Elborult Suarez, hozzá nem értő FA

Újabb Suarez-ügy járja be a világsajtót. Politikusok, kommentátorok, szakújságírók, jelenlegi és volt labdarúgók, és persze szurkolók sokasága nyilvánít véleményt Luis Suarez harapásáról. Mémek, videók, gifek, képek tömege lepi el a sajtót, a közösségi oldalakat. Az FA gyors döntése azonban nem megnyugvást, igazságszolgáltatást hozott, hanem olajat öntött a tűzre.

Nem kétséges, Suarez büntetést érdemel (a klub 300 ezer fontra büntette), mert olyat tett, ami semmilyen módon nem való sportpályára. Megharapni valakit oviban (na jó, még alsóban is megtörténik az ilyen – legalábbis engem negyedikes koromban harapott meg az osztálytársam, másokkal ellentétben én nem kevertem le neki, csak néztem rá hang nélkül, amitől annyira meglepődött, hogy elengedte a kézfejemet) szokás, 10 év fölött már ciki. (Kivéve Iron Mike-ot, de ő mégiscsak küzdősportban nyomult.)

Az is tény, és ez súlyosbító körülmény, hogy nem ez volt az első balhéja, és nem is először harapott meg a pályán valakit. (Érdemes a videón megnézni Bakkal reakcióját nem sokkal az incidens után, illetve a meccs végén…)

Lehet őt street fighternek nevezni, és túlreagálásnak minősíteni, hogy szabaduljon meg tőle a klub, ahogy a meglepően jó kommentátor Gary Neville tette, de lehet a Liverpool értékeit kockára tevő alaknak is tekinteni, ahogy Graeme Souness nyilatkozta.

Az FA döntésével most elárulta, mit is gondol súlyosabb vétségnek: egy balhés játékos kétségkívül sportszerűtlen, megengedhetetlen, ámde csekély sérülésveszélyt hordozó tettét, vagy más balhés játékosok súlyos sérülést okozó akcióit, amelyek akár ellenfelük karrierjének végét is jelenthetik. Íme ezekből egy csokor (új!: itt pedig egy kimerítő lista az FA döntéseiről, ki miért mennyit kapott, több mint taulságos) több semmilyen büntetést nem vont maga után, noha például Roy Keane belépője Haland pályafutásának véget is vetett, ráadásul szándékos is volt:

Suarez tízmeccses eltiltásához mérhető büntetések eddig a PL történetében a következők voltak:

A finoman szólva is extravagánsnak minősíthető Eric Cantona lekaratézta az egyik nézőt, Mark Bosnich kokaint fogyasztott – mindketten kilenc hónapot kaptak; 8 hónap járt Rio Ferdinandnak a drogteszt elmulasztásáért, ugyanennyi Tourénak drogfogyasztásért. Az angol foci hülyegyerekét, Joey Bartont 12 meccsre meszelték el ezért:

A szintén balhét balhéra halmozó Di Canio 11 meccset kapott bírólökdösésért, Dave Prutton ugyanezért eggyel kevesebbet kapott. Mindezek alapján nem tűnik arányosnak a Suarezre rótt büntetés, holott az alapvető jogelv lenne.

A másik probléma az ítélettel az inkonzisztencia. Jermain Defoe egy sárgával és némi joviális edzői viccelődéssel megússza. Huth rátapos Suarezre, semmi. Terry rasszista megjegyzést tesz Anton Ferdinandra, 4 meccs, Suarez nyolcával szemben. Shearer jó alaposan megismerteti a stoplisát Neil Lennon fejével, semmi. A brutalitásáról hírhedt De Jong eltörhette Ben Arfa lábát (a mi Xabinkat kínálta meg ugye korábban a vb-döntőn – mindenféle szankció nélkül), mégsem tartotta érdemesnek az FA a szankcióra, csak a holland válogatottból került ki egy időre emiatt.

Miért is? Valószínűleg azért, mert a futball őshazájában még mindig élnek a rugbyvel közös gyökerek. A futball férfias sport kemény legényeknek, ha eltörik valakinek az állkapcsa, lába, hát istenem, ne igyon, aki nem bírja az italt. Szemtől szembe lábat törni a férfiasság bizonyítéka, ellenben drogozni vagy beleharapni valakibe olyan lányos/buzis/enervált/dekadens dolog. Íme egy példa a keménykedő, férfias (aka brutális) focira könnybe lábadó szemmel emlékező sporttársra.

És abban (is) igaza van Rodgersnek, hogy Suareznek legalább annyira van szüksége segítségre, mint büntetésre, de csak az utóbbit kapja meg, és nagyon úgy tűnik, hogy a döntéssel az FA megüzente: nemkívánatos személynek tartja Angliában az uruguayit.

Mindazonáltal érdemes azon mélyen elgondolkodni minden Liverpool-szurkolónak, -vezetőnek, hogy Suarezt 2011 óta összesen 26 meccsről tiltották el, amiben nincsenek benne a sárga- és piros lapok miatti kihagyások. De ez már egy másik poszt témája lesz…