Kupameccs lesz

www.ticketmania.huA Capital One Cup, leánykori nevén League Cup mindenkiből kicsit más érzelmeket hoz ki. Vannak akik szerint ez is egy trófea, ami jól mutat a szekrényben, valamint egy jó és könnyű út Európába. Vannak akik szerint semmi másra nem jó, csak a bajnoki szereplés visszavetésére, hiszen könnyen kimutatható, hogy az elmúlt évek nyerteseinek/döntőseinek a bajnoki szereplése erősen megszenvedte a sikeres ligakupa menetelést. Az elmúlt években a Liverpool hozzáállása is vegyes volt, ahhoz a kupához melyet a Liverpool nyert meg a legtöbbször. Rafa alatt ez a sorozat volt az a hely ahol a fiatalok megmutathatták mire képesek. A spektrum másik vége King Kenny kinek irányításával végig a legerősebb csapat szerepelt és be is húztuk a trófeát, kicsit visszahozva a 80-as évekbeli hozzáállást ehhez a sorozathoz. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom nekem a Benítezi hozzáállás sokkal szimpatikusabb. Hiszen már nem a 80-as években vagyunk, és ennek a sorozatnak nincs presztízse, a keretünk meg annyira még nem mély, hogy érdemes lenne erős csapatot pályára küldeni trófeaszerzés céljából. Persze ha az ifik behúznák valami csoda folytán februárban nem ellenkeznék, de nem hiszem hogy komoly energiákat kellene belefektetni az idei évben. Az igazat megvallva a Villa meccs után én már rá voltam pörögve a MU meccsre, így teljes meglepetésként ért, hogy előtte még van egy hétközi meccsünk a Notts County ellen, ami talán megbocsátható, hiszen ritkán szoktunk a Ligakupa második fordulójában szerepelni, ilyenkor még európai szereplés miatt felmentésünk szokott lenni.

soccerlens.comAz ő nagy meccse lehet.

A Notts County lesz a mai ellenfelünk. Nem sok mindent tudtam a jelenleg a harmadosztályban középcsapatként funkcionáló ellenfelünkről, pedig van egy-két érdekesség a régebben szebb napokat megélt csapattal kapcsolatban. Az egyik ilyen, hogy a legrégebben alapított még ma is működő csapat, hiszen a 1862-ben már megalapították, 30 évvel régebben, mint a mi kedvenc csapatunkat, így nem meglepő, hogy ők játszották a legtöbb ligameccset a világon több, mint 4700 meccsel. A másik érdekesség, hogy a fekete-fehér zebracsíkos mezt a Juventusnál róluk koppintották. A harmadik érdekesség a lassan egy évtizede a csőd és a megszűnés ellen küzdő csapatnak is volt egy sikertelen kísérlete arab olaj sejkekkel, emlékeztetőül, hogy nem mindig és mindenkinek ők jelentik a megoldást. A két klub eddig 62 alkalommal találkozott főleg még a kezdetek kezdetén, no meg az 50-es években a másodosztályban. Legutóbb a 1991-92-es szezonban vertük őket oda-vissza, mikor is egy szezonnyit szerepeltek utolsó alkalommal az élvonalban. A jelenlegi keretüket végignézve nem találkoztam egyetlen ismerős névvel sem, de annyit azért nyugodtan feltételezhetünk, hogy egy tipikus fizikális rúgd és fuss csapatról van szó, mint a harmadosztályú csapatok általában. A tavalyi év során hajlamosak voltunk szenvedni e típus ellen, de az idei első két tétmeccsünk eddig a tavalyi szezon „tabuinak” ledöntéséről szól.

www.lfctour.comNagyon bízom benne, hogy az ifjoncok virgoncok lesznek, míg a marokkói a pálya közelében sem lesz.

A Liverpoolról szólva elsősorban a hétvégi United meccs miatt, másodsorban a sorozat irrelevanciája miatt nem szeretnék senkit sem pályán látni, aki hétvégén pályára lép. Ezt mondjuk úgy is mondhatnám, hogy aki eddig pályára lépett Allen és Cissokho kivételével, hiszen mindkettőre ráfér egy kis meccsidő. Szeretném megnézni, hogy a fiataljaink mire képesek. A mai meccs olyan, hogy a taktikai formáció, a játék képe az égvilágon senkit nem érdekel részleteiben menve. Bármilyen csapatot is küldünk pályára az Anfielden dominálni fogja a meccset, többet lesz nálunk a labda és több helyzetünk lesz: ennyi biztos egy BR-csapattól. Ennek fényében az alábbi kezdőt szeretném. Mondjuk valószínűleg ennél tapasztaltabb csapat Skrtellel stb. fog pályára lépni.

Minden valószínűség szerint ennél tapasztaltabb csapat lép pályára, de én ezt szeretném látni.

A mai meccsen igazából tényleg semmi más nem fog számítani, mint hogy a fiatalok, hogy szerepelnek tétmeccsen. Ibe, Sterling stb. tud-e húzó ember lenni, olyan játékot produkálni, amivel a bajnokikon is csapatba követeltetik magukat. Ezen kívül Cissokho és Allen játékára leszek még kíváncsi. Alapjában győzelmet várok lehetőleg sokgólosat, hiszen valljuk meg őszintén ciki lenne kikapni. Nem mintha ez nem lenne benne a pakliban, vagy nem történt volna meg pl. RH- alatt.