Mire megyünk bárányék ellen?

www.birminghammail.co.ukTovább dübörög a nyári húspiac, de eleget dühöngtem már a gusztustalanságai miatt. Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik a Suárez saga véget ért erre a nyárra, és ha végül marad, akkor nem is kell nála nagyobb név igazolásnak. A héten mindenesetre egy régi gyengeségünket pótoltuk és igazoltunk végre egy balhátvédet Enrique mellé, a legnagyobb örömömre. Rodgers elmondása alapján a piacon keresünk még egy tapasztaltabb középhátvédet Coates kiesésével, hogy Wisdom elmehessen egy kis bölcsességet gyűjteni. No erről ennyit. A héten egy szimpatikus fiatal menedzser Paul LAMBert csapatával ütközünk meg a bajnokság folytatásában. Az első forduló után korai még messzemenő következtetéseket levonni, de az mindenesetre csak pozitívan értékelhető, hogy sikerült végre nyerni a nyitó fordulóban a kryptonit csapatunk legyőzésével. A mai meccs esélyeiről a tovább után.

Az Aston Villa egy nagyon szimpatikus középcsapat a PL-ben. Paul Lambert irányításával ismét egy karakteres nehezen verhető csapat alakul Birminghamben. A szezont jól kezdték, hiszen verték az Arsenált idegenben és erősen megszorongatták a sokak által torony magas esélyesként kezelt Dinamót a hétközi meccsen, szintén idegenben. Nekik örömhír, hogy a legerősebb fegyverük a Bentekének nevezett tank erősen, a fent említett két meccsen három góllal kezdte a szezont. Nem árulok el nagy titkot, ha kicsit előreugrok és megjegyzem, hogy az ő semlegesítése lesz a meccsen az egyik kulcskérdés, de erről még majd részletesebben. Nem is olyan régen még az Aston Villa volt az egyik kedvenc ellenfelünk, folyamatosan hármat vertünk nekik, persze sokkal vegyesebb képet mutat az elmúlt öt találkozó: kettő ide kettő oda és egy végződött döntetlenre. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy Steve kedvenc ellenfeléről van szó, hiszen senki ellen nem lőtt ennyi (12) gólt. Ennyit a történelem óráról. Nézzük inkább, mit tud ez a mai Oroszlános csapat.

www.dailymail.co.ukA legfőbb veszély.

A mai ellenfél fiatalos, fiatal csapat – a PL-ben az övék a legfiatalabb keret és jó eséllyel a legfiatalabb kezdő is, hiszen nincs a kezdőjükben 28-nál idősebb játékos, 25 feletti is csak kevés – ennek minden előnyével és hátrányával. Előny az, hogy, így a szezonkezdet alkalmával sajnos nem fogja a plusz egy meccs fizikális hátrányba hozni, továbbá lelkesek, gyorsak, pimaszok. Hátrány az, hogy tapasztalatlanok, nincs igazi tapasztalt vezér a pályán, ha rosszra fordulnak a dolgaik. Taktikai értelemben egy modern védekezésben 4-5-1, támadásban 4-3-3-t játszanak, nagyon is brit felfogásban. Abszolút nincs azzal bajuk, sőt szeretik, ha nincs náluk a labda, hiszen így védekezésből kontrázhatnak, mivel nagyon gyors a csapatuk. Ráadásul igazi helyzet nélkül is képesek betalálni. A védekezésben említett 4-5-1-nél, amikor általában 9 emberük van a labda mögött, nehéz feltörni őket. Teszik mindezt viszonylag magasra tolt védekezéssel lescsapdával, hiszen az első védősort a középvonalnál húzzák meg, a második sort meg 20-25 méterre a kaputól. Az első védekező sorból néha még az ellenfél térfelére is kitámad egy-egy ember a labdára. Igazi letámadásnak nem hívnám amit csinálnak, hiszen nem csapatszinten művelik és csak egy-egy fő vesz részt benne, de abszolút nem a klasszikus Ikarusról van szó esetükben. Támadásban a gyorsaságukat igyekeznek kihasználni, hiszen legtöbbször kontráznak. Ha nem tudnak kontrázni, akkor a széleket használják és igyekeznek beadni Bentekének.

Az ellenfél erényei és gyengéi via tomkinstimes.com

Kicsit tovább bontva a csapatukat: Guzan áll a kapuban, aki a tipikus angol kapus mintapéldánya, bár amerikai. Magas, jó a beadásoknál, szereti a hosszú kirúgásokat és elképesztő bakikra képes. A védelemben Lowton, Vlaar, Clark, Luna szerepel. A két szélső védő gyors, de a támadásokhoz ritkán csatlakozik a csapat stílusa miatt. A két középső védő magas erős és elég lassú. Elég masszív ez a védelem, de hála a jó égnek, okos sokmozgásos, kreatív támadásokkal zavarba lehet hozni őket. Eddig nincs nagy ördöngösség. A középpályás hármasuk 1-2 felállással dolgozik szerepük szerint van egy holding és két runner középpályás. Nincs viszont olyan klasszikus szerepű középpályásuk, mint a védekező/destroyer, irányító, támadó, vagy labdajárató. Westwood a visszavontabb, a szélvészgyors Delph és Ahmadi pedig az előretoltabb emberük. Nem rosszak védekezésben, nem rosszak támadásban, nem rosszak passzolásban, de még egyszer hangsúlyoznám a legfőbb erényük a sebességük labdával és anélkül. Így ha hibáznak is, tudnak még javítani, hiszen „mindenhol” ott vannak a középpályán. A támadó sor Agbonlahor, Benteke, Weimann; balszélső, targetman, jobbszélső leosztásban. A két szélső elég sok védekező feladatot kap, a védekezés alól egyedül Benteke van felmentve. A szélsők legfőbb fegyvere a sebességük és termetéhez képest Benteke is elég sebes és technikás. Posztot ritkán cserélnek, nem szoktak elkóborolni a saját bejátszandó területükről, azt játsszák, ami a tankönyvekben is le van írva a posztjukkal kapcsolatban. Összefoglalva egy masszív nehezen feltörhető, gyorsaságra építő csapatról van szó, egy masszív targetman köré építve. A tavalyi szezonban ez a típusú csapat szintén az egyik gyengénk volt, hiszen Benteke maga is három góllal terhelte meg a hálónkat, de a hozzá hasonló csatárokkal is erősen meggyűlt a bajunk. Valamint a Gerrard, Lucas duó relatív lassúságával erősen szenvedett a gyors középpályák ellen pl.: Villa, Southampton.

