Értékel és jósol a Fonat

www.fortunatus.huA nyári húspiac eseményeit értékeljük, valamint előretekintünk a szezon esélyeire ismételten. Még mindig nagyon korai komoly esélylatolgatásokba bocsátkozni, hiszen az utolsó napokban érkezettek még be sem mutatkoztak csapataikban. Arról nem is beszélve, hogy egy nagyon hosszú szezon legelején állunk. Az mondjuk igaz, hogy kicsit tisztább a kép, mint mikor legutóbb jósolgattunk nektek. Az 5 komoly és két könnyedebb kérdéses kérdőívre a szokás szerint nem a teljes szerkesztőség válaszol most éppen szederbokor kolléga maradt ki, de amint láthatjátok a főbb kérdésekben továbbra is elég nagy az összhang. No igen a híres jakuzziba nem egyszerű bejutni…

1 Mit gondolsz a nyári átigazolási időszakunkról?

McAllister: Abszolút pozitív.

Távozó oldalon: Sikerült kipakolni a sokat kereső, de nem teljesítő embereket (Reina határeset), illetve a játékunkhoz nem passzoló formákat.

Érkező oldalon: Minden olyan lyukat, ami a szezon előtt sírás tárgyát képezte, sikerült betömni, ráadásul mindegyik harmadban a fiatalokat jól egészítik ki az idősebbek, akiktől tudnak tanulni. Jó áron vettünk, az eddig látottak alapján megérik a pénzüket az érkezők, páran már most ezen a jelzőn is messze túlléptek (Drogger – Minyon). Apró lábjegyzet: Én most még tartom az álláspontom, hogy Luis Alberto helyett nem kellett volna Susot kölcsönadni. Egy Mózesnél nagyobb névvel a LW helyen fent lenne a tortán lévő hab tetején lévő cseresznye tetején a cukormáz, de így se rossz.

guthmate: Én nagyon pozitívan látom. Jelen állás szerint elköltöttünk cirka 17 millió fontot ráadásul ezt okosan tettük hiányposztokra, ahol gyengék voltunk korábban, hiszen tavaly a védelem volt a leggyengébb, sírtunk egy LB-ért. Távozott 3 játékos, aki tavaly kezdő potenciállal bírt nálunk és érkezett 6, aki kezdő potenciállal bír, így mélyebb lett a keret. Luis Alberto és Ilori esetében még nagyon korai mit mondani, nekik egy-két évet kell adni mire megmutatják, mit is tudnak, de potenciáljuk alapján megérhetik a kifizetett összeget. A többiek esetében a nagyon korai ítélet alapján jó ár/érték arányban vásároltunk. Tehát röviden, kevés költéssel mélyebb lett a keret és jó eséllyel sikerült még hatékonyabbá tenni egy minimális fizucsökkentéssel.

gringow: Szintúgy elég jól éltem meg. Még az utolsó napi igazolások hiányában sem lettem volna nagyon csalódott (persze a minőségi belső védő pótláson kívül), de amikor ők is ott ültek a nézőtéren a United ellen szép sorjában, úgy voltam vele, hogy régóta ez a legkerekebb nyarunk. A távozók közül nem volt olyan, akit sajnáltam volna, hogy tovább állt, az érkezők lefedtek néhány hiányposztot (CB, LB, LW), illetve Suarez is marad – még valameddig -, aki a góljain túl is sok opciót ad támadásban. A pletykált nagyobb összegű arcok között egyedül a Willianról való lecsúszás miatt voltam kicsit csalódott, sem Mkhitaryan, sem Diego Costa helyét nem láttam magam előtt a csapatban.

