“Egy nagy birodalom fog elbukni” – véletlenül sem polkorrekt jósda

Mel dobta fel az ötletet a kommentek közt, de esküszünk, egymástól függetlenül kettőnknek is eszünkbe jutott guthmate kollégával korábban, hogy kéne csinálni egy ilyen jósolgatós posztot, hogy legyen mit az arcunkba törölnötök május közepén, úgyhogy – gringow jól elnyújtott nyaralása és lustálkodása miatt – négyen válaszolunk az önkényesen magunknak feltett kérdéseinkre. A változtatás jogát persze fent tartjuk valami váratlan esemény esetére, mint, hogy Joey Bartont lovággá ütik, Wenger nem vesz még egy francia kölyköt szeptemberben 2 nap alatt, vagy, hogy Suárez lelép a csúzlisokhoz. De úgyse változik semmi, szóval itt a májusi ebédünk, amit majd megetethettek velünk. 8 fogásos az étek, de nem kell megijedni, nekem még lektorálnom is sikerült (remélhetőleg), nem, hogy végigolvasnom.

Mi lenne az álomszezon?

guthmate: Mint minden évben, amióta (1998) a Liverpoolnak szurkolok a bajnoki cím megszerzése az álom, amit ugye csak még szebbé tenne, hogy a MU és az Everton előtt végeznénk garantáltan. Realitása persze nincs, de hát: Dream Big!

macca8: Az egyszerűség kedvéért pontokban adom meg a válaszokat. 73-80 pont közötti teljesítmény várakozás fölötti lenne, 80 fölöttire meg nem is merek gondolni (amúgy de, és nyilván az álom betetőzése a bajnoki cím lenne).

McAllister: Egy olyan szezon, amiben meglesz a nevertont, Arsenalt Tottenhamet megelőzve 4. hely (és végre küldhetek egy képet egy bazi nagy orról az Útwengernek, elvégre Wenger Nose), kiegészítve olyan finomságokkal, mint: Oda-vissza tömjük a MU-t, Enrique pontos beadásából Allen gólt fejel, Stu [ez itt Downing, csak, hogy tiszta legyen, bár már nem aktuális – szederbokor] 90. perces győztes gólt szerez, illetve Sterling a liverpooli derbin idegenben, 0-6-os vezetésnél leszorított fejjel nekifutva átfejeli Fellaini mellkasát.

szederbokor: Természetesen a bajnoki cím kiegészítve mondjuk csak az egyik kupával – hagyjunk másoknak is teret -, ami mondjuk legyen az FA kupa. Hogy ez mennyire elvetemülten hülye feltételezés? Persze, hogy az, de ha Stoke-os lennék, akkor is ezt mondanám álomszezonnak, ez a lényege az álmoknak.

Mi lehet a realitás?

guthmate: Tavaly 9 pontot javítottunk a korábbi szezonhoz képest a 61 pontos szerepléssel, reálisnak tartom, hogy megint javítsunk egy 9 pontot, ami 70 pontot, és tényleg komoly májusig tartó szoros küzdelmet jelentene az utolsó BL-helyért. A rúgott gólok számán (71) szép lenne javítani, de ennél többre mióta 20 csapatos a bajnokság ritkán volt példa, ezért egy szintentartásban bízok, ellenben a védelem javítani fog és 1 kapott gól per meccs alá fogunk kerülni. Ennél többet jelen pillanatban nem lehet mondani, úgy hogy reális legyen.

macca8: Valahol 67-72 pont körül. kicsit több rúgott, kevesebb (vagy inkább jobban megoszló) kapott gól, éles helyzetekben, nyomás alatt is teljesíteni, többet győzni nagy csapatok ellen, a tavalyinál többször jól játszani. Ezek az elvárásaim, amiket reálisnak gondolok.

McAllister: Ha ugyanaz lesz a legerősebb kezdő, mint a mai nappal, akkor semmi. Kicsivel több szerzett pont, és ennek még örülhetünk: A kiscsapatok is tudtak 8-10M-kért erősíteni, kutya kemény szezonunk lesz. Ha viszont jön 2-3 ember, akik nem vesztesek, hanem a kulcspozíciókban is hozzá tudnak tenni a játékhoz (LB/CAM/RW) akkor 70 pont körüli, 4. helytől a lőtávot megtartó szezon is lehet.

szederbokor: Ez az a pont, ahol mindenki odarakta gondolatban a mondat elé, hogy “Ha marad Suárez, akkor …” Ezen a gondolatmeneten futok én is, és alapvetően csak egyet tudok érteni az előttem szólókkal, nagy összhangot tartunk itt bent. Nálam első a City lesz, utána a Chelsea és a United, utána pedig öldöklő küzdelemben, de betolom magunkat 4. helyre. Semmi nem zárja ki, hogy tudjuk tartani a tavalyi második 18 meccsen (Coutinho és Sturridge ráadásul csak közben jött meg) hozott formát, azzal pedig be lehet csúszni a húsosfazék mellé. Kulcsemberből csak Reinát adtuk el, s bár irtó szemét módon csináltuk, de Mignolet a lehető legjobb utód, szerintem egyenesen erősítés. Persze Suárez még mindig elmehet, de már nem fog.

