Calm the fuck down!

Nem történt tragédia, nem kell felvágni az ereinket és nem kell letenni a top4 álmokról emiatt az egyetlen meccs miatt. Nem történt más, mint hogy a jobb csapat nyert, amelyik csapatként és egyénileg is jobban teljesített. Nem mellesleg 2013-ban a legjobb formában levő angol csapat otthonában kikapni nem szégyen. A mieink is kicsit tudásuk alatt teljesítettek, de tényleg nem történt más, mint hogy néhány álmodozó aki már azt hihette, hogy idén akár bajnok is lehet a Liverpool kénytelen volt rádöbbenni, hogy ez nincs így. Ellenben a top4 álomról nem kell letenni, hiszen klasszisokkal nem volt jobb az Arsenal. Jelenleg 20 ponttal a 3. helyen állunk, igaz csak 3 pont a különbség a 2-8 között. Tegye fel a kezét aki nem írta volna alá ezt a 10 fordulóra a szezon előtt. A meccset meg lehet fogalmazni úgy is, hogy az a csapat nyert amelyik ki tudta használni a másik hibáit. Úgy is, hogy az akinek megvolt a szerencséje. Egy vereség után mindig megy a felelős keresés, hogy ki rontotta el, kinek kell a fejét venni. Főleg akkor mikor sokan gondolták úgy, hogy a Dortmund és Chelsea vereség valamint az Arsenal hétközi kupameccse miatt most van itt a lehetőség. Felelőst mindig könnyű találni, ma elég sokan hibáztak. De ennek ellenére nem tudok igazán kiakadt és elégedetlen lenni. Még egy megjegyzés igazat kell adnom a kollégáknak vesztes Liverpool meccs újranézését még az ellenségeimnek sem kívánnám.

