Komp akart lenni, de Minyon lett?

Először is múlni nem akaró szeretettel szeretnék köszönteni mindenkit a Fonat „túloldaláról”, nem is oly rég volt szerencsém elfogadni a felkérést, hogy én is tagja legyek a Fonat lelkes szerkesztő csapatának. A srácok már megmutatták a főhadiszállást, ahol  váltogatva a feszített tükrű medence és a jakuzzi között nézhetjük, ahogy 10 db 50 colos tv-n pörögnek egymás mellett a bikinis lányok Allen statisztikái, illetve megérinthettem a piros telefont, ami közvetlen vonalat biztosít BR irodájába, ha esetleg rá akarunk csörögni, hogy mi a helyzet.

Bár már többen az előző posztban megtették, az én bemutatkozásom, kötődésem indoklása a Liverpoolhoz kimaradt, ezért dióhéjban: Kölyökként kezdtem el szurkolni a csapatnak, 12-13 évvel ezelőttre, a 2000-es évek elejére datálódik ez a fajta vonzódás, az Alaves elleni Uefa kupa döntő idejétől tartom magam megrögzött drukkernek, a nicknevem-et is az első kedvenc játékosom után választottam. Rengeteg mindent tudnék még írni, a fociról és csapatról alkotott hitvallásomat talán mégis úgy tudjátok legrövidebben megérteni, ha a csapat játékosaihoz való viszonyomat írom le, aztán ki-ki gondol erről amit akar: Riiset, Luis Garciát, Xabit, Meirelest, Kewellt, Maxit, Benayount imádtam, Crouchot, Henchozt, Traorét, Westerveldet zsigerből utáltam (tavaly még így voltam Hendóval és Stu-val is, ez azóta azért jócskán változott).
Lábjegyzetként még annyit: Gépészmérnök/rendszertervező informatikus apuka és gyermekkönyvtáros anyuka gyermekeként egyaránt spontán erekcióval reagálok egy jól megszerkesztett statra, mint egy akár a fellengzősség árán is mívesen megkomponált összetett mondatra, bár ez szerintem az eddigi írásaimból valamennyire ki is derült.

De nem is rabolnám tovább az értékes karaktereket, beszélgessünk egy kicsit új kapusunkról, Simon Mignoletről. A fiatal (25 éves) srác kellően magas (193 cm) és combos (87 kg), megfelelő PL (90 meccs) és alakuló nemzetközi (13 meccs) rutinnal rendelkezik zsenge kora ellenére, kisebb sérülések illetve a nyakára hozott Westwood ellenére 3 éve a Sunderland kezdő kapusa. Kevés hibával dolgozik, labdabiztos, jól húzza le a beadásokat, szögleteknél, rögzített szituációknál is magabiztos, potyákat elvétve szokott beszedni.

Adódik a kérdés, jobb kapus mint Reina? Két mezőnyjátékos összevetése is elég nehézkes tud lenni, hiszen rengeteg szempontból lehet őket összehasonlítani, illetve döntően tudja befolyásolni teljesítményüket a csapat, valamint annak akár stílusa is, amiben játszaniuk kell. Ez a kapusokra hatványozottan igaz. Ennek ellenére nem hagyatkozhatunk az ő esetében a megérzéseinkre vagy akár megfigyeléseinkre, hiszen gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki összesen kétszer látta védeni, iránymutatásul következzen néhány adat, összehasonlítási alapként egy általunk sokkal jobban ismert kapust, Reinát használva. Már csak azért is, mert BR bevallása szerint nem Reina helyére, hanem vetélytársának hozta, hogy versenyhelyzetet teremtsen ezen a poszton is, erről majd később.

Mignolet egy, a kiesés ellen küzdő csapatból érkezik, ezért értelem szerűen több védést mutatott be, mint Reina ( 149 /  73), több gólt is kapott ( 54 / 34), ennek ellenére egész pofásan sikerült tartania a clean sheetek számát ( 11/14). Ami figyelemfelkeltő lehet számunkra, az az, hogy mennyire jól kezeli a beadásokat, amikkel azért a védelmünknek többször meggyűlt a baja. 47 beadást húzott le és csak  3-at (!) vétett el, szemben Reina 31 / 10-es hasonló mutatóival. Ráadásul az öklözés is remekül megy neki annyira, hogy éppen sikerült csak elhappolnunk a Kékosztriga bár tulaja elől, 39-et boxolt a labdába a szezonban, Reina 17-et. Ezekre a statokra mint említettem nyilván befolyással van a csapat is, amiben az adott kapus játszik, van azonban valami, ami ezeknél is érdekesebb: a spanyolunk 465 percenként vétett valamilyen ki nem kényszerített hibát, míg belga barátunk 1170 (!) perc után tette ugyan ezt. Egy mutató van, amiben jócskán alulmarad Simon Pepével szemben, az a passzpontosság, előbbi 42,2% utóbbi 71,32%-ban jutatta társhoz a pöttyöst, ez azonban jórészt a játékstílusból is következik: A Sunderlandben Minyonnak hagyományosan többször kellett kibikáznia a labdát, míg a Pool játékában sokkal többet passzol laposan a kapus, nyilván ezt a kapusedzőbával gyakorolni kell azért, különösen, mert ha nem totálba nézzük a passzokat, csak a rövid passzokat elemzzük, van még mit tanulnia a srácnak:


