A kakadu, a jó és a gyalogkakukk

www.digitalspy.comMielőtt részletesebben megnéznénk a három új fiút. A transzfer időszak utsó napja nagyon sok esetben a panic buyok napja, amikor értelmetlen összegekért érkeznek olyan arcok, akikre semmi szükség csak annak érdekében, hogy meg lehessen nyugodni, hogy költöttünk, hoztunk embert, ambíciózusak vagyunk ám. Jelen három esetben abszolút nem erről van szó, hiszen az ifjú portugál-angolt már a nyár legeleje óta különböző intenzitással lehetett hallani. A többiek is pénteken, de legkésöbb szombaton már megvoltak, vasárnap pedig már tutira lehetett menni érkezésük kapcsán. Összességében lehet azt, mondani, hogy okosan kivártunk a végéig, hogy a legnagyobb igényeinkre a legjobb ár/érték arányban igazoltunk, még ha ez Touré sérülésekkor még nagyon nem így látszódott.

Mikor utoljára nagy pénzért Franciaországból igazoltunk paradicsommadár frizurás játékost, az bizony nem sült el jól. Most viszont csak a kifizetett 15 millió fontos összeg miatt aggódhatunk egy kicsit, hiszen egy ritka prémium modellt sikerült behúznunk. Nagyrészt igazolja a szerződésének utolsó évében járó bekk árát, hogy tényleg ritka típus az egyszerre fizikális, jól fejelő, de közben gyors labdabarát középhátvéd, főleg olyan sebességgel megáldva, hogy balhátvédként is megállja a helyét. A legtöbb magasan jegyzett középhátvéd az egyikben szokott csak erős lenni. Ha nem a párizsi olajos csapattól hoztuk volna, akkor a piaci logika alapján sokkal olcsóbban kellett volna tudni elhozni, de hát náluk „nem számít” a pénz és nem a szokványos piaci logika alapján dolgoznak, így azt hiszem a szerződésének utolsó évéhez képest relatíve magas árat sikerült megmagyarázni. Úgy gondolom Sturridge és Coutinho után megint sikerült egy a korábbi csapatánál alulértékelt játékost kukáznunk. Érkezésével a szlovák terminátor sorsa meg van pecsételve, a kérdés már csak az mikor távozik.

squawka.com

Hiszen egyből egyszerre a legjobban fejelő és legpontosabban passzoló középhátvédünk, aki bizony mind Tourénak, mind Aggernek komoly versenyt fog jelenteni, sőt előttük kezdőhelyet követelni magának, ha mindannyian egészségesek. A relatív fiatal 23 éves kora ellenére rendkívül tapasztalt 14 szeres válogatott és 197 alkalommal lépett pályára a PSG-ben, rendelkezik a szükséges vezetői skillel, hiszen a PSG-nek és a francia utánpótlás válogatottaknak vezére és kapitánya volt. Érdekesség, hogy a PSG-ben és a francia bajnokságban ő tartja a rekordot a legfiatalabb csapatkapitányként mivel 17 évesen több alkalommal is rá került a karszalag. Nyilván ez még nem az állandó csk-sága és jó részt fricska volt az akkori keret idősebb játékosainak, de kivételes játékosnak kell lenni akkor is hozzá, hogy ezt elérhesd. Tehát jól illeszkedik a nyáron a BR által szajkózott vezető típusú karaktereket keresünk vonalba. Sakho jól fejel, jól passzol, szereti a rövid passzos játékot, jól blokkol és erős a koncentrációja, rendelkezik Touré fizikalitásával és Agger labdás képességeivel is. Bármelyikük szerepét át tudja venni a védelemben, de azért halkan jegyezzük meg, hogy a Touré-féle fizikálisabb játék egy kicsit közelebb áll hozzá, mint az Agger-i labdával történő előretörések. Sebessége lehetővé teszi, hogy az alapjátékunkat tudjuk játszani, a magasra tolt védelmet, sőt vele akár még magasabbra tolhatjuk a védekezésünket, mint pl. Touréval. Mint láthatjuk nem sok probléma merül fel vele kapcsolatban maximum, hogy ballábasként eddig a védelem szívének baloldalán szerepelt, nálunk ha Agger egészséges, akkor a jobbon fog, de nem hiszem, hogy ez különösebb problémát kellene, hogy okozzon, hiszen rengeteg azonos lábas védelmi duó van. Összegezve a nyár legjobb igazolása lehet.