A legpozitívabb az volt, hogy mindössze 9 millióért szereztük meg a vébé évében Mignolet-t, aki azonnal bizonyított is a már egyre inkább csak a közös múlt miatt szeretett, demotiválttá vált Reina helyén. Az egyetlen igazi negatívum, hogy még mindig nincs igazi backupunk Lucasnak.

macca8: Szerintem okosan sáfárkodtunk a pénzzel és a játékosokkal. Kitettük azokat, akik túl sokat kerestek a leadott teljesítményhez képest, és/vagy nem illettek a játékunkhoz. A védelem egyértelműen megerősödött, Mignolet, Touré, Sakho azonnal bevethető játékosok, akik közül az első kettő igen biztatóan kezdte az évet. A középpályára most nem igazoltunk, és itt csak két hátsó emberre gondolok, BR vélhetően azt gondolja (és én is osztom ezt), hogy a Lucas-Gerrard páros backupja az Allen-Henderson duó. A támadókvartettre láthatóan még nem tudtunk igazi nagy nevet hozni, hiába próbáltuk. Érthető, hiszen itt a legdrágábbak a játékosok, és a legtöbb helyen az ilyen játékosokat vadásszák. McAllister kollégával annyiban nem értek egyet, hogy Susónak most a legfontosabb (ahogy Borininek és a többi kölcsönbe került játékosnak), hogy a lehető legtöbb tétmeccset játssza egy topbajnokságban. Ez egyrészt eldönti, hogy a legmagasabb szinten mire képes, másrészt meccsrutint szerez, így egy tapasztaltabb, az első csapatra érett játékosként érkezhet vissza, igazolási díj nélkül. Mindenesetre előre van Studge-Suarez-Aspas, balra van Coutinho-Moses-Suarez-Sterling, középre Coutinho-Suarez-Aspas-(Henderson), jobbra meg Henderson-Aspas-Ibe-Sterling. Mindez óriási variációs lehetőséget kínál, a legvalószínűbb a Suarez-Coutinho-Aspas/Henderson – Studge felállás lehet, de itt meccs közben is nagy mozgékonyság várható.

www.elelmiszer.huEz elég egyértelmű. Örülünk!

2 Mit gondolsz a többiek átigazolási időszakáról?

McAllister: Felemás.

MU: Ahol Fellaini igazán jó, ott szerintem megvannak, számomra hiányposztra tűnő helyekre (rw-lw-cam) nem hoztak senkit, szerintem elbaltázták az egészet, de nem nagyon sajnálom.

Dinamo: Nem tudom, minek annyi támadó kp, meg az eddigi játékuk alapján h miért nem lépnek fel a szélső védőik a támadáshoz, de Mou azért ért hozzá, szerintem bajnokok lesznek.Olaj: Bivaly keret, jó edző, ha összeszoknak, megfoghatják a Dinamót.

Csirkék: A (szerintem) amúgy is túlértékelt Bélát brutális lóvéért adták el, ennyi fiatal tehetségből nem létezik, hogy 2-3 nem jön be, az átigazolási időszakuk parádés, a gyenge pont nálam az Oboás.

Orr fetisiszták (Wenger Nose): Nem tudom, hogy csinálják, h állandóan sérült a fél csapat, ennek ellenére 2 középpályás az érdemleges igazolásuk összesen. Flaminin még egy csapat se bukott pénzt (aki érti, érti), Némó szerintem necces lesz. Egyébként bírom a srácot, imádni szoktam minden olyan formát, akinek van esze és szeme a focihoz, neki mindkettőből van elég, de szerintem a PL irama durva váltás lesz neki, kicsit megmogyizzák, szeret elszontyolodni.

Többiek: Everton a végén belehúzott, de az idei szezonjuk szerintem elmegy a Martínezzel való összeszokásra, a maradék is helyenként meglepően ismert neveket húzva erősített, szóval nagyon kemény és fordulatos szezon lesz.

guthmate: Az új tévészerződésnek köszönhetően mindenkinek volt a korábbiakhoz képest egy extra 20 millió fontja, így a “kicsik” is tudtak költeni és sokat erősödtek, senkinek sem lesz egyszerű dolga ellenük. A legjobb példa a szerintem nagyon sokat erősödő Southampton, akik nagyon veszélyes ellenféllé váltak Pochettino keze alatt az érkező Lovren, a sokak által vágyott Wanyama és Osvaldo trióval. De jól erősített a Swansea a keret mélyítéssel, meg a Fulham is. Angliában a “kicsik” sokkal erősebbek és nehezebb is őket megverni, mint a többi bajnokságban. A top6 többi tagjának nyaráról meg nagyon hasonló a véleményem, mint a többieknek. Az Everton is jókat igazolt, igaz későn és még pozitívba is zártak a Fellaini eladás miatt, de szerintem is ez az évük rámegy az új edzővel való összeszokásra.