E mielőtt még a meccsre magára rátérnénk helyezzük el kicsit. Az Arsenal az elmúlt két hétben játszott 3 rangadót otthon. Egy veszteset a BL-ben egy veszteset a Ligakupában és egy győzteset a bajnokságban ellenünk. Mind 3 alkalommal a középpályás csatát és a labdabirtoklási versenyt megnyerték 57-43% 53-47% és 54-46% arányban (Dortmundnál kevesebbet volt a laszti mint nálunk) egyszóval egyértelmű volt a meccs előtt is, hogy középpályán nem lehet dominálni őket erre csak a Barca és a Bayern képes tutira a jelenlegi mezőnyben. Arsenal beadások száma: 15, 22, 14. A kapura lövések érdekesen alakulnak hiszen ugyan egyedül mi vesztettük el velük szemben a versenyt a meccseken, de többször találtuk el a kaput mint a másik kettő ellenfél. A Dortmund ellen az Arsenal 9 lövésből 2 tett kapura míg a Dortmund 8-ból 3-t. A Chelsea ellen 12-ből 1 14-ből 3 ellen, míg ellenünk 12-ből 7-t produkáltak, míg mi 12-ből 4-t. Az látszik, hogy ellenünk voltak a legjobb lövőformában, meg az is, hogy úgy lehet őket megverni, ha gyakorlatilag az összes kaput eltaláló lövésedből gól lesz lásd Dortmund, Chelsea 3-ból 2 gól, míg mi 4-ből semmi. Azaz nagyon nem voltunk jók/halálosak a kapu előtt.
A meccs előtt 3 kérdést írtam fel magamnak, ami döntő fontosságú lehet a meccsen.
1; A 3 CB-s wigbackes rendszer hogyan vizsgázik?
2; Flanagan szerepeltetése hiba-e?
3,; A szisztémák vagy az egyéniségek döntenek-e?
A meccs előtt arra számítottam, hogy a felfutó Gibbs, Sagna duó kiegészülve az éppen szélen tartozókkal szét fogja szedni a védekezésünket a széleken és emiatt elbukjuk a meccset. Egy félidőt játszottunk ebben a rendszerben és az első gólt szélről kaptuk. Ugyan egész meccses stat és a második félidőre alapvetően szerkezetet váltottunk, de a 14 beadás nem sok és abból csak 1 db volt sikeres, ezért azt gondolom, hogy alapjában véve jól vizsgázott a rendszer és ha az Arsenalnak nem sikerült ebben a rendszerben feltörni minket akkor hosszú távon is meglehet tartani.
Flanagan, aki Johnson betegsége miatt került be a kezdőbe. Mostanság az u21-s csapatból sem feltétlenül felfele lógott, ki, így teljesen jogos volt a félelem a játéka kapcsán. Kiderült nem volt hiba hisz egy teljesen vállalható meccset hozott le komolyabb hiba, de komolyabb pozitívum nélkül.
Az utolsóra nincs egyértelmű válasz.
Az első félidőt érdemes ketté bontani. A gólig egy fluid támadó felfogású 3-1-4-2-t játszottunk, amikor is mind támadás mind védekezés esetén vagy Touré vagy Sakho kilépett a védő 3-ból. Ezzel is kiegyenlíteni próbálva az Arsenal szűk 5 középpályásos rendszeréből adódó középpályás emberhátrányt. A gólig volt helyzet itt is ott is. A letámadásunk működött legfőképpen Hendó eltökölt helyzeténél.
A kapott gól esetén a jakuzziban is elég nagy vita alakult, hogy kinek is a hibája. Végül arra jutottunk, hogy sokaké. Hiszen a csapat fele letámadt a másik fele nem az esetnél. Cissokho lemaradt Sangáról. Sakho védelemből kilépése semmit sem ért. Cazorlát senki sem vette fel, sem Gerrard, sem Lucas, sem Skrtel. A kipattanó lövésnél ugyan szerencséje volt, hogy oda pattant de arra sem reagált senki.
A gól után megzavarodott a csapat és Gerrard, valamint később Lucas labdavesztéséből (mind2 nagyobb hiba volt mint a gól) simán kaphattunk volna gólokat, de mi is lőhettünk volna ha a spori nem akar mindenképpen szerepelni és látványosan sárgát adni Sagnának, ahelyett, hogy a félidő legszebb támadását engedi és 1-1. No mindegy nem akarom a sporira fogni. Többször lehetett a csapaton tanácstalanságot látni, valamint azt, hogy túl nagy a távolság a csapatrészek között. Az összes ígéretes kiugrási lehetőségünk pedig elhalt lesen, így nem is sikerült az Arsenal védelem mögé kerülni, így a félidőre összesen 1 db Sturridge kaput eltaláló lövést sikerült összehozni. Suáreznek nem volt sem lövése sem kulcspassza a félidőben, valamint érdekesség még, hogy nem Lucas hanem Touré szerelt a legtöbbször.
A második félidőre Brendon előkapta a „B” tervet és a nem túl jól játszó Cissokho helyére beálló Coutinhoval átváltottunk egy fluid 4-2-2-2-re Coutinhoval a bal Handóval a jobb oldalon. Ez a váltás eleinte jól bevált hiszen helyzeteink inkább nekünk voltak megint a félidő elején. A legnagyobb lehetőség megint Hendó előtt adódott, de ő fölé durrantott. Itt húzható egy jó párhuzam, az Arsenálnál Ramsey gyerek mind2 kísérletét kapura tett és az egyikből hatalmas gól lett, míg nálunk a Hendó gyerek mind 2 hatalmas lehetőségét elszalasztotta. Ez egy ilyen meccs volt. Aztán megint megúsztunk egy hatalmas egyéni hibát hiszen Touré rossz passzát Giroud nem használta ki. A vicc az hogy ez is nagyobb hiba volt mint a második kapott gól. Ahol konkrétan megint elővehető az egész középpálya és a védelem hiszen megint hasonlóan a Swansea elleni kapott gólhoz nem vette fel senki a mélységből érkezőt. Mondjuk Ramsey hatalmas gólt lőtt ezt nem szabad elvenni tőle, de az is tény, hogy az ilyen lövések közül csak minden 37. megy be, így a Newcastle és a mostani után egy darabig nem szeretnénk ilyen típusú gólt látni.
A gól után megint egy összezavarodtunk kicsit akár nyelhettük is volna a következőt. A 67 percben jött a következő csere Flanagan helyett Mózes. Első nézés alkalmával nekem úgy tűnt, hogy megint szerkezetet váltottunk és 3-4-1-2-ben toljuk, de második megnézés alkalmával kiderült, hogy nem. Hendó ment vissza jobb hátvédnek Mózes középre érkezett, Coutinho maradt a baloldalon. Viszont tényleg Hendó felfutásaival és Sakho hátul maradásával tényleg az első megfigyelés tűnt helyesnek. A végjátékban az előny tudatában az Arsenal visszább vett, hagyott minket játszani. Ennek eredményeként lőttünk kapufát Suárez révén. Valamint a legvégén nem is értem, hogy nem sikerült gólt lőni, hiszen egy percen belül a lengyel portás rossz passza ajtó ablak szituációban találta Sturridge pajtást, aki nem is értem mi az istent művelt. Majd kevesebb mint egy percen belül labdaszerzés után Suárez vezethetett kapura majd durrantott mellé. Ennél a szituációnál elég kérdéses, hogy önző volt-e vagy sem az uru. Hiszen ha jól megnézzük Sturridge tök üresen volt a kapuval, viszont az is látszik, hogy lesről jött vissza eleinte ezért nem kaphatta utána meg már nem tuti, hogy ő érhette volna el.
Nem szeretem lengetni az ostort, így most is finom leszek, bár az igaz, hogy Minyonon kívül, aki 7 kapura lövésből 5-t fogott igazán senki sem dicsérhető a tegnapi produkció miatt. A védelem sem volt tökéletes a középpálya mind2 gólban vastagon benne volt. A SaS pedig elég pocsék napot fogott ki, bár a pocsék napjuk nekik úgy néz ki, hogy Sturridge 3 kísérletből 2szer kaput talált és adott egy kulcspasszt, Suárez pedig háromszor mellé durrantott és adott 2 kulcspasszt. Így egyénileg nem volt nagyon szar meccsük viszont duóként elég pocsék, hogy egész meccsen csak 7 alkalommal passzoltak egymásnak és a 35 perc után csak egyszer. Coutinho visszatért a sérülésből és bár passzai nem ültek úgy ahogy kellett volna nem volt éles, de legalább a sérülése előtti rossz sorozatát levetkőzte és két helyzetet is kialakított.
Szerintem ez a meccs nem a taktikán és nem Brendon Rodgersen ment el hanem a játékosok hibáin, de azért fel lehet tenni egy két kérdést.
Nem lett volna célszerűbb erre a meccsre egy igazi bunker focival és klasszik 4-4-2-vel kifutni? (szerintem nem)
Mózes beállása után miért ő volt többet középen és Coutinho többet a baloldalon? Még akkor is ha cserélgették a helyüket.
Ha már 4 védőre átálltunk akkor miért a jobban játszó Sakho maradt fenn a rosszabb formát mutató Cissokho helyett? A kérés hülyén hangozhat, de mivel Sakho alapból KH így esélye sem volt, úgy segíteni a támadásokat, mint Cissokho tehette volna. Már pedig előtte Coutinho tolta, aki rendszeresen behúzódott a pálya közepére helyett nyitva mögüle felfutásokhoz. Ebben pedig Cissokho sokkal jobb kettejük közül.
A mostani meccs után nyilván folytatódni fog a 3 vs 4 védős rendszer vita. A mai meccs statisztikái nem támasztják ezt alá, de szerintem jobbak vagyunk a 3 védős szisztémában.
Összefoglalva még egyszer. Nyert a jobb csapat, amelyik jobban kihasználta a másik hibáit. Tragédia nem történt nekünk. Mint már mondogatom egy ideje nem az Emiratesben kell a top4-hez szükséges pontokat összegyűjteni. 10 forduló után jól fest a tabella. A következő meccsig legalább ezzel vigasztalódhatunk.

