Középszer ellen

Hála az égnek az idei utolsó válogatott szünet előtti meccsünket (mint tudjátok nem vagyok a válogatott foci nagy híve) a Fulham ellen vívjuk szombaton négytől, Mr. Középszer és brigádja ellen. A meccset, amelyet nem lehet igazán úgy szépíteni, hogy ne az jöjjön ki belőle, hogy ezt bizony be kell húzni, ha tényleg a top4-ben vagy annak a környékén akarunk végezni a szezon végén. Nem szeretem az ilyen meg kell nyerni típusú meccseket, mert ezeken igazából csak veszíteni lehet, hiszen ha sikerül megnyerni az nem okoz különösebb örömet, mert „csak” behúztuk a „kötelezőt”, viszont ha nem sikerül: egyből jön a világvége hangulat, a Rodgers Out!, valamint a középcsapat vagyunk hozzáállás. Ez pedig különösen nem lenne jó hiszen a kéthetes kényszerszünet miatt gyorsan nem lehetne javítani. Ráadásul az Everton ellen kellene. De ne szaladjunk előre egy ilyen sötét képpel. Nézzük mi várható a meccsen.

A Fulham 2001-s feljutása óta a tökéletes szürke középcsapat produkciót hozza. Egyszer kerültek közel a kieséshez, még a 2007-8-s szezonban, mikor is Roy papa tartotta bent őket. Valamint három túrát tettek Európában, ebből a szintén Roy papához köthető EL döntős szezon a kiemelkedő pozitívum. A nagy többségében a szezonoknak azonban valahol a 8-13. hely között szoktak végezni. Ehhez most a tökéletes menedzser ül a kispadjukon, Martin Jol személyében. Ő stabilan képes ezt az eredményt szállítani a londoni alakulatnak. Egyébként nekem nagyon szimpatikus figura Jol, főleg azért, mert az ő Tottenhame stabilan jó volt, mindig ott volt a tűz közelben de sosem ért el semmit. Óh bárcsak még ezek az idők lennének. No mindegy. Tény, hogy igazán kiugró eredményt sosem sikerült elérnie, sem a Tottenhamnél, sem a Hamburgnál, sem az Ajaxnál ezért nem túlzás őt Mr. Középszernek hívni.
Mr. Középszer és csapata idén nem bonyolítja túl, mindig 4-4-1-1-ben játszik, ami persze értelmezhető 4-2-3-1-nek is, de a lényeg, hogy Berbatov és a Ruiz gyereket leszámítva nem a legpengésebb vagy a legtámadóbb szellemű a csapat. Ráadásul Mr. Balláb (Riise) kiszorulásával, valamint a magasan a legjobb játékosuk és egyben csapatkapitányuk Hangeland sérülésével a védelmük sem az igazi. Legutóbb a United elleni 3-1-s vereségüket láttam, ahol nem játszottak jól, ellenben a magasra tolt védő falukkal, ami abszolút nem működött, olyan könnyen helyzetbe hozták az ellenfelüket, hogy nem volt csoda a tükörsima vereségük. Remélem, de nem tartom valószínűnek, hogy kétszer egymás után elkövessék ugyanezt a hibát. Ugyanez a számok nyelvén. A Fulham próbálkozik az egész ligában a legkevesebb lövéssel meccsenként 8,3. Ellenben ők engedik kapujukra próbálkozni a második legtöbb lövéssel 18,2 (idegenben 20.2) az ellenfeleket. Ellenük sikerült az ötösön belülről legtöbbször helyzetbe kerülni az ellenfeleknek. Így talán csoda is, hogy 10 meccsen sikerült összekaparniuk 3gy 1d 6 vereséget, mellette a 10-15-s gól mutatójuk is inkább számukra hízelgő. Az a tény, hogy a 10 rúgott góljukból 5 rögzített szituációból született, mutatja mennyire nem kreatív a csapat. Ellenben az elmúlt évek, beleértve az ideit is, a rögzített szituációs védekezésünket nézve, máris nem annyira megnyugtató a dolog. Akit ennél részletesebben érdekel a játékuk olvassa el a TIA-n az ellenfél elemzést.
A héten a Liverpool háza táján három téma tartotta lázban a fanatikusokat:
1 Gerrard kisebb csípő sérülése miatt játszhat-e a hétvégén?
2 Igaz-e a pletyka és Suárez tényleg a válogatott miatt nem játszhat?
3 A 3 vs 4 védős rendszerben kellene játszania a csapatnak?