www.dailymail.co.ukA támadó triójuk.

Most, hogy már részleteiben ismerjük az ellenfelet. Nézzük mit is lehet ellenük tenni. Az biztos, hogy az egyik legfőbb kérdés Benteke megállítása lesz, ami tavaly sem Skrtelnek, sem Aggernak, sem Carraghernek, sem Lucasnak nem ment, idén sem az Arsenalnak, sem a Chelseanak. Ha jó napja van, nem is nagyon lehet ellene mit tenni, maximum annyit, hogy tökig feltolt védekezéssel minél messzebb szorítani a kaputól. Persze ez sem kockázatmentes, hiszen még ekkor is továbbfejelheti, leadhatja a gyors játékosok sokaságának a lasztit, de idén már van olyan sebessége ennek a védelemnek, hogy érdemes megpróbálni. A másik fő kérdés, hogy mit kezdünk a középpályás sebesség hátrányával, bár itt is kisebb a gond hiszen Lucas egyre közelebb van legjobbjához és nyeri vissza sebességét, már amennyire ezt egy meccsből meg lehet állapítani, mindenesetre a feltolt védekezés és a feljavult csapat szintű letámadás segíthet ezen.

www.canstockphoto.huTaktikailag két választási lehetőség van.

A meccset alapjában kétféle módon közelítheti meg BR. Az első opció, hogy a múlt héten látott 4-2-3-1, 4-2-2-2 hibridet rakja a pályára a direktebb, gyorsabb megközelítésünkkel, felvállalva azt, hogy relatíve többet lesz a laszti a Villánál, mivel a középpályán nem csak sebesség, hanem emberhátrányban is lennénk, és engedni, hogy támadjanak. Ezzel arra bazírozva, hogy majd csak Touré vagy Agger vagy valaki megfogja Bentekét, számítva arra, hogy így az egyik legnagyobb méregfogukat, a sebességüket és a kontrázásukat „kivesszük” a képletből.

Nem vagyok egy rajz művész, de azért látható a bonyolult támadó csapatmozgások főbb csapás irányai. A megálmodott taktikával és kezdővel.

A másik számomra kedvesebb opció, hogy 4-3-3-t játszunk nagyon feltolt védekezéssel, agresszív csapatletámadással, sokpasszos, türelmes labdatartós támadással a középpályán 2-1 formációval, melyben a támadó trió tagjai folyamatos helycserékkel, szerepcserékkel, kreatív támadással zavarba hozzák az ellenfelet. A mindkét szélső védő felmehet a feltolt védekezés és a két védekezős középpálya miatt, hogy a szélessége is meglegyen a csapatnak. Az előnye az lenne, hogy játszhatnánk a megszokott játékunkat, nagyobb esélyünk lenne megnyerni a középpályás harcot, nagyobb esélyünk lenne Bentekét kivonni a forgalomból, hátránya, hogy ők is játszhatják a kedvenc játékukat. A kontrázást. Ehhez a játékhoz két pozíciót leszámítva (balhátvéd, előretolt középpályás) felrajzolja magát a csapat. Kapuban Minyon. Védelemben Johnson, Touré, Agger, Cissokho/Enrique. A középpályán Lucas, Gerrard, Henderson/Allen. Támadósorban Aspas, Sturridge, Coutinho. A kérdéses pozícióknál az először írt nevet favorizálom. Miért? Enriquet nem kedvelem, de ezen kívül Cissokho jobb a fejjátékban, ami rögzített szituációknál jól jöhet és az az érzésem erre a meccsre az új fiú jobban passzol. Hendót azért preferálom, mert bár ugyanazt tudják a középpályán, viszont az angol jobban ki tud segíteni szélre Aspas, vagy Coutinho helyére, nagyobb taktikai változatosságot ad meccsszituációkban és esetleges meccs közbeni taktikai váltásra, hiszen a betippelt kezdőm gyakorlatilag is, de taktikai értelemben is megfelel az elsőnek leírt opciónak.

www.liverpoolecho.co.ukSzokás szerint bennük bízunk.

Fortuna asszonysággal eléggé hadilábon állok, ezért maradjunk abban, hogy szoros meccsre számítok, ami jó felmérés lesz korai következtetések levonásához, hogy idén mennyire leszünk jók a Benteke és a gyors középpálya elleni védekezésünk fényében. Szerintem nem dől össze a világ, ha „csak” döntetlen lesz. Mindenesetre két gyors gólban és kiütésben, Sturridge, Coutinho parádéban bízom, mint minden meccs előtt.

________________________________________________________________________

Meccsnézés természetesen lesz, ezen a héten is a Magyarban.