Szubjektív szezon

Talán Andy Warhol mondta egyszer, hogy mennyire fantasztikus volna, ha mindenki tökéletesen egyforma volna. Ezt mindig is egy olyan hülyeségnek tartottam, ami  a művészetet párszor megihleti, de a realitás talaján teljes hülyeség volna. De belegondolva tényleg volna egy elvitathatatlan előnye: létezne igazság. Egyetemes, törvényi, mindenki által elfogadott igazság, hisz ha mindenki ugyanazt gondolja, akkor az élet tisztán fekete-fehér. Még maga a tízparancsolat sem ilyen, ott van például a Ne ölj, hogy egy népszerűt vegyek. Persze, a gyilkolás bűn a legtöbbünk szemében, de maga a pápa is megszegné ezt az életösztöntől vezérelve, és senki se tartaná ezt bűnnek. És akkor azt még nem is vettük ide, hogy ölni nem csak embert lehet. Szóval igen, lehet, tényleg fantasztikus lehetne, ha mindenki egyforma volna.

De nem vagyunk azok, sőt, igazából két egyforma ember sem él a világon. Nincs egyetemes igazság minden megítélés, nézőpont kérdése [hopp, megint el-Coelhoztam a bevezetőt]. Mindenkinek véleménye van, amiben a dolgok millió apró összetevőinek súlyát nagyítja fel vagy kicsinyíti le saját belátása szerint. Én alapvetően a pohár-félig-tele-van felfogásban tengetem mindennapjaim, miközben szeretném hinni, hogy egy, a pohár-kétszer-akkora-mint-kellene lehetek, de vagyok annyira realista, hogy tudjam, soha nem érem el azt, hogy teljesen objektív legyek. De ezért jó, hogy csak egy blogot írok. A továbbiakban már tényleg a Liverpoolról, és a szezonról, ahogy én megéltem.

Általános benyomásként talán kezdhetném azzal, hogy egy nem rossz szezonon vagyunk túl. Edzőváltás, rendszerváltás, megújulás, építkezés, és olyan folyamatok beindulása, ami után már-már jogosnak érzem, hogy bizakodó vagyok a következő szezonra nézve, nekem ez is volt az idei szezon.

De kezdjük az elejéről. Szerintem Kenny megérdemelt volna még egy évet. Nem azért, mert a klub ikonja, és nem is azért, mert BR-rel is végül csak a 7. helyet értük el, hanem a teljesítménye miatt. Persze, megvannak azok az összevetések, hogy 9 ponttal és 21 góllal voltunk jobbak idén, de ezek a különbségek alapvetően csak a tavaszokból rajzolódtak ki, és nem szerencsés egy szétfolyt csapatot egy egyben maradóval összehasonlítani. Na nem mintha Kenny nem tehetne a szétfolyásról, arról, hogy elpárolgott mögötte a támogatottság, és, hogy alapvetően jövőképhiányban szenvedett a klub, de ezek szerintem mind-mind olyan dolgok, amiket nem lehet 3 hónap alapján objektíven megítélni. Én adtam volna még egy évet Kennynek, vagy legalább egy felet, hogy bizonyíthassa, van jövő vele is, hogy egy nyári reset után fel tud építeni egy olyan csapatot, ami valós teljesítményre képes. Az ezévi Suárezzel, és a tavalyi szezon után kábé fele annyi kapufával erre bőven lett volna esélye.

A továbbiakban azonban azzal főzünk, amink van; Rodgers aláírt. Mindemellett távozott Maxi, Bellamy és Kuyt, a legnagyobb szívfájdalmaim (főleg mert Kuyt egy év alatt szépen leépítette magát a Fenernél), de végleg elszerződött Aquilani is (1.7m), és Adamért kaptuk a legtöbb pénzt (5.5m). Kölcsönbe adtuk Carrollt is, ami Dempsey érkezésének hiányában hatalmas baklövésnek tűnik.

Érkezett viszont egy nagyon ellentmondásos társulat: Borini, Allen, Sahin, Assaidi és Yesil. Maradjunk abban, hogy nem váltották meg a világot ebben az egy évben, bár utóbbi kettőtől ezt nem is várta senki. Sahintól én viszont sokkal többet vártam, Borinit azonban nem tudom okolni, neki közbeszólt a sérülés, de a főszereplő Allen lett, aki szépen bejátszotta magát a jelenlegi formációt támogatók és ellenzők közti senkiföldjére. Nem szeretnék ebbe részletesebben belemenni, lesz egy külön Allen-posztunk remélhetőleg Mel&Bag vs Guthmate&[kommentelő, aki bevállalná] szereposztásban. Az én véleményem, hogy a sérüléssel végigjátszott meccsek nem tükrözik hűen az ő valódi tudását, s bár az idei teljesítményére én is csak egy kettest adnék, nem látom indokoltnak az elküldését. Ugyanúgy adnék még neki bizonyítási lehetőséget, ahogy Kennynek is adtam volna.