Először az utolsó kérdéssel foglalkoznék kicsit részletesebben, de nem szeretnék egyik mellett sem pálcát törni. Kezdjük azzal, hogy alapjában a védelem szempontjából megközelíteni a kérdést szerintem abszolút hibás, hiszen nem erről van szó. Nem véletlen, hogy Suárez visszatérésével kezdtünk el 3 védős rendszerekben játszani, mert alapból a támadókról szól a történet. Az idei nagyon pragmatikus Rodgers nem formációk vagy stílusok köré építi a csapatát, hanem az elérhető legjobb játékosai köré. Márpedig a SaS duó mind két tagja CSATÁRKÉNT érzi a legjobban magát, ekkor a leghatékonyabb. Csatárduóként is hatékonyak, így Rodgers ehhez a gombhoz varrta varja a kabátot. Coutinho visszatérése tud ezen változtatni. Meglátjuk ezután mi lesz, hiszen beállásával az Arsenal ellen átálltunk egy 4 védős rendszerre. Kiderül majd hosszabb távon is, így lesz-e? Alapjában az a filozófiai kérdés: mi a jobb? Játékrendszerbe beleszuszakolni a legjobbjaidat? vs  a legjobbjaid legjobb pozíciójához idomítani a játékrendszert? Szívem szerint az első. Nyárig kapásból rávágtam volna, hogy Rodgers szerint is az első opció az igazi. De az idei év és az eredmények azt bizonyítják, hogy Rodgers az utóbbiban hisz most. Nem titkolom ez nekem csalódás.
Egy kis játékos adalék a témához. Nézzük meg, hogyan is szerepeltünk idén a bajnokságban a különböző rendszerekkel. Játékosan, mivel a Newcastle és az Arsenal ellen játszottunk mind2 rendszerben, így 10 forduló alatt ehhez a kis egyszerű vizsgálathoz 12 meccs jött ki nekem… de nézzük milyen eredményt hoz. Előreszaladva kicsit az eredményesség szempontjából teljesen mindegy a 3 KH vs 4 védő, hiszen 1,8 pontot szerzünk meccsenként. Négy védővel van 7 meccsünk 4gy 1d 2v 6 rúgott és 4 kapott góllal. Míg 3 KH rendszerrel 5 meccsünk 3gy 2v 12 rúgott és 5 kapott gól. A fun fact hogy pont az ellentétét kapjuk annak, amit logikusan számítani lehetne hiszen sokkal több, pontosan kétszer annyi gólt kapunk meccsenként a 3 középhátvédes rendszerrel, viszont négyszer annyi gólt lövünk (2,4 gól meccsenként), mint a 4 védős rendszerekkel.
Az első kérdés azért érdekes mivel egyre több embernek tűnik fel, hogy Gerrard nem az igazi idén. Egyre többször inkább hátráltatója a csapatnak és nem a húzóereje, de mivel legenda, örökös kapitány stb. nem lehet kihagyni a csapatból. Rodgers beteges módon nem is hagyja ki akármilyen formában van akkor is minden bajnokin játszik. Mit hogy játszik, végig játszik! Nem fun fact: összesen két alkalommal cserélte le bajnokin, amióta itt van Rodgers. Többeknek, így nekem is ez az apróbb sérülés lehetőséget adhat arra, hogy megnézzünk egy Gerrard nélküli középpályát.
Pletykákkal nem szeretek foglalkozni. Csütörtök este a poszt születésekkor úgy tűnik, hogy játszhat hétvégén.
Egy időben a kukásmellény halálos pontossággal megmondta előre a kezdő csapatot. Egy ideje nem foglalkoztunk vele, így nem tudom, hogy mennyire pontos mostanság, de az tuti, hogy nem olyan rég volt meccs amikor telibe lehetett találni vele a kezdőt. No a mostani kukásmellény teszt alapján, mind Gerrard, mind Suárez a kezdőben lesz hétvégén. Sőt lehetséges, hogy az egész, hány védővel játszunk témakör okafogyottá válhat, mivel ez alapján a Minyon – Johnson, Skrtel, Agger, Cissokho – Henderson, Lucas, Gerrard, Coutinho, Suárez, Sturridge kezdő fog kifutni a gyepre. No itt álljunk meg egy picit. Hiszen ha ez lesz akkor érdekes és meglepő Skrtel kezdőbe kerülése Touré és Sakho kárára. Ami viszont érdekesebb és kérdésesebb, hogy akkor egy tavaly év eleji támadó szellemű labdatartós 4-1-2-3 vagy az idei év elején látott fluid 4-2-2-2-ben gondolkodik a mester vagy esetleg a sokak kedvence a 4-4-2 diamond? Nem tudom, de remélem talán közelebb kerülünk ezzel a meccsel a Coutinho-Suárez-Sturridge trió a csapat szempontjából ideális együtt játszatásának BR fejében élő kép mikéntjéről. Mindenkit megtart a kedvenc pozíciójában akkor lehet 4-4-2 diamond. Coutinhot kicsit beáldozza és a szélen játszatja viszont a SaS lehet sas akkor a 4-2-2-2. Vagy visszatér régi önmagához és Coutinho mellett a SaS valamelyik tagját szélre rendeli és játszatja kedvenc rendszerét. Nem tudom, sőt nem is érdekel, HA támadószellemű fluid focival rukkolunk elő és domináljuk a meccset mind labdatartás, mind helyzetek tekintetében.
A karma rendszeresen ki szokott babrálni velem ha pozitív beharangot írok, így maradjunk annyiban, hogy nagyon simán aláírnám a whosrored 3-0 meccs tippjét. Ami biztos az az, hogy nekünk sok helyzetünk lesz nekik kevés.