Mielőtt még a meccsre magára rátérnénk, helyezzük el kicsit. Az Arsenal az elmúlt két hétben játszott 3 rangadót otthon. Egy veszteset a BL-ben egy veszteset a Ligakupában és egy győzteset a bajnokságban ellenünk. Mind 3 alkalommal a középpályás csatát és a labdabirtoklási versenyt megnyerték 57-43% 53-47% és 54-46% arányban (Dortmundnál kevesebbet volt a laszti mint nálunk) egyszóval egyértelmű volt a meccs előtt is, hogy középpályán nem lehet dominálni őket erre csak a Barca és a Bayern képes tutira a jelenlegi mezőnyben. Arsenal beadások száma: 15, 22, 14. A kapura lövések érdekesen alakulnak hiszen ugyan egyedül mi vesztettük el velük szemben a versenyt a meccseken, de többször találtuk el a kaput mint a másik kettő ellenfél. A Dortmund ellen az Arsenal 9 lövésből 2 tett kapura míg a Dortmund 8-ból 3-t. A Chelsea ellen 12-ből 1 a 14-ből 3 ellen, míg ellenünk 12-ből 7-t produkáltak, míg mi 12-ből 4-t. Az látszik, hogy ellenünk voltak a legjobb lövőformában, meg az is, hogy úgy lehet őket megverni, ha gyakorlatilag az összes kaput eltaláló lövésedből gól lesz lásd Dortmund, Chelsea 3-ból 2 gól, míg mi 4-ből semmi. Azaz nagyon nem voltunk jók/halálosak a kapu előtt.