Mi az a minimum ami még elfogadható?

guthmate: 62 pont alatti teljesítményt csak komoly sérüléshullám és hatalmas balszerencse-sorozat mellett tudnék elfogadni, de akkor is csak ha mellette a játék szép, élvezhető és előremutató.

macca8: Tíz százalékot pontban is javulni kell, ez a minimum, vagyis 67 pont.

McAllister: Szintén 65-67 pont, de ha már “mélyítettük a keretet” és “idén a kupákra is figyelünk” ahelyett, h a kezdőbe igazoltunk volna, akkor valamelyik biszem-baszom kupában (miki/fa) legyen min. elődöntő.

szederbokor: Ha a kupákban hasítunk, és elődöntőt játszunk, akkor már meg tudom bocsájtani, ha csak az idei szintet hozzuk le végül a bajnokságban. Az előző kérdésnél is mondtam, mi nem gyengültünk, nincs okunk visszaesni, szóval ha ez mégis megtörténne, akkor lennék csalódott.

Mit vársz taktikai és management szempontból a szezontól?

guthmate: Huh, ez egy összetett kérdés.
1. A kevesebb meccs és csak hazai nem túl nagy jelentőségű kupák ellenére az erősebb keret miatt, arra számítok, hogy kevésbé lesz állandó és kiszámítható a kezdő csapat, több lesz a fordulóról fordulóra való változtatás az adott ellenfél erősségeinek, gyengéinek megfelelően.
2. A tavalyi szezonban két stílusban láttuk játszani a csapatot. A szezon elején a klasszik BR türelmes-labdatartós, valamint a szezon második felében egy direktebb stílusban. Arra számítok, hogy továbbra is láthatjuk mindkét stílust, de nem jól megkülönböztethetően hónapokra, szakaszokra bontva, hanem akár meccsen belül is váltakoztatva meccsszituációktól függően. A két stílus vegyítésének arányát pedig az éppen aktuális ellenfél, valamint a hazai vagy nem hazai pályán való játék befolyásolja leginkább.
3. Már tavaly is, idén is 4-3-3, 4-2-3-1 különböző változatai voltak/lesznek döntő többségben a meccseken. Idénre abban várok változást, hogy olyan fluid módon lesznek előadva, hogy nem lesz könnyű megkülönböztetni őket. Ezen kívül számítok arra, hogy egy-két meccsen lesz egészen meglepő taktika is. Az eddigieket összegezve előrelépést: a tavalyi szezon hibáiból tanult BR, hiszen fiatal manager még és az eddig is változékony taktikai megközelítése még flexibilisebb lesz, természetesen a stílus határain belül.
4. Teammenegement: ebből tavaly is jelesre vizsgázott BR, ez a terület az egyik erőssége, így számítok arra, hogy idén is lesznek meglepő húzások gyengébben teljesítő játékosok felrázására á la Downing balhátvédként, Enrique szélsőként játszatása, hogy ki és mi lesz azt nem tudnám megmondani, de ha tudnám nem is lenne meglepő. Az biztos, hogy elsőre fogni fogjuk a fejünket és nem fogjuk érteni, de az idő BR-t fogja igazolni.

macca8: Az ismétlődő és idegesítő hibák elkerülését, vagyis kevesebb védelmi hibát, a rögzített helyzetek és a kontrák jobb levédekezését, a magas, erőszakos, valamennyire technikás csatárok elleni hatékonyabb védekezést, valamint jobb döntéseket a kapu előtt: lőni, amikor lőni kell, passzolni, ha a társ jobb helyzetben van. Elszántságot, minden áron győzni akarást várok. Taktikai repertoárunk remélem meccs közben is képes változni, a türelmes, labdatartáson alapuló játékot a kontrákkal vegyíteni, a tükörszélsőket a hagyományos szélsőkkel váltogatni. Az meccsek nagyobb részében jól eltalált (aka az ellenfélhez szabott) kezdőket, jó időben jó cseréket. Na igen, és több ziccert, és azok sokkal jobb kihasználását.