www.telegraph.co.uk

A Fulham 2001-es feljutása óta a tökéletes szürke középcsapat produkciót hozza. Egyszer kerültek közel a kieséshez, még a 2007-8-as szezonban, mikor is Roy papa tartotta bent őket. Valamint három túrát tettek Európában, ebből a szintén Roy papához köthető EL-döntős szezon a kiemelkedő pozitívum. A nagy többségében a szezonoknak azonban valahol a 8-13. hely között szoktak végezni. Ehhez most a tökéletes menedzser ül a kispadjukon, Martin Jol személyében. Ő stabilan képes ezt az eredményt szállítani a londoni alakulatnak. Egyébként nekem nagyon szimpatikus figura Jol, főleg azért, mert az ő Tottenhame stabilan jó volt, mindig ott volt a tűz közelben de sosem ért el semmit. Óh bárcsak még ezek az idők lennének. No mindegy. Tény, hogy igazán kiugró eredményt sosem sikerült elérnie, sem a Tottenhamnél, sem a Hamburgnál, sem az Ajaxnál ezért nem túlzás őt Mr. Középszernek hívni.

Játszani jó eséllyel nem fog, de jó alkalom egy kis nosztalgiázásra. Az egyik kedvencemmel.

Mr. Középszer és csapata idén nem bonyolítja túl, mindig 4-4-1-1-ben játszik, ami persze értelmezhető 4-2-3-1-nek is, de a lényeg, hogy Berbatov és a Ruiz gyereket leszámítva nem a legpengésebb vagy a legtámadóbb szellemű a csapat. Ráadásul Mr. Balláb (Riise) kiszorulásával, valamint a magasan a legjobb játékosuk és egyben csapatkapitányuk Hangeland sérülésével a védelmük sem az igazi. Legutóbb a United elleni 3-1-es vereségüket láttam, ahol nem játszottak jól, ellenben a magasra tolt védőfalukkal, ami abszolút nem működött, olyan könnyen helyzetbe hozták az ellenfelüket, hogy nem volt csoda a tükörsima vereségük. Remélem, de nem tartom valószínűnek, hogy kétszer egymás után elkövessék ugyanezt a hibát. Ugyanez a számok nyelvén:A Fulham próbálkozik az egész ligában a legkevesebb lövéssel meccsenként 8,3-al. Ellenben ők engedik kapujukra próbálkozni a második legtöbb lövéssel, 18,2-vel (idegenben 20,2) az ellenfeleket. Ellenük sikerült az ötösön belülről legtöbbször helyzetbe kerülni az ellenfeleknek. Így talán csoda is, hogy 10 meccsen sikerült összekaparniuk 3gy 1d 6v-t, mellette a 10-15-ös gól mutatójuk is inkább számukra hízelgő. Az a tény, hogy a 10 rúgott góljukból 5 rögzített szituációból született, mutatja mennyire nem kreatív a csapat. Ellenben az elmúlt évek -beleértve az ideit is – rögzített szituációs védekezésünket nézve, máris nem annyira megnyugtató a dolog. Akit ennél részletesebben érdekel a játékuk olvassa el a TIA-n az ellenfél elemzést.

