Hála az égnek az idei utolsó válogatott szünet előtti meccsünket (mint tudjátok nem vagyok a válogatott foci nagy híve) a Fulham ellen vívjuk szombaton négytől, Mr. Középszer és brigádja ellen. A meccset, amelyet nem lehet igazán úgy szépíteni, hogy ne az jöjjön ki belőle, hogy ezt bizony be kell húzni, ha tényleg a top4-ben vagy annak a környékén akarunk végezni a szezon végén. Nem szeretem az ilyen meg kell nyerni típusú meccseket, mert ezeken igazából csak veszíteni lehet, hiszen ha sikerül megnyerni az nem okoz különösebb örömet, mert „csak” behúztuk a „kötelezőt”, viszont ha nem sikerül: egyből jön a világvége hangulat, a Rodgers Out!, valamint a középcsapat vagyunk hozzáállás. Ez pedig különösen nem lenne jó hiszen a kéthetes kényszerszünet miatt gyorsan nem lehetne javítani. Ráadásul az Everton ellen kellene. De ne szaladjunk előre egy ilyen sötét képpel. Nézzük mi várható a meccsen.
Nem történt tragédia, nem kell felvágni az ereinket és nem kell letenni a top4 álmokról emiatt az egyetlen meccs miatt. Nem történt más, mint hogy a jobb csapat nyert, amelyik csapatként és egyénileg is jobban teljesített. Nem mellesleg 2013-ban a legjobb formában levő angol csapat otthonában kikapni nem szégyen. A mieink is kicsit tudásuk alatt teljesítettek, de tényleg nem történt más, mint hogy néhány álmodozó aki már azt hihette, hogy idén akár bajnok is lehet a Liverpool kénytelen volt rádöbbenni, hogy ez nincs így. Ellenben a top4 álomról nem kell letenni, hiszen klasszisokkal nem volt jobb az Arsenal. Jelenleg 20 ponttal a 3. helyen állunk, igaz csak 3 pont a különbség a 2-8 között. Tegye fel a kezét aki nem írta volna alá ezt a 10 fordulóra a szezon előtt. A meccset meg lehet fogalmazni úgy is, hogy az a csapat nyert amelyik ki tudta használni a másik hibáit. Úgy is, hogy az akinek megvolt a szerencséje. Egy vereség után mindig megy a felelős keresés, hogy ki rontotta el, kinek kell a fejét venni. Főleg akkor mikor sokan gondolták úgy, hogy a Dortmund és Chelsea vereség valamint az Arsenal hétközi kupameccse miatt most van itt a lehetőség. Felelőst mindig könnyű találni, ma elég sokan hibáztak. De ennek ellenére nem tudok igazán kiakadt és elégedetlen lenni. Még egy megjegyzés igazat kell adnom a kollégáknak vesztes Liverpool meccs újranézését még az ellenségeimnek sem kívánnám.
Tudom (azaz remélem), hogy van olyan az olvasók közül, akinek ismerős a cím, ami egyáltalán nem véletlen, ezt a posztot valahol kifejezetten a Mi maradt a csillogásból folytatásaként tudom csak elképzelni, és ezért is stoppoltam már le a szerkesztőségen belül egy hete. Többször átolvastam a művem, egyrészt mert – ciki vagy nem bevallani – kifejezetten tetszik, másrészt, mert el se hiszem, mekkorát fordult a világ azóta, és mégis ugyanott tartunk. Mekkora fordulat, hogy a valószínűsíthető BL-lemaradók mezőnyéből (akkor ugye még az Arsenal nem állt kifejezetten a helyzet magaslatán, sőt) cirka fél év alatt két olyan csapat lett, akik a bajnokság negyedénél stabil dobogósok már 2 hónapja, ugyanakkor simán lőtávolban vannak egymáshoz képest, akárcsak tavaly.