A meccs előtt 3 kérdést írtam fel magamnak, ami döntő fontosságú lehet a meccsen.

1; A 3 CB-s wigbackes rendszer hogyan vizsgázik?

2; Flanagan szerepeltetése hiba-e?

3,; A szisztémák vagy az egyéniségek döntenek-e?

2 vs 1 szituáció egyébként a meccs első kapura lövése ebből lett

A meccs előtt arra számítottam, hogy a felfutó Gibbs, Sagna duó kiegészülve az éppen szélen tartozókkal szét fogja szedni a védekezésünket a széleken és emiatt elbukjuk a meccset. Egy félidőt játszottunk ebben a rendszerben és az első gólt szélről kaptuk. Ugyan egész meccses stat és a második félidőre alapvetően szerkezetet váltottunk, de a 14 beadás nem sok és abból csak 1 db volt sikeres, ezért azt gondolom, hogy alapjában véve jól vizsgázott a rendszer és ha az Arsenalnak nem sikerült ebben a rendszerben feltörni minket akkor hosszú távon is meglehet tartani.

Flanagan, aki Johnson betegsége miatt került be a kezdőbe. Mostanság az u21-s csapatból sem feltétlenül felfele lógott, ki, így teljesen jogos volt a félelem a játéka kapcsán. Kiderült nem volt hiba hisz egy teljesen vállalható meccset hozott le komolyabb hiba, de komolyabb pozitívum nélkül.

Az utolsóra nincs egyértelmű válasz.

5 Arsenál középpályás egymás hegyén hátán a pálya közepén és még Giroud is visszalép

Az első félidőt érdemes ketté bontani. A gólig egy fluid támadó felfogású 3-1-4-2-t játszottunk, amikor is mind támadás mind védekezés esetén vagy Touré vagy Sakho kilépett a védő 3-ból. Ezzel is kiegyenlíteni próbálva az Arsenal szűk 5 középpályásos rendszeréből adódó középpályás emberhátrányt.