az NST-MágnestáblárólA poszthoz nem sok köze van. Csak érdekesség.

A héten a Liverpool háza táján három téma tartotta lázban a fanatikusokat:

1. Gerrard kisebb csípő sérülése miatt játszhat-e a hétvégén?

2. Igaz-e a pletyka, és Suárez tényleg a válogatott miatt nem játszhat?

3. 3 vagy 4 védős rendszerben kellene-e játszania a csapatnak?

Először az utolsó kérdéssel foglalkoznék kicsit részletesebben, de nem szeretnék egyik mellett sem pálcát törni. Kezdjük azzal, hogy alapjában a védelem szempontjából megközelíteni a kérdést szerintem abszolút hibás, hiszen nem erről van szó. Nem véletlen, hogy Suárez visszatérésével kezdtünk el 3 védős rendszerekben játszani, mert alapból a támadókról szól a történet. Az idei nagyon pragmatikus Rodgers nem formációk vagy stílusok köré építi a csapatát, hanem az elérhető legjobb játékosai köré. Márpedig a SaS duó mind két tagja CSATÁRKÉNT érzi a legjobban magát, ekkor a leghatékonyabb. Csatárduóként is hatékonyak, így Rodgers ehhez a gombhoz varrta varrja a kabátot. Coutinho visszatérése tud ezen változtatni. Meglátjuk ezután mi lesz, hiszen beállásával az Arsenal ellen átálltunk egy 4 védős rendszerre. Kiderül majd hosszabb távon is, így lesz-e. Alapjában az a filozófiai kérdés: mi a jobb? Játékrendszerbe beleszuszakolni a legjobbjaidat vs  a legjobbjaid legjobb pozíciójához idomítani a játékrendszert? Szívem szerint az első. Nyárig kapásból rávágtam volna, hogy Rodgers szerint is az első opció az igazi. De az idei év és az eredmények azt bizonyítják, hogy Rodgers az utóbbiban hisz most. Nem titkolom ez nekem csalódás.

www.ng.hu

Egy kis játékos adalék a témához. Nézzük meg, hogyan is szerepeltünk idén a bajnokságban a különböző rendszerekkel. Játékosan, mivel a Newcastle és az Arsenal ellen játszottunk mindkét rendszerben, így 10 forduló alatt ehhez a kis egyszerű vizsgálathoz 12 meccs jött ki nekem… de nézzük milyen eredményt hoz. Előreszaladva kicsit, az eredményesség szempontjából teljesen mindegy a 3 KH vs 4 védő, hiszen 1,8 pontot szerzünk meccsenként. Négy védővel van 7 meccsünk 4gy 1d 2v 6 rúgott és 4 kapott góllal. Míg 3 KH rendszerrel 5 meccsünk 3gy 2v 12 rúgott és 5 kapott gól. A fun fact hogy pont az ellentétét kapjuk annak, amit logikusan számítani lehetne hiszen sokkal több, meccsenként pontosan kétszer annyi gólt kapunk a 3 középhátvédes rendszerrel, viszont négyszer annyi gólt lövünk (2,4 gól meccs), mint a 4 védős rendszerekkel.

www.foci-live.huNem az igazi idén.

