a 70 pont körüli teljesítmény és harc a 4. helyért. Féltávnál ez teljesen reális. Továbbra is ez a cél. No de nem ezért, hanem a taktikai kérdés miatt vettem ezt elő. A szezon előtt a legfőbb várakozásunk az volt, hogy változatosságot kapunk taktika és stílus szempontjából, amit az ellenfelekhez igazítunk és kevesebb lesz a védelmi, valamint az egyéni hiba. No ezeknek vegyesen felel meg a csapat, hiszen nagy változatosságot kapunk taktika szempontjából. A whoscored szerint 8 alkalommal játszottunk 4-2-3-1, 5 alkalommal 4-3-3, 3 alkalommal 3-4-1-2, 2 alkalommal 3-5-2 és egy esetben 4-4-2-s felállásban. Azaz fél év alatt játszottunk 5, azaz öt különböző taktikai alapfelállásban, ami azért elég nagy taktikai változatosságot mutat, volt itt minden 2 CB, 3 CB, 4CB :) egy csatár, két csatár, amit akartok. Sok esetben volt az tapasztalható, hogy az ellenfélhez alakítjuk a taktikát és a stílust. Viszont sajnos sok esetben meg inkább az volt tapasztalható, hogy a taktika és a stílus kérdéskört BR az elérhető legjobb egyéni képességű játékosai szerint alakítja és nem a saját stílusa vagy az ellenfél szerint. Erre legjobb példa, mikor mind Suárez, mind Sturridge elérhető volt akkor valamelyik 2 csatáros rendszerben játszottunk, mikor Gerrard kiesett akkor egyből váltott a duplaszűrős rendszerről (double pivot), az általa (és általam) favorizált 4-1-2-3 (4-3-3) felállásra (meg mint láthattuk a csapatnak is a legfaszább). Alapvetően Suárez, Sturridge, Gerrard kisebb mértékben Lucas és Coutinho elérhetősége, bevethetősége befolyásolja ezeket a döntéseket. Remélem ez változni fog kicsit tavaszra és előtérbe kerül az, hogy igazodunk az ellenfélhez és végcélként pedig az, hogy legyünk annyira jók a saját játékunkban, hogy ők igazodjanak hozzánk. A meccs közbeni belenyúlásokon és a cseréken is lenne, mit gyúrni, bár ennek előfeltétele, hogy kicsit vastagabb legyen a keret, amihez nem ártana, ha igazolnánk télen, de legfőképpen az kellene, hogy ne legyen folyamatosan 3-4 ember sérült vagy a kezdőből, vagy a padról. Nem tudom mit kell tenni, de valamit kezdeni kell a régóta fennálló bajainkkal, így a védekezésbeli egyéni lefagyásokkal, valamint a rögzített szituációk védekezésével (nekem az például pozitív lenne ha visszatérnénk a zóna védekezésre). Továbbá jó lenne, ha kicsit többet rotálna a mester. Továbbá jó lenne, ha mentálisan kicsit, tényleg csak kicsit erősebb lenne a csapat.

Érdekesség a mentális gyengeségre
Érdekesség a mentális gyengeségre

Akkor foglalkozzunk az aktuális meccsel is. A Hull elég tipikus angol kiscsapat, az ezzel járó stílussal. Friss feljutóként félévkor egészen jól állnak a 10. helyükkel. Idén egyszer már megvicceltek minket, amiért vissza kell vágni. Mondjuk nincsenek rossz formában, hiszen az elmúlt 6 meccsükön gyűjtögették a pontokat 1 győzelem (hattal csapták a Fulhamet) 3 döntetlen és két vereség a MU és az Arsenal ellen. DE ez a találkozó nem arról szól, hogy a tigrisek mit alakítanak, hanem arról, hogy a mi fiaink mire lesznek képesek. A legfőbb kérdés, hogy a sérülések miatt megfogyatkozott keretből mennyit vett ki – a Chelsea ellen már látszott, hogy sokat – az ünnepi rohanás. Ez lesz a harmadik összecsapás 6 nap alatt. Nálunk legalább 8-n fognak kezdeni mind a 3 alkalommal!!! A legfőbb kérdések a középpályán vannak, hiszen Allen kiesett több hétre, Hendó sem 100%-s, már Etoo rúgása előtt sem volt az, viszont úgy néz ki Gerrard visszatérhet. Ha már sérültekről beszélünk Sturridge visszatérése sincs már messze. Sakho kiesését könnyen tudjuk kezelni hiszen a középhátvéd az egyetlen poszt, ahol megvagyunk, viszont a bal bekk továbbra is érdekes kérdés. Aly baba sajnos, úgy néz ki nem válik be, pedig benne bíztam nagyon. Itt térjünk ki kicsit Brad Smith-re, aki kapott pár percet a Chelsea ellen. Nos ő igazi támadó szellemű bal bekk, no de a kékek ellen szélsőt játszott, így ne akarjuk már egy meccs alapján megítélni. Én nagyon örülök neki, hogy bemutatkozott, így a sérülésekkel nehezített karrierjének a fénypontja lehetett ez az esemény. Talán a mostani találkozón is lehetőséget kap, de ha most nem is, az FA kupában mindenképpen neki kell kezdeni bal bekkben.

www.newyorkdailysun.com

A meccsen Gerrard visszatérése miatt tuti, hogy duplaszűrős rendszerrel (double pivot) fogunk játszani, azaz 4-2-3-1-lesz, mivel kiemelten fontos a meccs ezért a legerősebb kezdővel megyünk, nem lesz pihentetés (arra ott van az FA kupa). Tippem a kezdőre: Minyon – Johnson, Skrtel, Agger, Smith – Lucas, Gerrard – Hendó, Coutinho, Sterling – Suárez. Mózes és Aly baba szereplése előfordulhat Smith és Sterling helyett.

Összegezve. Mindenképpen nyerni kell a céljaink eléréséhez. De ez pokoli nehéz lesz a fáradtság miatt. Kell mindenképpen egy gólt, lehetőleg gólokat lövő Suárez hozzá.

siofokportal.com

Még annyit, hogy BÚÉK és YNWA!

A Fonat szerkesztőség nevében.