gringow: Vagy rosszabbak, vagy kiszámíthatatlanabbak lettek. Egyértelműen rossz nyarat zárt a United, a végül kapkodva megvett Fellaini nem fogja orvosolni a szélső problémáikat. Az Arsenal szintén kicsit kapkodva, megnövekedett nyomásnak eleget téve szerződtette Özilt aki biztosan more-less beválik majd, viszont abszolút nem hiányposztra érkezett hozzájuk, kötve hiszem, hogy vele messzebbre jutnak majd az elmúlt évekbeli “Top 4 körül egyensúlyozunk – minden kupából februárra kiesünk” szezonjaiknál. Annak mindenképpen örülhetünk, hogy Cabaye-ról lecsúsztak.

A Chelsea szokásosan költött, Mourinho hamar elkezdhette a saját képére formálni a csapatot. Biztosan erősek lesznek, bár a csatáraiban eddig nem bízik Mou, a hetvennégy irányító középpályás tartása pedig még mindig érthetetlen számomra. A City kerete továbbra is vastag és jött egy jobb nevű edző is, kérdés, hogy egy szezon elég lesz-e neki a csapat összerakására – a Cardiff ellen láttuk, hogy nem lesz ez sétagalopp. A másodiktól a hatodik helyig bárhol végezhetnek.

A Tottenham execjei okosan csinálták: elhúzták a lehető legtovább a Bale üzletet, hogy addig se kelljen a világrekord eladásuk fényében túlértékelve venni játékosokat, így végül is jól forgatták vissza a pénzt. Soldado 15-20 találatra biztosan jó lesz, azzal meg is van a gólpótlás egy jó része. Egy Gareth Bale nélküli Tottenhamre viszont tényleg csak tippelni tudunk, már az öreg Wheeler Dealer idején is egyre jobban one man show volt a Spurs, AVB alatt pedig abszolút az lett. Így az, hogy nagy totálban jobbak vagy rosszabbak lesznek-e, kérdőjeles.

macca8: A dinamó szokás szerint nagybevásárolt, olyan bő a keretük, hogy középpályásból ki tudnának állítani egy kezdőt. A City szintén szokás szerint még többet költött, de szerintem Negredo jó vétel, itt Pellegrini lesz az érdekes, hogy mit tud kihozni belőlük. A Spurs örült, mint majom a farkának, h eladhatta Bale-t, egy komplett csapatot vásároltak belőle, köztük igen jó játékosokat is, amolyan most vagy soha a helyzetük: tutira a top4-be várják őket ezek után. Kérdés, hogy ezzel a nyomással, hogyan fognak megbirkózni. Az Arsenal Özillel nagyot húzott, kérdés, hogy nem inkább a védelmüket kellett volna megerősíteni, de Wenger knows ugye…

Az Evertonnak Lukaku nagy erősítés, egyetértek viszont McAllisterrell: Martinez és az Everton összeszokására rámehet ez az év.

És végül a ManU. Nehéz nem vigyorogva gondolni arra a szerencsétlenkedésre, amit műveltek, ráadásul a végére maradt a csattanó: a kiváló Fellaini leigazolása. Ezzel együtt hiba lenne lebecsülni őket, mert 20 év nem múlik el azonnal nyomtalanul, és bizony ez a gárda tavaly bajnok lett. A legnagyobb problémaforrásuk természetes Moyes lehet, ami semmiképp sem tesz egy Pool-szurkolót bánatossá.

dagonya.huA többiek nyara felemás lett…

3 Mit gondolsz most a bajnokságbeli esélyekről?

McAllister: Én az előző ilyen körkérdéses posztot is a mostani meccs után tartottam volna jobbnak, azóta a véleményem nem sokat változott, csak mert kilőttünk a rajtnál, attól még a szezon nagyon hosszú. A most kevésbé jól játszók érhetnek be, a csapatot a hátukon hurcolászók eshetnek vissza, vagy sérülhetnek meg. Ahogy tavaly is késhegyig vitatkoztam a rossz kezdés után a BR out-ozókkal, úgy most sem szabad elszállni, nem láttuk még a csapatot úgy, hogy a fordulóról fordulóra nyerés kényszerét hogy viseli, ez majd csak márciusban derül ki. Addig marad nálam az 5-6. hely, 67-70 pont.

