Vörösre kövezett út /4

Shankly tehát megmutatta, mitől és hogyan is megy a liverpooli villamos, feltöltötte a múzeumi vitrineket, valamint az emberek szívét boldogsággal és magabiztossággal. Betömte a kátyúkat a Liverpool way-en, erőtől és sikerektől duzzadóvá tette nem csak a Liverpool FC-t, de az egész várost. Igazi celebhez méltóan a csúcson hagyta abba, hogy még egészségben és boldogságban tekinthessen vissza munkájának gyümölcsére, és fürödjön a sikerben és tiszteletben, ami élete végéig kísérte. Továbbra is futball és Liverpool FC közelében maradt természetesen, rádiós műsorvezetőként ténykedett, hatvanpár évesen is kispályás focizott. 1981-ben, 68 évesen halt meg, a Liverpool FC azonban örökké emlékezni fog rá.

Amikor az 1974-es szezonban Bob Paisley ült a kispadra, irdatlan méretű elvárásokkal nézett tehát szembe. Folytatni Shankly munkáját, új dimenziókba emelni, és meggyőzni mindenkit, hogy Bill távozása után az új korszak méltó folytatása lesz a múltnak. Egy legenda árnyékából csak legendává válva lehet, és érdemes kilépni. Ha valaki, hát Paisley alkalmas volt erre a feladatra, és 1983-ig tartó „uralkodása” alatt erre számos bizonyítékot szolgáltatott.

A korábbi években látványosan a háttérbe húzódó, segítő kéz volt ő Shankly számára, játék ismerete és a tehetségek felismerés azonban sokkal többet sejtettek ennél, már másodedző korában is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Bob Paisley, köszönte szépen a kispadot, jött, látott és elképzelhetetlen menetelésbe kezdett. Hogy a száraz tényeknél maradjunk: 20 trófea 9 szezon alatt.

Bob és az ő drágaságai

1975-ben még csak megszorítani tudta a bajnokságot végül bezsebelő Derbyt, és csak gólkülönbséggel előzte meg az Ipswich Townt, így futott be másodiknak. Írjuk ezt a csapat és keretépítés számlájára. Ezután azonban soha többé nem fordult elő vele, hogy üres kézzel, trófea nélkül zárjon egy szezont. A második évben csapata magabiztosan nyerte a bajnokságot, egy évvel később 1977-ben pedig ehhez még hanyagul hozzácsapták a BEK-et is. 3-1-re verték a döntőben a Borussia Mönchengladbachot egy elég sima meccsen, ezzel a második európai kupadöntőben fosztották meg a német csapatot a győzelemtől, szerintem azóta se szeretik a Liverpoolt Mönchengladbachban… Ez volt Kevin Keegan búcsúmeccse, a helyére érkező bizonyos Kenny Dalglish viszont jó igazolásnak tűnt. Az ő góljával sikerült ismételni a BEK-ben 1978-ban, ráadásul pont a Wembleyben. Az akkor 26 éves skót játékos a Celticből érkezett potom £440.000-ért, hogy a Liverpool FC egyik legrettegettebb és legsikeresebb csatárává váljon. Nem mindenki gondolta azonban így, a liverpooli Keegan fanok szkeptikusan fogadták az érkezését, az ifjú király azonban mindenkire rácáfolt, és nem sokáig hagyta morgolódni az utca embereit. Első gólját második meccsén vágta a Middlesborough ellen, aztán folytatta a Newcastle ellen, és megkoronázta a szezonját azzal a bizonyos BEK győztes góllal. Első szezon, 62 meccs, 31 gól. Büszkén és megérdemelten viselhette tehát a Keegantől megörökölt 7-es számú mezt. Második évében 21 góllal parádézott, egyszerűen nem tudott hibázni, Bob pedig nem tudta kihagyni a kezdőcsapatból két szezonon át. Kenny és Bob tökéletes párosnak bizonyult. Bob stratégiai ismeretével és csapatkezelésével Kenny szárnyalni tudott, és együtt legyőzhetetlenné tették a Liverpool FC-t.