Most, hogy a sakkbábuk a helyükön, kezdődjön a játék, jöjjön a történet, igaz, ezt csak objektíven lehet, történelemhamisítás nélkül.

Egészen a hatodik fordulóig nem győztünk. Persze ez köszönhető az évi egyszer hibázó Skrtelnek a City ellen, illetve a United elleni kapitális bírói balfaszságoknak, amiben először a salamoni döntés inverzét sikerült elérni Shelvey-vel, másodszor meg Valencia műesését benyalni. Ettől függetlenül az 5 nyeretlen meccs  elfogadhatatlan az építkezés stádiumában is, emlékszem, a Kelenföldi pályaudvaron kinevettek a Liverpool mezemmel, mikor benéztem a restibe megnézni az állást a Sunderland ellen. Ami viszont a lényeg, hogy egyre világosabban kirajzolódott, hogy Rodgers alaptaktikája nem fog működni.

A labdabirtoklás nem minden, de még csak nem is igazán releváns. Amikor még nem kezdték el a játék minden létező elemét statisztikákba gyűjteni, akkor senkit nem érdekelt, hogy kinél van 60%-ban a labda, és kinél csak 40-ben, hisz nem volt érdekes, úgyis a gólok száma alapján adják a pontokat. Az ember azonban mindig igyekszik megérteni az őt körülvevő közeget, így elkezdték a labdabirtoklás és a győzelmek párhuzamosítását (megjegyzem joggal, általában az győz, aki többet támadhat), de hiába tűzte ki Rodgers ennek a megvalósítását Liverpoolban is, erre nincsenek meg a megfelelő játékosaink. Megjegyzem, hogy a Swanseanál is kevés volt a csapat a tökéletes megvalósításhoz, de egy frissen feljutó csapattól senki se vár Európáért folyó küzdelmet, de a középmezőnybe szépen be lehet állni ezzel a taktika-keret párosítással. Az nekünk is ment volna.

Rodgers azonban szisztémát váltott, vagyis inkább csak beleerőltette a kockát a kör alakú lyukba, és a csapat játéka egyértelműen fordulatot vett. Gerrard újra lövöldözhette a 40 méteres passzait (emlékezzünk a Newcastle Sunderland elleni gólra, bár Enrique gólpassza még szebb volt a Newcastle ellen), viszont mégiscsak meghonosodott egy picit a tikitaka, a kettő hibridje pedig a gólokban is jól kivehető:

by natefc

A bajnokságban ekkor végre beköszöntött egy kellemesebb időszak, s bár gyakorlatilag csak pontonként haladtunk előre egész novemberben, a helyzet, és főleg a kilátásaink kezdtek pozitívba fordulni. Idő közben hazai pályán kizúgtunk a Ligakupából a Swansea ellen, de az a meccs pont nem hozott sokkos állapotba, valamint az EL-ben is csak haladgattunk, s bár az Udinese majdnem kiejtett minket az utolsó pillanatban, végül valahogy csoportelsők lettünk.

Viszont a december akkor egészen összeállt. 7 könnyebb meccsnek néztünk elébe, és egy hónap alatt egy híján szereztünk annyi pontot (15), amennyit összesen sikerült addig. Persze benne van a pakliban, hogy ezek könnyebb meccsek voltak, de 16 pont bő 3 hónap alatt tényleg nevetséges, és így utólag már tényleg betudhatjuk tanulóidőszaknak. Nem hiába mantrázzuk, hogy egy jobb szezonkezdettel látványosan sokat javítottunk volna a tavalyihoz képest. Itt vagyunk félévnél, 21 forduló után 31 ponttal, ennél jövőre csak jobbak lehetünk.

Ekkor viszont megint megakadt a gépezet, hogy szembe jött blokkosítva United az Arsenal és a City (köztük azért a Norwich-ot egy 5-0-lal elküldtük), miközben az FA-ért is mentünk (egy szép pofonért). Ennek fényében nem is rossz a bajnokságban a lehetséges 12-ből csak 5 pontot összekaparni (Reina hibája nélkül 7 is lehetett volna). Közben jött még a Zenit elleni EL, ahol a lehető legméltóbb módon estünk ki, van aki nem bánja, de én speciel igen. De ami a legfontosabb, hogy az ár levonulta után vissza tudtunk állni a bajnokságban egy jó kerékvágásba, tartottuk a formánk, és nem folytunk ketté, mint egy évvel korábban. Ennek eredményeképp egész tavasszal összesen egyszer kaptunk ki, egy Soton elleni wattafak alkalmával, még a Chelsea ellen is sikerült Suáreznek döntetlenre mennie az utolsó+második percben. Itt viszont meg is szakad a történet, mert egy mondatban szerepelt a Chelsea és a Suárez szó.