guthmate: Továbbra is a korábban mondott 70 pont körüli tartományt tartom reálisnak. A pozitív szezonkezdet és az újabb igazolások csak reálisabbá tették ezt. Nomeg talán a 70+-s tartományba tolták, hogy ez helyezésben mit jelent majd? Nem tudom, de szerintem kicsi lesz a különbség a 3-6 között.

gringow: A bajnokságban nüanszokon múlhat az, hogy a 65-75 pontos tartományban hol végzünk. Ez a sáv a reális a csapatnak, ez pedig a 4-6. hely valamelyikére lehet elég. Nagy balszerencse-hullám kell ahhoz, hogy ne fejeljük meg a tavalyi eredményt, mivel a hátránynak a nagy részét az első hónapokban szedtük össze, olyan rosszul pedig már biztosan nem kezdjük az évet. Kiegyensúlyozottabb lett az élboly, mint az elmúlt szezonokban, átmenetileg leromolhatnak a manchesteriek és felerősödhetnek a londoniak – gyakorlatilag mindegyikük az ellenfelünk a BL indulásért folytatott versenyben.

macca8: Ugyanazt, amit a bajnokság előtt: legalább 10 százalékos javulás kell pontban, az elvárt teljesítmény számomra 68-72 pont között volt akkor és van most is. Ha e fölött végzünk, akkor felülmúlták a várakozásaimat. Hogy aztán ez mire elég, azt nem tudom, de ha hozzuk a várakozást, akkor ott leszünk valahol a 4. hely körül. Nem biztos, hogy elég lesz a top4-hez, de harcban leszünk érte.

www.provitamin.huA BL-t jelentő top4 határán fogunk mozogni… hogy meg lesz-e a jövő zenéje

4 Mit gondolsz a marquue igazolásokról?

McAllister: Szerintem fontosak. Nyilván van rá mód, hogy kifogjuk az aranyhalat, de szerintem ez olyan mint amikor használt autót veszel: A sok olcsó, kiglancolt, tekert órás közül lehet h te fogod ki azt, amiben tényleg annyi km van és boldogan autózgatsz vele évekig, vagy kifogsz egyet, ami 10x megkerülte a Földet az egyenlítő mentén és szopórollerezés indul. Lehet nyilván eliminálni a nyilvánvalóan szarokat, de ha igazán jót akarsz, azért csengetni kell. Mi eddig elég jól kifogtuk, de ha egyből bevethető embert akarsz, ahol kicsi a kockázata annak, hogy bukta lesz, ott nyilván a piac is úgy áraz. Csak sajnos itt jön a 22-es csapdája, hogy aki teljesített is, illene is a játékunkba, tényleg erősítést jelentene, az miért akarna idejönni. Mert itt fontos elválasztani a kezdőbe nagypénzért igazolást a pénzszórástól, csak azért, hogy megmutassuk, hogy tudunk költeni, még nem kell kevésbé alkalmasra pénzt adni.

guthmate: Ha a klasszikus értelemben vesszük, azaz hatalmas összegért sztárt veszünk. Akkor én nem szeretem őket. A csak azért is költsünk el egy kisebb Csendes-óceáni sziget éves GDP-jét egy játékosra mert megtehetjük vagy mert meg akarjuk mutatni, hogy a mi dákónk is van akkora sőt nagyobb, mint bárki másé típusú igazolásoktól kiráz a hideg. Sokkal hasznosabbnak és jobbnak tartom a fiatal nagy potenciállal bíró jó ár/érték aránnyal bíró igazolásokat. Ez az út egy sokkal kiegyensúlyozottabb és fenntarthatóbb, és a múltban a 70-80-as évek világverő Liverpooljánál láttuk, hogy sikeres is ha elég hosszú ideig csinálják hozzáértő emberek. Ráadásul ha megnézzük az elmúlt évek nagypénzes igazolásait a csapatnál akkor elég vegyes képet fogunk kapni, ami nem biztat a hatalmas pénzek egy játékosba ölésére.

