Önbizalmi sebtapasz

Az elmúlt évek menetrendszerűen visszatérő frusztrációja egy Liverpool szurkoló számára, hogy amint beköszönt a jó idő, tét nélküli ligameccseket kell néznie hétvégenként. Ilyenkor jobb híján olyan önbizalmi sebtapaszokban tudunk bízni, mint néhány biztató meccs egy-egy fiataltól, vagy klasszis teljesítmény egy meghatározó játékostól. E kettőnek a hibridjét hozta össze Daniel Sturridge a Fulham ellen, amitől egy picit jobban érezhetjük magunkat a vörös bőrünkben pár napig. Ennél se többről, se kevesebbről nem szólt ez a meccs.

Meglehetősen előrehozott nyári szünet szaga van annak a délutánnak a Liverpool FC háza táján, amikor Gerrard és Agger preventív kezelések miatt nem játszanak egy bajnokin májusban, a kezdőcsapatban Shelvey, Wisdom és Coates is megtalálható, Coady pedig bemutatkozik a meccs végén. Nem mintha nem volna mindez indokolt a jelenlegi nihilben, Rodgers és a szakmai stáb jó érzékkel vette ki a kalapból az idényt váratlanul sérülésmentesen lehozó veteránokat, mondván a maradék két, alsóháziakkal játszott meccset már a fiatalok is gond nélkül le tudják hozni. A két felvonásos liverpooli idényzárás első része az ellen a Fulham ellen zajlott idegenben, akiket egyrészt tönkre vert a csapat decemberben, másrészt pedig alapjáraton is csalódást keltő évadot zárnak a negyven pontos régióban.

Kötelező győzelmet persze nem kiáltottunk előre Anglia legcsaládiasabb stadionjában, a Craven Cottage-on, de bíztunk abban, hogy ezt a meccset a B csapat is le tudja hozni. Az álmoskás első negyed óra után dominálgatni is kezdett a Liverpool (levédjük ezt a szót arra a játékra amit akkor mutatott a csapat), igaz nem nagyon sikerült a londoniak védelme mögé kerülni, és a három védős rendszer sem tudott pluszt vinni a támadójátékba. Aztán ahogy lenni szokott kaptunk egy hülye gólt, Berbatov több mint zavartalanul fejelhetett az ötös környékén. Ekkor egy pillanatra úgy tűnt, hogy a Fulham ki tudja majd brusztolni a győzelmet a kicsi és fürge, de a melák védők ellen sokra nem jutó liverpooli támadók lecsapdosával – szerencsére azonban gyorsan jött egy Sturridge sziporka, visszasorolva a találkozót egálra a szünet előtt. Martin Jol bízhatott ugyanakkor abban, hogy így is nyerni tudnak, feljebb tolta a csapatát a második játékrészre, amit a kicsi és fürge liverpooli támadók meg is köszöntek neki sorra kialakított helyzetek formájában. Előbb Sturridge rúgta be a második gólját egy kiváló gólpasszá váló, elcsúszott Coutinho lövésből, majd ezt követően is maradt a vendégek dominanciája (most már -gat nélkül), még ha egyes etapokban sokat is volt a labda a Fulhamnél. Egyszer egy szögletnél majdnem ki is egyenlítettek, ide kapcsolódóan pedig thumbs up Reinának, akinek nem sok dolga volt ezen a délutánon, de annál a fejesnél nagyon ott kellett lennie.

A második félidőben szép show-t mutatott be a Sturridge – Coutinho páros, Shelvey melléjük tette a megfelelő kontraszt végett a gyökérséget, igaz a nap gyökere címért vívott versenyben Hangeland mellett csak tisztes második lett. Borini jól mozgott amikor becserélték, Sturridge-dzsal láthatóan ő is érzi a kényszerítőket, nem csak Suarez. A kapufájáért külön kár, megérdemelte volna, hogy harapdálhassa a kezét. Coutinho aztán a 85. percben adott egy gólpassznak szánt gólpasszt is a télen hozott tizenötösünknek, aki első mesterhármasát szerezte a Liverpoolnál.

Jó mulatság kerekedett így a végére, megérdemelt 3:1-es győzelem egy olyan meccsen ami 5:1 és 2:2 is lehetett volna, mindent összevetve tehát elégedettek lehetünk. Szépen szólt a You’ll Never Walk Alone is a hosszabbításban, a Kop élvezte amit látott Jamie Carragher utolsó előtti meccsén.