A játékosállomány teljesítményéről szándékosan nem emlékeztem meg hosszabban, lesznek még tematikus összefoglalóink sorokra bontva (a védelmet én képviselem, a vádat a támadókat guthmate, a középpályát meg az, akinél a legrövidebb gyufa van, mert a Tranmere Roversről blogolni is hálásabb feladat Allen értékelésénél). Akit azonban mindenképp ki kell halásznom mindenki közül, ha már van szubjektív felületem, az Suárez. Lehet, hogy Carra Mr. Liverpool, hogy Gerrard a Captain Fantastic, de ha egy random embernek mondanám az utcán, hogy Liverpool, ő azt felelné Suárez. A szezonunk is gyakorlatilag Suárezről szólt, és Suárez az a játékos, akit még a barátnőm is(!) felismer szemből, bár ő a bal profilját jobban szereti. Be kell vallanom, én is.

Suárezt én nagyon utáltam 2010-ben, azon a meccsen épp Ghánának szurkoltam, de most, a poszt írása közben jövök rá, hogy mi is lehetett már akkor az igazi indítéka. Suárez nyerni akar. Mindig. És mindig. És olyankor semmi nem számít. Ő ilyen típus, és ha ez kifizetődő, akkor miért változtatna ezen. Suárez pedig majdnem mindig nyer, gyakorlatilag bárki ellen, a PL 3 legjobb játékosa közé tartozik. És ő ugyanez a játékos volt már Dél-Afrikában is, amikor – bár totál sportszerűtlenül – de a lehetőségeihez mérten a legjobban védte meg csapatát a góltól. Az nem az ő hibája, hogy az ilyen esetek a szabályok szerint lehetnek kifizetődőek, a rögbiben van például a büntetőcél intézménye, a fociban is nyugodtan be lehetne vezetni: a 16-oson belül a piros lapot érő szabálytalanság esetén automatikus gólt lehetne adni, és ezzel máris értelmét vesztené az összes ilyen szerencsejáték.

De vissza Suárezhez. 2011 januárjában igazoltunk egy ösztönei által vezérelt vadállatot, aminél nem is tehettünk volna jobbat a csapat teljesítményét illetően. De 2011 januárjában igazoltunk egy nagy halom problémát is, hisztiket, műeséseket, bemutogatásokat is vettünk. (A negritozást a mai napig nem vagyok hajlandó rasszista cselekedetként megítélni, vagy az egész esetet jogosnak elfogadni.) De Luis ebben a szezonban egy kisangyal volt magához képest. Már a tavalyi szezonban is egyértelmű javulást ért el Kenny a hisztik és műesések terén, de Evra, the pussy, a Liverpool inkompetens jogi alkalmazottai és az FA elintézték, hogy Suárez ne csak egy Bale legyen, hanem az elsőszámú közellenség.

De mint mondtam, ebben az évben kisangyal volt önmagához képest, ugyanis Suárez a vadállat mellett ember is, és gondolom mindenkihez hasonlóan próbál jó ember lenni. Ebbe pedig nem nagyon fér bele, hogy közutálatnak örvend, és a lelki disszonanciája, és a két éves Kenny&Rodgers tanfolyam egy sokkal érettebb játékossá tette. Egészen a Chelsea elleni meccsig az összes bűne pár műesés és reklamálás volt (meg a Moyes előtt végrehajtott tízpontos gólöröme), miközben 44 meccsen 30 gólt szerzett nálunk (13 gólpassz mellett), Uruguay-nak meg 10 meccsen 8-at. Ezek a számok videóért kiáltanak (a zenéért a készítő nevében is elnézést kérek).

Mindezek után, közvetlenül utána megharapta Ivanovicsot.

Menjünk el a poénok mellett, hogy ez egyedül orális szexkor igazán ártalmas, és menjünk el a picsogás mellett, hogy ez mennyire nem futballpályára való. Joey Barton, Roy Keane, ők nem futballpályára valóak. A harapás egyszerűen csak nem profi, és alapvetően nem férfias, ezért ítéljük el. Ez a gyerekek megoldása, amit úgy az alsó tagozat kiöl a fiúkból, ennek ellenére egy elég feszült szituációban a 26 éves, felnőtt Suárez szépen, ahogy kell tiszta erővel megharapta Ivanovics karját, amiért simán ki lehetett volna szórni egy pirossal. Mindenkinek jobb lett volna.