A gólig volt helyzet itt is ott is.

A letámadásunk működött legfőképpen Hendó eltökölt helyzeténél. Suárez és Sturridge szépen szétnyitja a védelmet de hiába…

Hendó letámad, a többiek nem.

Arteta megindul, Hendó lemaradva, Gerrard a nagy semmiben, Cissokho kezd lemaradni

Sakho kilép a védelemből, de labdát nem éri el, Lucasra 3-n vannak

A kipattaróna csak Cazorla mozdul (kapufáról elé pattan a másik értelmezés)

A kapott gól esetén a jakuzziban is elég nagy vita alakult, hogy kinek is a hibája. Végül arra jutottunk, hogy sokaké. Hiszen a csapat fele letámadt a másik fele nem az esetnél. Cissokho lemaradt Sagnáról. Sakho védelemből kilépése semmit sem ért. Cazorlát senki sem vette fel, sem Gerrard, sem Lucas, sem Skrtel. A kipattanó lövésnél ugyan szerencséje volt, hogy oda pattant de arra sem reagált senki. A gól után megzavarodott a csapat és Gerrard, valamint később Lucas labdavesztéséből (mind2 nagyobb hiba volt mint a gól) simán kaphattunk volna gólokat, de mi is lőhettünk volna ha a spori nem akar mindenképpen szerepelni és látványosan sárgát adni Sagnának, ahelyett, hogy a félidő legszebb támadását engedi és 1-1. No mindegy nem akarom a sporira fogni. Többször lehetett a csapaton tanácstalanságot látni, valamint azt, hogy túl nagy a távolság a csapatrészek között. Az összes ígéretes kiugrási lehetőségünk pedig elhalt lesen, így nem is sikerült az Arsenal védelem mögé kerülni, így a félidőre összesen 1 db Sturridge kaput eltaláló lövést sikerült összehozni. Suáreznek nem volt sem lövése sem kulcspassza a félidőben, valamint érdekesség még, hogy nem Lucas hanem Touré szerelt a legtöbbször.

Szépen látszik a második felvonásra módosított szerkezet.

A második félidőre Brendan előkapta a „B” tervet és a nem túl jól játszó Cissokho helyére beálló Coutinhoval átváltottunk egy fluid 4-2-2-2-re Coutinhoval a bal Hendóval a jobb oldalon. Ez a váltás eleinte jól bevált hiszen helyzeteink inkább nekünk voltak megint a félidő elején. A legnagyobb lehetőség megint Hendó előtt adódott, de ő fölé durrantott. Itt húzható egy jó párhuzam, az Arsenálnál Ramsey gyerek mind2 kísérletét kapura tett és az egyikből hatalmas gól lett, míg nálunk a Henderson mind 2 hatalmas lehetőségét elszalasztotta, ez egy ilyen meccs volt. Aztán megint megúsztunk egy hatalmas egyéni hibát hiszen Touré rossz passzát Giroud nem használta ki. A vicc az hogy ez is nagyobb hiba volt mint a második kapott gól. Ahol konkrétan megint elővehető az egész középpálya és a védelem hiszen megint hasonlóan a Swansea elleni kapott gólhoz nem vette fel senki a mélységből érkezőt. Mondjuk Ramsey hatalmas gólt lőtt ezt nem szabad elvenni tőle, de az is tény, hogy az ilyen lövések közül csak minden 37. megy be, így a Newcastle és a mostani után egy darabig nem szeretnénk ilyen típusú gólt látni.