squawka.com
Gyorsan essünk túl a negatívumon. Az egész nyáron pletykált ifjoncért lehet azt mondani, hogy egy kicsit többet fizettünk, mint akartunk (7 millió font), de nem sokkal és ha megnézzük a lassan 8 éve kifizetett 5,8 milliót Aggerért, akkor relatíve nem is olyan magas az összeg (ha még azt is figyelembe vesszük, hogy félig angol…). Miért Agger árával jövök? Mert a legtöbb tulajdonsága az ifjú dánéra emlékeztet. Hasonló árban jöttek, hasonló korúan, hasonlóan kisebb bajnokság erős csapatából és relatíve tapasztalatlanul. Ráadásul itt nem áll meg a párhuzamok sora. A testalkatuk magas, vékony, a labdával jól bánnak, gyorsak, nincsenek kitetoválva (még, akkor még). Ezzel el is jutottunk a legnagyobb erősségéhez: a gyorsaságához. Nagyon sok megbízható helyen olvastam már, így azt hiszem el lehet hinni, hogy 30 méteres sprintben ő tartja a Sporting Lisbon akadémia rekodját márpedig ezen az akadémián megfordult Croni és Nani is. Mindenesetre a posztjához képest mindenképpen gyors. Ez nagy előnyéra válhat, hiszen, mint minden fiatal tapasztalatlan KH képes taktikai és helyezkedési hibákra, ellenben megvan a sebessége, hogy ezeket korrigálni tudja, valamint az sem hátrány, hogy a leggyorsabb támadókkal is felveszi a versenyt sebességben. Pozitívum még, hogy félig angol származása miatt beszéli a nyelvet és nem lesz neki akkora kultúrsokk a beilleszkedés, mint a hasonló korú portugál gyereknek lenne. Érdekes lehetőség a sebességére és a passzolási képességére alapozva, hogy eleinte jobbhátvédként kaphatna szerepet alá Carragher, Kelly, Wisdom módra. Közel sem kész termék a srác, de ha kihozza magából a benne lévő potenciállt, akkor ő lehet az Agger szerep örököse 2-3 év múlva a védelmünkben.

Elsőre az összes nyári igazolásunk közül ő volt az, aki a legkevésbé tetszett, hiszen nem tűnik – és a rengeteg statisztika alá is támasztja – jobbnak Downingnál, vagy Sterlingnél, sem passzolásban, sem helyzetkialakításban, sem cselezésben, sem lövésben, sem góllövésben, akkor adódik a kérdés, hogy minek? Elmondom, hogy miket találok mégis megnyugtató érvnek mellette. A bajnokságban tavaly eléggé peremember volt, ez magyarázza a gyenge statjait is, ellenben az EL kieséses szakaszban alapembernek számított és ott húzóember is volt a maga 6 meccs 4 góljával. Fiatal játékos, még fejlődhet. Rafa, aki Coutinhot is nagyra tartotta az Internél, a bivalyerős Chelsea keret mellett is elég sokat játszatt. BR még tinédzser korából ismeri, mikor is járt a Chelsea akadémián pár hét próbaidőn, így elsőkézbeli tapasztalata van vele kapcsolatban. Gyakorlatilag ingyen jött (a Borini kölcsönért kapunk annyit amennyibe fáj), így sok veszteni való nincs vele. Meglátásom szerint stop-gap igazolás, amíg a Suso, Sterling, Ibe trió érik egy évet. Szerintem alapjában véve impakt playerként fogjuk használni fáradó ellenfelek ellen vagy kontrákhoz. Felmerül a kérdés, hogy impakt playerként miért ne Sterlinget használnánk? Azért mert nála tapasztaltabb, valamint Raheem legnagyobb hibája nem a fizikalitása vagy a technikai, taktikai érzéke, hanem a mentalitása. A legnagyobb feladat, hogy a „földön” tartsuk az ifjú sztárjelöltet és ebben hatalmas segítség is lehet, hogy erősen kell kaparnia egy erős versenytárssal szemben azért a néhány perces beállásokért a meccsek végén. Így összesítésben, bizony a Mózes gyerek sem tűnik rossz igazolásnak.