Szóval akkor vettünk egy kapust, aki fiatal, keveset hibázik, jól húzza le a beadásokat (amivel védelmünk régi achillesz sarkára jelenthet gyógyírt), passzolni meg majd megtanul egy nyár alatt, vehetjük is a repjegyet Barcelonába Pepének, hurrá! Nem lesznek többé potyák és melléütések, megverjük végre az öklözőzsírosokat olajosokat! Hát nem. Én szeretem a statokat, de szeretem őket a megfelelő helyen is kezelni: Ezeket a mutatókat Minyon a kiesés ellen küzdve, átlagosnál nagyobb nyomás nélkül hozta, hiszen látszik, hogy az ex-csapatának gyatra szereplése nem rajta múlt. Kikaptak a szezonban 17-szer? Na bumm. Viszont a Liverpool azért más kávézó, pláne ha tényleg a 4. helyért akarunk menni. Itt minden percben toppon kell lenni, mert egy-egy bekapott gól a végelszámolásnál rengeteget érhet, hiszen idén is 1 pont választotta el a 4. helyezettet az 5-től. Nem biztos, hogy ilyen fiatalon bírni fogja ezt a nyomást, arról nem is beszélve, hogy egyrészt jóval kevesebbszer kellene játékba avatkoznia a Pool kapujában, ezáltal a koncentrációt is fenn kell tudnia tartani, másrészt itt üvöltve kell irányítani 2 tetovált állatot középen, egy félig kivarrt negrítót az egyik, egy agyatlan spanyolt a másik szélen (mai állapot szerint).

Reinától is elköszöntünk már, voltak hullámvölgyei, de a szezon második felére határozottan feljavult és sajnos nem olyan egyszerű kiműteni egy fontos szervet a szervezetből és pótolni egy fiatalabbal úgy, hogy ezt ne érezzük meg. Jó, jó, miért kell ezen parázni, amikor BR is megmondta, hogy nem helyettesnek, hanem vetélytársnak jött a belga.

Itt kanyarodnék rá Minyon érkezésének átigazolás-politikai aspektusára. Adódhat a kérdés, hogy miért fizessünk 9-11M fontot illetve 30-50k heti fizetést, amikor már van egy top kategóriás fizetéssel bíró kapusunk. Egyrészt Karola és Carra 90-100k-ja illetve Lajos valószínűsíthető távozásával még 100k fog felszabadulni, ebből a 3 kilóból azért nem csap minket ez a tétel földhöz. Különösen, hogy az eddigi igazolások (Aspas, Albert) gyaníthatóan gombokat keresnek, illetve a rebesgetett nevek (pl. Miki Ryan) korábbi fizetésénél biztos többet, de az angol elszállt fizetési összegekhez képest mérsékelt díjazásban fog részesülni (ezért is tartom jó iránynak, hogy nem fizetésben és átigazolási díjban túlárazott angolok felé megyünk). Másrészt az összeg: Jelen állapot szerint senkinek halvány lila fogalma nincs, hogy mekkora büdzsével játszunk. Volt szó lehívható hitelkeretről, Lajos is távozni fog, így simán lehet, hogy az én szívfájdalmam, a védő(k) igazolása is tető alá kerül, értelmes véleményt augusztus 31. után tudunk alkotni, addig a tapogatózás megy csak a sötétben. Harmadrészt fél szemünket érdemes mindig aprajafalván is tartani. Valdés közölte ugye, hogy menni akar (aztán lehet, hogy mégse), azóta Pepe mellett szóba hozták már velük ter Stegentől elkezdve Szűcs Lajoson át Handanovicig kb. mindenkit, ahhoz viszont, hogy ténylegesen tudjanak igazolni a Villa-Sanchez-Thiago trióból legalább egyet el kell adniuk. Szóval itt is az a helyzet mint Lalinál, nem mi hugyozzuk sajnos a golf-áramlatot, bármikor juthat újra tőkéhez a  gránátvörös színjátszókör és Reina nyilván nem mondana nemet nevelőegyesülete hívásának. Ennek tükrében óvatosan bánnék a nyilatkozatokkal, mert attól még, mert leült BR és Pepe egy vajaskifli és kávé mellett beszélgetni, olyan simán húzhatja fel a nyúlcipőt a spanyol, mint a pinty.

Szóval összefoglalva örülünk, Vincent?

Részemről azt mondhatom, hogy örölünk.

Szakmailag szereztünk egy tehetséges, fiatal kapust, aki ha nem is egyből, de hosszú távon biztossá teheti a kapuskérdést. Ha Reina marad, lesz ideje megszokni a vörös mez terhét, akár FA kupában, akár mikiegérben pallérozódva, ha viszont Pepe távozik, akkor sem kell kapkodnunk és kényszerhelyzetben akár magasabb felárat fizetnünk valakinek azért, mert tudják, hogy rá vagyunk szorulva. Illetve ha említett spanyolunk kidőlne hosszabb-rövidebb időre, akkor is jobb backupunk lesz, mint Jones.

Financiálisan nem tudjuk, meddig ér a takaró, szóval akár marad Reina, akár megy, ebből a szempontból az átigazolási ablak lezárta után tudunk véleményt formálni, az biztos, hogy a távozók tükrében a fizetése nem üt nagy lyukat a büdzsén.