Visszavágunk?

A holnapi meccset izgatottan, vegyes érzelmekkel várom. Az izgalom oka, hogy végre vége a kéthetes válogatott komolytalankodásnak és ismét elkezdődnek az igazi meccsek.

végre vége

Külön örömmel tölt el, hogy mind a 13 érintettünk csodával határos módon egészségesen, játékra készen jelentkezett a hét folyamán Melwoodban. A vegyes érzelmek oka, hogy a decemberi égésért vissza kellene vágni, valamint a legutóbbi Southampton meccset is jó lenne feledtetni, viszont minimum óvatosságra ad okot, hogy a felkészülés nem volt tökéletes a már emlegetett hiányzók miatt, így jobbára az ifiket edzette a stáb az elmúlt akikkel nyilván nem lehetett kijavítani a játékbeli hibákat, amelyek legutóbbi meccsen felmerültek.

Az Aston Villa jelenleg 17. helyen áll a tabellán 3 ponttal a kiesők felett. Ők rendelkeznek  az egyik legrosszabb hazai pályán elért eredménysorral, más szóval pocsékak otthon. Könnyen azt gondolhatnánk melyik idegenbeli meccs, ha nem ez sorolható a tuti győzelem kategóriába? De mint tudjuk, ha mást nem a Southampton meccs óta, hogy a bajnokságnak ebben a szakaszában éppen az ilyen típusú csapatok tudnak a legveszélyesebbek lenni, mindent meg fognak tenni, hogy elkerüljék a másodosztályt. További aggodalomra ad okot, hogy úgy néz ki kezdenek formába lendülni, hiszen a legutóbbi 4 meccsükből 3-t nyertek, mint a mi fiaink. A legutóbbi 6 meccses formatáblákat szemlélve kiderül, hogy semmivel sincsenek rosszabb formában mint mi, hiszen pontosan ugyanannyi pontot szereztek. A decemberi meccs fájdalmas emlékeztetője annak, hogy pontosan az a csapat, akitől tartanunk kell, hiszen rendelkezik két olyan tulajdonsággal, ami ellen egész szezonban szenvedtünk. A gyors játékosaik révén veszélyes kontrákat tudnak vezetni, valamint Benteke személyében rendelkeznek olyan fizikálisan erős befejezőcsatárral, akik ellen nem tudunk védekezni. Őt nem kell bemutatni, hiszen az Anfielden vert már nekünk kettőt, de a sort lehet folytatni Lukakuval, Longgal, Lamberttel… nem is akarom tovább folytatni, mind komoly problémákat okoztak nekünk. Ezt a hibát nyáron mindenképpen meg kell oldani, viszont addig reménykedhetünk csak, hogy vagy rossz napot fog ki vagy kitalálnak Rodgersék valamit ellene.

Benteke

A meccs képe kapcsán remélhetőleg az unalomig ismert képlet lesz azaz, hogy többet lesz nálunk a labda, sok helyzetet fogunk kialakítani és az ellenfél kontrákra fog játszani. Amikor is a meccs döntő tényező két dolog szokott lenni: 1, milyen eredményesen és a meccsfolyamán milyen hamar szerzünk gólt, ha hamar akkor kivégzés a vége pl hazai Swansea meccs. Ellenben ha későn vagy nem akkor szégyenletes vereség lásd hazai West Brom meccs. 2, a passz játékunk során veszélyes játék szituációkban passz hibát vétünk-e, amiből könnyű kontrából gólt szerezhet az ellenfél. Nem szeretném újra az elmúlt 3 meccsen látott direktebb, hosszúlabdásabb megközelítéssel pályán látni a csapatot, mikor is egy régi angol bajnokit láthatnánk mindkét fél részéről gyors támadásokkal és a középpálya feje felett repkedő labdákkal, amikor a legfőbb tényező az lehet melyik csapat lesz kicsit pontosabb, mint a másik és kinél működik jobban a lescsapda. Az első verzió megvalósulásához két dolog meg közül az egyiknek kell megvalósulnia:

1, ha megmaradunk a 4-2-3-1 formációnál, ahol a támadó szekció a Downing – Suárez – Coutinho – Sturridge négyes Sturridgel elől, akkor Suáreznek sokkal többet kell visszalépnie labdákért és sokkal pontosabban kell játszania, mint azt tette a Southampton ellen. Igazi középpályások játékához kell hasonlítania annak amit játszik. Ha így lesz kompaktabb lesz a csapatjátékunk, amin keresztül elérhető a mezőnyfölény.

2,  vissza kell térni az őszi, illetve Sturridge hiányzásakor használt 4-3-3 felálláshoz, amikor is Henderson csapatba kerülésével három igazi középpályás játszik a középpályán lehetőleg 1-2 felállásban Lucas előtt a Gerrard, Henderson duóval. A támadó 3-sból jó eséllyel Downing eshet ki hiszen a Suárez, Sturridge, Coutinho trió sokkal több variációs lehetőséget ad meccs közbeni pozíció cserékre, majdnem ugyanolyan hatékonysággal tudnak mind hárman játszani mind három pozícióban. Ezzel a felállással biztos túl tudnánk játszani a várható 4-4-1-1-s felállásukat.

Én bízom benne hogy az utóbbi mellet dönt Rodgers az alábbi kezdő 11-l: Reina – Johnson, Carragher, Agger, Enrique – Lucas, Gerrard, Henderson – Suárez, Sturridge, Coutinho, bár valószínűbb hogy nem és akkor a: Reina – Johnson, Carragher, Agger, Enrique – Lucas, Gerrard – Downing, Suárez, Coutinho – Sturridge kezdőt láthatjuk. Ez esetben el kell kerülni, hogy ketté szakadjon a csapat a védekező hatos-ra és az támadó négyesre.

A meccs kimenetelére nem merek már tippelni, hiszen az utóbbi időben nem állok jól a karmával. Egyébként is bármi lehet holnap, bár a döntetlennek kicsi az esélye. Mindenesetre a meccs kimenetelétől függetlenül örülök, hogy végre lehet MECCSET nézni.