gringow: Ha a ráköltött kiugró összeg szempontjából (mint a marquee signing szerződések pillanatában lévő egyetlen igazi mérőfok) nézzük a témát, akkor érdemes külön venni a transfer window-ok közepén, nyugodtan és jól előkészítve megvett nagyágyúkat, illetve az utolsó napokbeli, ügynökharcokban felinflált játékosokat. Utóbbiakban sokkal több a rizikófaktor, és ennek fényében örülhetünk annak, hogy nem hallottunk jó forrásból érkező, őrült liverpooli bidekről augusztus végén. Az FSG-nek kellett pár év, amíg megtalálták a pénzköltés jó módját: eleinte egy nem igazán működő hibrid menedzseri kézbe adták a döntési lehetőséget (Comolli egyfajta amerikai sportokban szokásos GM posztot töltött be, akik ott az edzők helyett döntenek az igazolásokról és vesznek emiatt össze ketten sokszor) aki érthetetlenül szlalomozott a Moneyball és a bizarrul túlértékelt fiatal angolok között, majd mindezt kukázva az olcsóbb, tehetséges fiatalokra fektette a menedzsment a hangsúlyt, visszavetve a Liverpool közeli jövőjét. Úgy néz ki idénre összeállt a fejükben a kép és megfontoltan, de hatásosan költenek, így egy cseppet sem bánhatjuk, hogy nem lett 20-30-40 milliós igazolásunk másokkal ellentétben. Ez ugye részint amiatt is volt, mert ha reálisan nézzük, a jelenlegi Liverpool nem a legjobb célpont a jelenlegi nemzetközi nagyágyúknak, de ezt két jövő nyári BL-előselejtező gyorsan meg tudja változtatni.

macca8: Azt, hogy minél jobb helyen végzünk, annál könnyebb. Ha van BL, van marquee signing, ha nincs, akkor vért hugyozunk. És ugye az is van, hogy Sakho mondjuk akár lehetne is ez (válogatott, BL-tapasztalat, 200 meccs a francia bajnoknál, stb), de mivel nem játszott annyit az utóbbi időben, valamint védő, nem tekintik annak. A csapat alapját nem ilyen igazolásoknak kell adnia, posztra, taktikához kell igazolni, csapatot építeni. A Liverpool hagyományaihoz nem a nagy nevek folyamatos igazolása illeszkedik, noha mindig voltak ilyen igazolásaink is, hanem az olyan igazolások, mint Keegan vagy Clemence mondjuk: nálunk lettek nagyok. Elsősorban csapatot kell építeni, amelyik több mint a játékosok összessége.

5 Ha visszatér Lajos, mi lehet a legerősebb lineup?

McAllister: Nagyon jó kérdés (én is tettem fel). BR egyik mondása az volt, hogy +20 gólt akar az idei szezonban. Ha pusztán nevek / tavalyi forma alapján nézzük a csapatot akkor Lucas – Gerrard – Fülöp ill. Lajos – Dániel – Aspas/Mózes lehetne a válasz. Szerintem viszont a csapat nem bírna el egy ennyire orrnehéz lineupot, könnyen átválthatna 4-2-4be a dolog, amivel eddig kb. mindig a spontán autofelláció rögös útjára léptünk. Mondhatjuk, hogy majd a támadók is védekeznek, de erre eddig csak akkor volt példa, amikor már valamelyik 1-0 őrzése volt a cél, másrészt a támadásra fordítható energiaszintet erősen deriválhatja néhány laza sprint hátra. Így én jelenleg Hendót nem venném ki a csapatból, Fülöp – Dániel – Lajos trió szerintem az igazi.