McAllister: Hát, a kollégák elég részletesek voltak, én csak annyit tennék hozzá, hogy mit szeretnék látni: max 30-40m hosszú csapatot (kp-ig feltolt védelemmel), nem akarok többet szétdarabolt csapatot látni (lsd 4-2-4), sokkal több átlövést (főleg Stevie-től), és ami a legfontosabb: Higgadtabb, magabiztosabb játékot, mert a helyzet kialakításával nincs gond, már csak nem kéne befeszülni, ha esetleg a 70. percben is 0-0 az állás az aktuális Ikarus ellen.

szederbokor: Ez egy abszolút guthmate-re szabott kérdés volt, pontosabban ez az ő kérdése volt, szóval nem nagyon piszkálnám meg a saját kérdésére adott válaszát. Én egyébként a direktebb stílusunkat szerettem – talán azért, mert annak láttam értelmét pontokban is – szóval én azt szeretném, ha folytatnánk. Taktikailag valószínűleg tényleg kicsit változatosabb csapat leszünk egyébként, ennek pedig meglehet még az eredménye. Főleg a kupákban.

Ki lesz a legrosszabb játékos?

guthmate: Jose Enrique. Miért? Mert ő az utolsó megmaradt szerintem agyatlan játékos a keretben.

macca8: Sokat gondolkodtam, nincs szívem pellengérre állítani senkit. Azt remélem, hogy csak rövid hullámvölgyei lesznek pár embernek, aki meg tényleg rossz, az nem is kerül a csapatba. :)

McAllister: Borini, ki más? Soha nem fogunk olyan rendszerben játszani, amiben neki létjogosultsága lenne, amúgy se szélsőnek, se egyedül centernek nem alkalmas. Ha nagyon gonosz lennék azt mondanám, hogy soha nem fogunk olyan sportágat (lábtengó, fedettpályás hereverés) játszani, amibe illene, de ez azért tényleg kicsit túlzás. Amúgy Fabio, ha olvasod ezen sorokat (miért is ne tennéd?), akkor markold meg a nagy szőrös olasz golyóidat, és mutasd meg, h nincs igazam!

szederbokor: Johnson. Nagyon, de nagyon régóta piszkálja már a csőröm, kábé másfél éve nincs egy igazán jó meccse a jobb oldalon. Enriquét egyébként a fene tudja miért, de valahogy jobban szeretem, védekezésben egyszerűen hasznosabbnak látom, és megbocsájtom neki, hogy nem nagyon tud támadni, elvégre védő a lelkem. Johnson pedig szerintem még a mai napig nem döntötte el a posztját, és nem ebben a szezonban fog erre sor kerülni.

Melyik igazolás válik be legjobban?

guthmate: Minyonnak kell a leginkább beválnia, hiszen józan számítás szerint az újak közül ő fog a legtöbbet játszani. Kapusként különösen nagy felelősség fog rá hárulni. Szerintem szépen meg fog tanulni passzolni és nagy siker lesz a srác és nem csak azért, mert neki be kell válnia.

macca8: Szerintem Aspas, nagyon biztató, amit eddig láttam tőle. A másik Touré, aki kellemes meglepetést fog okozni. Ha Mignolet hozza a tavalyi formáját, már előrébb vagyunk.

McAllister: Nagyon remélem, hogy még nem igazoltuk le azt az embert, aki a legjobb lesz az újak közül. Egyébként a droggernigger nagyon tetszett, de in Minyon we trust.

szederbokor: Touré tarthat egy kis sokadvirágzást majd Agger mellett, én őt mondanám, ha nem lenne Mignolet. De utóbbit már vagy egy éve figyelem, és akarom leigazoltatni, szóval ő lesz az idei piac sztárvétele, akármennyire is sajnálom Reinát.

Hány kapufát fogunk rúgni?

guthmate: Az elmúlt szezonok szerencséje, valamint előszezon több, mint 1 kapufa/meccs átlaga alapján, úgy érzem rekordot döntünk és 40 fölé fogunk kerülni.

macca8:
megtörik az átok, és befelé pattannak a bogyók.

McAllister: Idén bevezetik a PL-ben a “kapufa = fél gól” szabályozást, így +100-as gólkülönbséggel, 20 pont előnnyel nyerjük a bajnokságot.

szederbokor: Unalmas válasz: 23-at.

Hány gyereke születik még Sterlingnek?

guthmate: Nehéz kérdés. Ő is nehezen tartja számon mennyi van valamint, hogy hány évesek. Így egy óvatos még egyet tippelnék.

macca8: Az mindegy is, csak ne verje azt, akivel össze akar feküdni

McAllister: A jövő utánpótlásának alapjait fekteti le, ezért még vissza se vonul, de már lesz egy teljes tarcsi csapatunk, ahol csak fura hajú törpék rohangálnak, 10-12ig meg sem áll.

szederbokor: Valahol a messzi Amerikában él egy 22 éves redneck, akit ki akar heréltetni az önkormányzat a lakosság nyomására, mert 30 gyereke van kábé ennyi nőtől, és nem fizet gyerektartást, mert minimálbért keres. Sterlingnek nincsenek efféle anyagi gondjai, meg amúgy is tucatjával olcsóbb, szóval legyen idénre egy hatos pakk. És ezek csak azok, akikről tud majd.