Szépségek és szörnyetegek 2 – A Warrior visszavág

Kép az nso-ról.Egy ideje hivatalosan bemutatták az új hazai mezt, az új idegenbelit és a harmadik számú is 99%, hogy a kiszivárgott verzió lesz. Eljött hát az ideje, hogy az első heves reakciók után a blogon is foglalkozzunk az új Warrior mezekkel, kicsit már átgondoltabban, nyugodtabb hangvétellel. Azt senki se várja tőlem, hogy az új mezek dizájnját vagy divatosságát szakszerűen elemezzem, hiszen a divathoz meg a mezszépséghez annyit értek, mint a neandervölgyi emberek az atomfizikához, így csak erősen szőrmentén fogok foglalkozni a mez „szépségével”. Az általános vélemény, úgy tűnik az, hogy a hazai mez gyönyörű lett, a másik kettő ellenben ocsmány.Ez lesz a 3. számú mez.

A fociban teljesen kezdő Warrior gyártótól érkező második mezgarnitúra után már ki lehet jelenteni, hogy két teljesen különböző koncepciót alkalmaznak a hazai mezek készítésénél, valamint az idegenbeli és harmadik mezek kialakításánál. Érezhetően két különböző vásárlói csoportot céloznak meg a két különböző koncepcióval.

A tavalyi mez előképe.

A hazai mezeknél látványosan – és teszem hozzá halkan sikeresen – nyúlnak vissza a 70-es, 80-as évek sikercsapatainak klasszikus mezeihez. A tavalyi hazai meznek az előde a 70-s évekbeli mezek, amik már Shanklynek köszönhetően tiszta pirosak voltak, rajtuk a Liverbird hol fehér, hol sárga/arany színben. Azt hiszem nem volt, olyan idősebb, vagy scouser születésű Liverpool szurkoló kinek a szívét ne dobbantotta volna meg a régi időket modern köntösben felidéző mez. Az idei mez szintén egy klasszikus mez modern értelmezése, az 1982-84 közöttié. Ilyen mezben nyertek a srácok Rómában BEK-et. Ezek alapján nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a hazai mezeink, amíg a Warrior gyártja őket klasszikusok újraértelmezései lesznek. Ezzel elsősorban a régebbi, liverpooli, és európai szurkolókat célozzák meg. Az ő igényeiket kielégítése a fő cél, így a megközelítés is elég konzervatív.

Vizuális szépítés?

Az idegenbeli és a harmadik mezeknél teljesen eltérő megközelítést alkalmaznak. Ezt láthattuk már a tavalyi „búvár” és „törzsi”  meznél is. Sokkal modernebbek, kísérletezőbbek a koncepciók. A hagyományostól, megszokottól elütőek ezek a mezek. A Warrior dizájnerei ezeken kiélhetik, és ki is élik magukat. Az idei idegenbeli mez kapcsán az internetes mémgyárak alaposan beindultak, halkan jegyezném meg nem tudom mikor kapott utoljára mezünk ekkora publicitást (publicitás szempontjából édes mindegy, hogy pozitív vagy negatív). Világosan látszik, hogy a koncepció fiatalos, elütő, átlagból kitűnő mezek készítése. Ezeknek a célközönsége elsősorban a friss szurkolók (van nálunk ilyen?), a fiatalok, valamint az ázsiai és amerikai piac. Kristálytisztán látszik, hogy a következő mezek is meglepőek lesznek.

Az idegenbeli mezünk.

Fordítsunk egy kicsit a felálláson. Azt tudjuk, hogy a Warrior többet fizet nekünk, mint amit bármelyik hagyományos gyártó hajlandó lett volna, ezen felül sokkal jobb feltételeket kaptunk a mezek értékesítésénél és a mezeladások % leosztásnál, (boltok nyitása kapcsán és egyéb termékek értékesítésénél) mint bárki mástól kaptunk volna. A hat év alatti 300 millió font kicsit optimista becslésnek hangzik ugyan, de mindenesetre hatalmas pénzünk folyik be ebből. Nézzük, mit is vettek Warriorék ezért a piaci árnál magasabb pénzért. Az egyik legnagyobb példányban eladható csapat mezét a foci világ piacáról, mely nekik a rögbi, jégkorong és lacrosse után egy teljesen új és sokkal nagyobb piac. Egyből a teljes ismeretlenségből ismertté váltak a foci szurkolók körében. Azóta megszerezték maguknak a Valenciát is. Másként fogalmazva ez alatt a hat év alatt kell megmutassák mit is tudnak, bemutassák minél több oldalukat. Ennek köszönhető a kettős megközelítés és a kísérletezés a nem hazai mezeknél. Nyilván nem hülyék és alaposan megszondázzák az ázsiai és amerikai piaci igényeket a mez dizájnok kialakításánál, hogy a pénzüknél legyenek és ha ők a pénzüknél vannak mi is.
Úgy gondolom a tavalyi „búvár” és a „törzsi” mez is sokkal jobban nézett ki élőben, mint képen, így nem kell aggódni az idei „norvég” és a „pizsama” kapcsán sem. Egyébként is boldogítson a tudat minket, hogy igen jó pénzt kap a csapat ezekért a mezekért. Akinek ez sem elég szerintem igazán nem lehet olyan mez gyűlöletes melynek az elején ott feszít a Liverbird valamint a hátsó nyaki részen a 96 felirat, valamint a két örökláng mindkettő a Warrior érdeme.

TornyiBarnabásazIsten találata

Fordítsunk egy kicsit a felálláson. Azt tudjuk, hogy a Warrior többet fizet nekünk, mint amit bármelyik hagyományos gyártó hajlandó lett volna, ezen felül sokkal jobb feltételeket kaptunk a mezek értékesítésénél és a mezeladások százalékos leosztásnál, (boltok nyitása kapcsán és egyéb termékek értékesítésénél) mint bárki mástól kaptunk volna. A hat év alatti 300 millió font kicsit optimista becslésnek hangzik ugyan, de mindenesetre hatalmas pénzünk folyik be ebből. Nézzük, mit is vettek Warriorék ezért a piaci árnál magasabb pénzért. Az egyik legnagyobb példányban eladható csapat mezét a foci világ piacáról, mely nekik a jégkorong és lacrosse után egy teljesen új és sokkal nagyobb piac. Egyből a teljes ismeretlenségből ismertté váltak a foci szurkolók körében. Azóta megszerezték maguknak a Valenciát jav. Sevilla Fc-t is. Másként fogalmazva, ez alatt a hat év alatt kell megmutassák mit is tudnak, bemutassák minél több oldalukat. Ennek köszönhető a kettős megközelítés és a kísérletezés a nem hazai mezeknél. Nyilván nem hülyék és alaposan megszondázzák az ázsiai és amerikai piaci igényeket a mezdizájnok kialakításánál, hogy a pénzüknél legyenek és ha ők a pénzüknél vannak, akkor mi is.

Norvég minta?

Úgy gondolom a tavalyi „búvár” és a „törzsi” mez is sokkal jobban nézett ki élőben, mint képen, így nem kell aggódni az idei „norvég” és a „pizsama” kapcsán sem. Egyébként is boldogítson a tudat minket, hogy igen jó pénzt kap a csapat ezekért a mezekért. Akinek ez sem elég, szerintem igazán nem lehet olyan mez gyűlöletes, melynek az elején ott feszít a Liverbird, valamint a hátsó nyaki részen a 96 felirat a két öröklánggal, márpedig mindkettő a Warrior találmánya.