guthmate: Szerintem kicsit rossz a kérdés, hiszen ellenféltől függ, hogy mi a legalkalmasabb értsd legerősebb felállás és most már van olyan mélysége és diverzitása a keretnek, hogy van játéktér a változtatásokra. De a játék kedvéért az utóbbi meccseken látott 4-2-3-1/4-2-2-2 hibridet gondolom most a legalkalmasabb felállásnak, hogy a rendelkezésre álló keretből a legjobbat hozzuk ki. Ebben pedig a Minyon – Johnson, Sakho, Agger, Cissokho – Lucas, Gerrard – Henderson, Suárez, Coutinho – Sturridge szerepelne, ahol Hendó a jobboldalon játszik és fizikalitásával lehetővé teszi Johnson felfutásait, Coutinho a balszélről indulva irányít, Suárez Sturridge mögött a teljes támadó szektort bejárva támad, Sturridge meg rendszeresen visszalép. A lényeg, hogy az első négyes tagjai folyamatos kreatív helycserékkel zavarják össze az ellent és nehéz megállapítani ki mit is játszik pontosan.

gringow: Az otthoni, kisebb csapatok elleni meccseken kívül a legtöbbször 4-2-3-1ben fogunk felállni, ebben az összeállításban pedig ez a névsor a legerősebbünk: Mignolet – Johnson – Agger – Sakho – Enrique – Lucas – Gerrard – Hendo – Suarez – Coutinho – Sturridge. Enrique neve reményeink szerint nemsokára kicserélődik Cissokhoval miután ő egyenletesebben játszik majd, de ezt még ugye nem vehetjük biztosra.

macca8: egyetértek gringow-val, Sakho helyett Skrtel és Touré is betehető, szerintem Lajos kint fog játszani a baloldalon, Cou középen. Hendo helyett Aspas vagy Moses is elképzelhető. Sterling is be fog jönni elég sokszor. Abban meg Máténak van igaza, hogy meccsről meccsre is változhat a kezdő, attól függően, hogy ki az ellenfél (ennek ellentmond ugyan az első 3 meccs, ahol gyakorlatilag változatlan kezdővel mentünk fel).

6 Meddig tart a bajnokságban a killing spree?

www.hdwallpapersinn.comEz itt a nagy kérdés…

McAllister: Papírforma alapján az Arsenal elleni meccsig, de azt azért mégsem gondolhatjuk komolyan, hogy 8-0-0-val fogunk állni. A tavalyi csapatra jellemző volt, hogy egy-egy parádés győzelmet szinte azonnal követett érthetetlen vereség, így számomra nem az a fontos, hogy mikor ér véget a győzelmi széria, hanem az, hogy utána mikor tudunk visszatérni a mostani formához. Ha már tippelni kell, én a Swansea (A) elleni meccsre már döntetlent várok.

guthmate: A szibériai hideg száraz és a mediterrán meleg száraz légtömegek ütközése miatt hatalmas esőzések várhatóak a Kárpát medencében… No jó. Nem tudom, de remélem sokáig.

gringow: Ez az a pont ahol nehéz a szívünket és az agyunkat egy vágányra hozni. A sorsolásra nézve miért ne nyúlhatna bele a dolog bőven az őszbe – közben pedig ha azt vesszük, hogy Sturridge szériája inkább előbb, mint utóbb megszakad és Suarez még hetekig nincs (aztán meg további hetekig meccsformában nincs), akkor pedig miért ne ikszelnénk le már a Swansea-val is. Jönni fog egy zakó nemsokára, nem kell tőle félni, benne van, élvezzük amíg nincs itt.

macca8: Halvány lila gőzöm sincs. Ha úgy állnak hozzá a játékosok minden soron következő meccshez, hogy éppen az a sorsdöntő, akkor akár hosszú ideig is. Ha ellenben nagy lesz az arcuk, mert nyertek pár meccset, akkor bármelyik csapat porig aláz bennünket. A győzelem nem jár, azt ki kell érdemelni. Minden egyes kibaszott meccsen, még akkor is, ha ötödosztályú az ellenfél.

7 Mit gondolsz Sakho hajáról?

surfacemagazine.fr

McAllister: Illeni fog a space invaders mezhez.

guthmate: Most éppen elég visszafogott, lesz ez még extrémebb is.

gringow: Rendben van. Agger még kivarrhatná ismerkedési est címen állig, úgy még menőbb lenne.

macca8: Miért, milyen? Fekete?