Az első kérdés azért érdekes mivel egyre több embernek tűnik fel, hogy Gerrard nem az igazi idén. Egyre többször inkább hátráltatója a csapatnak és nem a húzóereje, de mivel legenda, örökös kapitány stb. nem lehet kihagyni a csapatból. Rodgers beteges módon nem is hagyja ki akármilyen formában van akkor is minden bajnokin játszik. Mit hogy játszik, végig játszik! Nem fun fact: összesen két alkalommal cserélte le bajnokin, amióta itt van Rodgers. Többeknek, így nekem is ez az apróbb sérülés lehetőséget adhat arra, hogy megnézzünk egy Gerrard nélküli középpályát.

A Suárez-féle pletykákkal nem szeretek foglalkozni. Csütörtök este a poszt születésekkor úgy tűnik, hogy játszhat hétvégén.

liverpoolfc.comMilyen kezdőt? Milyen taktikát forgat a fejében?

Egy időben a kukásmellény halálos pontossággal megmondta előre a kezdő csapatot. Egy ideje nem foglalkoztunk vele, így nem tudom, hogy mennyire pontos mostanság, de az tuti, hogy nem olyan rég volt meccs amikor telibe lehetett találni vele a kezdőt. No a mostani kukásmellény teszt alapján, mind Gerrard, mind Suárez a kezdőben lesz hétvégén. Sőt lehetséges, hogy az egész, hány védővel játszunk témakör okafogyottá válhat, mivel ez alapján a Minyon – Johnson, Skrtel, Agger, Cissokho – Henderson, Lucas, Gerrard, Coutinho, Suárez, Sturridge kezdő fog kifutni a gyepre. No itt álljunk meg egy picit. Hiszen ha ez lesz akkor érdekes és meglepő Skrtel kezdőbe kerülése Touré és Sakho kárára. Ami viszont érdekesebb és kérdésesebb, hogy akkor egy tavaly év eleji támadó szellemű labdatartós 4-1-2-3 vagy az idei év elején látott fluid 4-2-2-2-ben gondolkodik a mester vagy esetleg a sokak kedvence a 4-4-2 diamond? Nem tudom, de remélem talán közelebb kerülünk ezzel a meccsel a Coutinho-Suárez-Sturridge trió a csapat szempontjából ideális együtt játszatásának BR fejében élő kép mikéntjéhez. Ha mindenkit megtart a kedvenc pozíciójában akkor lehet a 4-4-2 diamond. Ha Coutinhot kicsit beáldozza és a szélen játszatja, akkor viszont a SaS lehet sas, az a 4-2-2-2. Vagy visszatér régi önmagához és Coutinho mellett a SaS valamelyik tagját szélre rendeli és játszatja kedvenc rendszerét. Nem tudom, sőt nem is érdekel, HA támadószellemű fluid focival rukkolunk elő és domináljuk a meccset mind labdatartás, mind helyzetek tekintetében.

Ha jó napjuk lesz. Minden más latolgatás nem számít.

A karma rendszeresen ki szokott babrálni velem ha pozitív beharangot írok, így maradjunk annyiban, hogy nagyon simán aláírnám a whoscored 3-0-ás tippjét. Ami biztos az az, hogy nekünk sok helyzetünk lesz nekik pedig kevés.

___________________________________________________________________

Most is lesz közös meccsnézés, a Maláta nevezetű egységben. (Angolul, fizetős streamről a Rádayról nyíló Mátyás utcában, a Vásárcsarnokhoz elég közel. Csak, hogy legyen tájékozódási pont. És végre én is eljutok már egy rendes meccsnézésre. – szederbokor)