Büntetendő? Igen. Elítélendő? Igen. Teljesen váratlan? Nem. Pedig őszintén szólva, én kifejezetten meglepődtem az esetkor. Lehet, az egy évi jó magaviselet, lehet a puszta szeretete kiölte belőlem a gyanakvás magját, és elhittem, hogy Suárez mindig, minden körülmény közt meg tudja őrizni a hidegvérét, holott ez eleve egy hülye feltételezés a profi sportok esetében, nem is nagyon tudnék mondani olyat, aki erre képes lenne. Ő pláne nem. De én egy álomban éltem, hittem hogy Suárez egyszerűen már-már tökéletes játékossá érett, és egyetlen problémánk a nyáron az ő megtartása lesz, de ebbe a csatába is sok eséllyel indulunk. Tévedtem, mindkettőt illetően, de talán nem akkorát, mint ez a tweet:

2006 óta írja egy (mellesleg igen elismert) Jan nevű fickó a világ legnagyobb Oranje-blogját angoul, aki Feyenoord-szurkolóként 3,5 évet szenvedett Suáreztől, azt hittem, ha valaki, akkor ő nem tévedhet majd Suárez-ügyben.

Suárezt most nagyon könnyen elveszíthetjük, akármennyire is támogatta minden ügyében a klub. Persze Nobody’s bigger, the Liverpool, de ettől függetlenül nagyon nem akarom hogy ez megtörténjen. Jelenleg van egy legendánk, Gerrard, van egy new hope-unk, Coutinho, és egy világklasszisunk, Suárez. Ezek közül Suárez kiesése az, ami a legjobban megviselné a csapatot, és ami évekkel vetheti vissza a klubot a BL elérésétől (mert egyszer visszatérünk), aminek jövőre egyértelmű célként kell megfogalmazódnia. De ha el kell engednünk Suárezt, én erről most lemondok, és csak remélem, hogy ezzel akkorát tévedek, mint a tweetben Jan.

Ugyanakkor meg kell értenünk, hogy ha Suárez menni akar, akkor mennie kell. Játékos, vadállat, de mindezek mellett ember is, és családapa. És ha a családját bármi bántódás éri miatta, amit könnyen elképzelhetőnek tartok, akkor kötelessége ezt a létező összes eszközzel elhárítani, márpedig az országváltás nagyon is kínálkozó megoldás. Nem is tudnék haragudni, ha ez így történne.

Talán a Chelsea-Suárez párosításból ki is hoztam a legtöbbet, így végre továbbléphetünk. De hova tovább?

Mondjuk a következő szezonra. Nagyon utálom az átigazolásokat, ezt az egész időszakot, ezeket a focis hírnek tűnő, de valójában hírértékkel nem bíró pletykálgatást, ezt az olcsó bazári játszadozást. Bezzeg a válogatott foci, ott ilyenek sincsenek. Meg komoly bundázások se. Bezzeg…

Fogalmam sincs kit fogunk leigazolni. Mondjuk Aspast gyakorlatilag biztos. Őszintén szólva semmit nem tudok a srácról, így egyelőre Downinggal számolok a jövőben, és azzal, hogy komoly mozgás nem lesz. Optimista vagyok, hiszem hogy Suárez nem megy sehová, de egy gyakorlatilag változatlan kerettel is optimistán tekintek a jövőbe – mint mindig.

12 pont hiányzott a negyedik helyhez, pontok tekintetében a legnagyobb fejlődést értük el az előző szezonhoz képest (guthmate adata), és nagygenerál van a felsőház jó részénél. Ferguson a visszavonulásával egyszerre két riválisunknak tett keresztbe, a Spurs sorsa még inkább Bale-en múlik, mint a miénk Suárezén, s ha az Arsenal nem vesz végre egy értelmes csatárt (bár ez évekig megtörtént, most ezzel azért ne számoljunk annyira), akkor velük is könnyedén felvehetjük a versenyt, nem elég erősek ahhoz, hogy állandóan olyan szinten teljesítsenek, mint most tavasszal. A City és a Chelsea valószínűleg jövőre is a befoghatatlan kategória lesz, de a Moyes-féle United (ez azért még nagy talány egyelőre) a Spurs és az Arsenal könnyen lehet, hogy nem, ezek tükrében pedig igenis reális esélyt látok arra, hogy meglehet jövőre a BL, hogy találunk magunknak helyet az első négyben.

____________

Ennyi volt a szezonom a Liverpool-lal. Köszönöm, aki végigolvasta, és akinek nem az lesz az első reakciója, hogy megjegyezze, hogy ezzel együtt 27-szer írtam le Suárez nevét, meg egyszer Luis-t.

Ja, és természetesen a szezon utolsó, de nagyon fontos része még: