Egy rövidebb szavazóposzt

Bár a szavazáson végül nyert az új kommentrendszer kipróbálásának ötlete, idő, és motiváció hiányában mégis halogattam a bevezetést. A hétvégi folyamatos leállás után viszont már nem lehetett tovább várni, így köszöntsétek a mai napon a DISQUS-t. Ez a szép új rendszer, amivel én is csak most ismerkedek, de ami úgy tűnik, számos lehetőséget rejt magában. Lesz szó erről is egy kicsit, de még egy fontos dolgot meg kell vitatni, ugyanis lehet, hogy pénz is áll a házhoz.

Először maradjunk a kommentelésnél, és a Szavazóposzt eredményeinél.

 

1. A Twitter-doboz kálváriája folytatódik, valószínűleg LudasMatt kapja majd meg próbaidőn a szerkesztés jogát (személyes ismerősöm, azért ő), de őszintén szólva ez az ügy izgatott a legkevésbé, és nem nagyon léptünk itt egyről a kettőre.

 

2. Felesleges dobozból elsöprő többség szerint nincs egy darab sem. Ettől függetlenül eltüntettem pár számomra feleslegesnek tűnő dolgot, mint például az RSS (ha valaki hiányolná, és érdemi indoklással állna elő, hogy miért kell az neki, akkor visszarakhatom), valamint kicsit rendezkedtem is. Twitter lejjebb került, és fele akkora a magassága, a Facebookot szintén lefeleztem, az archívum listája is rövidült. Ami még ki fog kerülni, az többek sajnálatára, mások tetszésére a Friss kommentek doboz, ugyanis a Disqus nem tudja kezelni. Ez van.

 

3. Szintén nagy többség hiányol egy tabellát, és gyakorlatilag egyből meg is próbáltam egy Soccerway-es widgetet felrakni, de rondább lett volna, mint az Injury List. A jobb sáv szélessége korlátolt, egész pontosan 250 pixel széles, és abba nem fér be úgy egy tabella, hogy olvasható is legyen, és a QPR teljes nevéből ne vágja le a ‘ark Rangers’-t, meg még 5 másik csapat nevének felét. Szóval a Soccerway-t elfelejtjük, a Lazio-blogon is csak azért működik, mert nincs hosszú csapatnév, de könnyen elképzelhető, hogy ez nálunk hogy nézne ki. Rondán. Alternatívákat várok az ügyben, mert tényleg hiányzik egy szép doboz, aki pedig tippként belinkelte a Reddit-et, annak a jelentkezését várom, illetve a segítségét.

 

3+1. Berakok egy kis statisztikai földgömböt doboznak, ezzel jól el tudtok szórakozni ti is, és jobban is átlátjátok azt, ami eddig csak a mi privilégiumunk volt. Illetve igazából a mienk sem, mert a rendszer statisztikái rég megbízhatatlanok, így ezzel mindenki nyer, ettől függetlenül ez valószínűleg csak egy ideiglenes megoldás lesz.

 

4. Itt a szép új kommentrendszer. A hétvégén a hajamat téptem, hogy miért képtelen egy fél napon át beléptetni a rendszer, más blogokon beharangok maradtak ki miatta, így mára összehoztam a Disqust. A használata nem valami bonyolult, akinek magyarázat kell, kattinthat ide, de szerintem egyértelmű, mit is kell csinálni. Mindenkinek ajánlom egyébként a regisztrációt (emailben vissza is kell igazolni, ez fontos), hasznos új funkciókat nyit meg. Lehet értékelni a hozzászólásokat, lehet képet, videót csatolni hozzá, és ami nekem a legjobban tetszik, mostantól lehet panaszt emelni egymás ellen. Sajnos nem tudjuk átrágni magunk minden kommenten, így nagyon jól jön, hogy mostantól tudjátok jelezni, ha valaki túlment a határokon, erről elvileg egyből meg is kapom a mailt, és tudok is cselekedni. Persze szívesen eltekintenék ettől úgy en bloc, de nagyon jó, hogy van ilyen.

A kommentelhetőségi lehetőségek javulásával a moderálás is egy új szintre lépett, bárminemű visszaélés, vagy többszöri szabályáthágás esetén véres kézzel fogunk lecsapni, mert ezt a Disqus lehetővé teszi. Eleinte még elég lazán fogjuk a gyeplőt, bizalmat adunk mindenkinek, és megnézzük, hogy működik így a rendszer, de ha úgy adódik egy pillanat alatt szigorítunk.

A rendszer biztosan üzembiztos lesz, ezért is merjük kipróbálni. Természetesen a régi kommentek megmaradnak, és bármikor fél perc alatt vissza lehet majd állni a régi rendszerre, de ez most egy próbát mindenképp megér.

 

És akkor itt a poszt egyetlen kérdése, ahol nem kész tények elé állítunk titeket. A Discus-nak van egy ún. Discovery funkciója, ami nagyban hasonlít a Google Adwords-höz. Ez reklám, ezért pénzt kaphatunk. Felmerült már pár hónapja az ötlet, hogy bekötjük a Google-ös verziót, de ez az oldal adottságai miatt nem lehetséges, mert a blog egy ún. subdomain, tehát nem önálló honlap, ahol ilyeneket meg lehet csinálni. (Ebbe a problémába még mindig belefuthatunk, de elvileg ez nem ezen az alapon működik, szóval használható lesz.) Képileg ez így nézne ki:

Színes-szagos linkeket aggatna a legalsó komment alá, és az ezeken gyűjtött kattintásokkal termelné nekünk a tizedeurocenteket. Mivel minden tartalmi reklámot messzemenően elutasítunk, egyedül ilyen formátumban vagyunk hajlandóak gondolkodni. Soha nem fogunk senkit sem fogadásra biztatni, még kattintásra sem, és random reklámképeket sem fogunk bevágni a posztokba, mint az Index, csak az ilyen kis senkit nem zavaró megoldásokat tudjuk pártolni.

Jogos a kérdés, hogy mégis hová menne a pénz. Mivel fogalmunk sincs, hogy pontosan mekkora összegről van szó, első körben két felhasználása lenne: nyereményjátékot finanszíroznánk belőle, illetve csinálnánk a Fonatnak egy LFC TV előfizetést, hogy az, aki az összefoglalót írja, mindig üzembiztosan láthassa a meccset. Ha valami csoda folytán ennél több pénz folyna be, akkor arányosan növekedne a nyereményjátékok száma és értéke, illetve akkor már lennénk olyan önzők, hogy magunknak is szétosztunk valamennyit, hogy legyen miből közösen meccset nézni. De kétlem, hogy ennyi pénz folyna be.

A kérdés alapvetően elméleti, hiszen még a Népsporttal is egyeztetni kell, hogy ezt egyáltalán lehet-e, hogy ha igen, akkor a 100% hozzánk vándorol-e, stb. Ettől még a kérdés kérdés marad, a döntés pedig a tietek.

 

Beépíthetjük a Disqus Discovery-t a blogba?