Különösebb magyarázat nem kell ugyan Sakho és Skrtel fel van cserélődve, de a gól a középpályá-é

A gól után megint egy összezavarodtunk kicsit akár nyelhettük is volna a következőt. A 67 percben jött a következő csere Flanagan helyett Mózes. Első nézés alkalmával nekem úgy tűnt, hogy megint szerkezetet váltottunk és 3-4-1-2-ben toljuk, de második megnézés alkalmával kiderült, hogy nem. Hendó ment vissza jobb hátvédnek Mózes középre érkezett, Coutinho maradt a baloldalon. Viszont Hendó felfutásaival és Sakho hátul maradásával tényleg az első megfigyelés tűnt helyesnek. A végjátékban az előny tudatában az Arsenal visszább vett, hagyott minket játszani. Ennek eredményeként lőttünk kapufát Suárez révén. Valamint a legvégén nem is értem, hogy nem sikerült gólt lőni, hiszen egy percen belül a lengyel portás rossz passza ajtó ablak szituációban találta Sturridge pajtást, aki nem is értem mi az istent művelt. Majd kevesebb mint egy percen belül labdaszerzés után Suárez vezethetett kapura majd durrantott mellé. Ennél a szituációnál elég kérdéses, hogy önző volt-e vagy sem az uru. Hiszen ha jól megnézzük Sturridge tök üresen volt a kapuval, viszont az is látszik, hogy lesről jött vissza eleinte ezért nem kaphatta utána meg már nem tuti, hogy ő érhette volna el.

Nem szeretem lengetni az ostort, így most is finom leszek, bár az igaz, hogy Minyonon kívül, aki 7 kapura lövésből 5-t fogott igazán senki sem dicsérhető a tegnapi produkció miatt. A védelem sem volt tökéletes a középpálya mind2 gólban vastagon benne volt. A SaS pedig elég pocsék napot fogott ki, bár a pocsék napjuk nekik úgy néz ki, hogy Sturridge 3 kísérletből 2szer kaput talált és adott egy kulcspasszt, Suárez pedig háromszor mellé durrantott és adott 2 kulcspasszt.

Így egyénileg nem volt nagyon szar meccsük viszont duóként elég pocsék, hogy egész meccsen csak 7 alkalommal passzoltak egymásnak és a 35 perc után csak egyszer. Coutinho visszatért a sérülésből és bár passzai nem ültek úgy ahogy kellett volna nem volt éles, de legalább a sérülése előtti rossz sorozatát levetkőzte és két helyzetet is kialakított.

Coutinho pontatlan kiugratása Suárez felé. Többek között ezért sem sikerült mögéjük kerülni.

Szerintem ez a meccs nem a taktikán és nem Brendan Rodgersen ment el hanem a játékosok hibáin, de azért fel lehet tenni egy két kérdést.

Nem lett volna célszerűbb erre a meccsre egy igazi bunker focival és klasszik 4-4-2-vel kifutni? (szerintem nem)

Mózes beállása után miért ő volt többet középen és Coutinho többet a baloldalon? Még akkor is ha cserélgették a helyüket.

Ha már 4 védőre átálltunk akkor miért a jobban játszó Sakho maradt fenn a rosszabb formát mutató Cissokho helyett? A kérdés hülyén hangozhat, de mivel Sakho alapból KH így esélye sem volt, úgy segíteni a támadásokat, mint Cissokho tehette volna. Már pedig előtte Coutinho tolta, aki rendszeresen behúzódott a pálya közepére helyett nyitva mögüle felfutásokhoz. Ebben pedig Cissokho sokkal jobb kettejük közül.

 

A mostani meccs után nyilván folytatódni fog a 3 vs 4 védős rendszer vita. A mai meccs statisztikái nem támasztják ezt alá, de szerintem jobbak vagyunk a 3 védős szisztémában.

Összefoglalva még egyszer. Nyert a jobb csapat, amelyik jobban kihasználta a másik hibáit. Kontrából és átlövésből nem ciki kikapni. Tragédia nem történt nekünk. Mint már mondogatom egy ideje nem az Emiratesben kell a top4-hez szükséges pontokat összegyűjteni. 10 forduló után jól fest a tabella, a következő meccsig legalább ezzel vigasztalódhatunk.