85 meccses hazai veretlenségi sorozatot állítottak fel, ebből 63 hazai bajnoki meccsen, 3 éven keresztül nem tudta feltörni a Liverpoolt senki az Anfielden, ezek a számok azóta is a klub rekordjaként vannak nyilvántartva. Mindez 1981-ben újabb BEK győzelmet eredményezett, valamint még négy bajnokságot, 1979, 1980, 1982 és 1983-ban. Három egymást követő Ligakupa győzelem is felírható 1981 és 1983 között. Félelmetes sorozat, egyszerűen úgy tűnhetett a Liverpoolt senki nem tudja még megszorítani sem. Hiába próbálkozott a Real Madrid 1981-ben (1-0, BEK), hiába jött a Hotspurs (3-2, FA-kupa) vagy a Manchester United 1983-ban (2-1 Ligakupa), a döntőkbe jutott Liverpool FC szurkolói előre ihattak a medve bőrére. Mindent megnyertek.

9 szezon alatt 6 bajnoki cím Paisleyvel, persze , hogy volt kedve még viccelődni is: „Ne feledjétek, hogy az elég nehéz időszakokban is a Liverpoollal voltam. Egyszer másodikok is lettünk…”

Kenny Dalglish, az az ember aki ezen sikerek frontembere, zászlóvivője volt és a csapat emblematikus alakjává vált, így nyilatkozott róla: „ Bob Paisley az egyetlen, és ő a legnagyobb. Végig járta a foci-ranglétrát a Liverpoollal. Játszott az Anfielden a csapat tagjaként. Később kezelte, majd edzette a csapatot. Managerként is a Liverpool padján ült, majd mikor eljött az ideje, a klub igazgatói posztját is betöltötte. Meg tudta mondani egy sérült játékosról, hogy mi a baja csak pár lépésből a pálya szélén. Hatalmas futballtudása sosem tette túlságosan elbizakodottá. Többel tartozom Bobnak, mint bárki másnak a futballban. Sosem lesz még egy hozzá hasonló sem.”

1983-ban tehát visszavonult a managerkedéstől, és nyomban a Liverpool FC igazgatói székében találta magát. King Kenny viszont tovább röpítette a Poolt a pályán. 1984-ben Joe Fagan irányításával már novemberben a bajnokság élére álltak, és már ki sem adták a kezükből. Dalglish mellé Ian Rush került a 4-4-2 tetejére, és ontották a gólokat. Fityiszt mutatva megverték az Evertont a ligakupa döntőben, májusban bebiztosították a bajnoki győzelmet, majd két héttel később akkor sem remegtek meg, mikor a BEK-döntőben büntetőkre kényszerültek a Roma ellen. Grobbelaar kapus tönkretette az olaszokat, a gólvonalon táncolásával megzavarta a mindent eldöntő büntetőnél az olasz játékost, és ezzel a Liverpool FC első angol klubként triplázott az európai foci történetében. (Dudeknek biztos megmutatták az összefoglalót az isztambuli döntő előtt…)

Rush 33 gólt rúgott a szezonban, a veteránnak számító Dalglish is jó volt még 7 gólra 33 meccsén. A Liverpool FC kétségtelenül a csúcson volt!

Tripláztak

Az 1984-85-ös szezonban kicsit megtört ugyan a lendület, a bajnokságban „csak” másodikok lettek, az FA-kupa is elúszott, azonban, újra bejutottak, immáron 5-ödszörre is a BEK döntőjébe. A Juventus volt az ellenfél… a két csapat csapat Május 29-én a Brüsszeli Heysel stadionban találkozott. A Juve nyerte 1-0-ra a döntőt Michel Platini büntetőjével, de a mérkőzés és a kupa végeredménye teljes mértékben lényegét és jelentőségét veszítette. Nem sokkal a kezdés előtt az angol szurkolók ledöntötték az elválasztó kerítéseket és a Juve-fanoknak estek. Az események 39 halálos áldozattal jártak, mikor egy fal leomlott, és maga alá temette akik éppen ott voltak. A Heyseli események az egyik legtragikusabb, és legemlékezetesebb futball stadion katasztrófák egyike. A meg nem állított futball-huliganizmus tetőzése, és az egész európai futball közösség egyik legnagyobb csalódása. Mérföldkő és fordulópont a futballkultúrában, nyilvánvalóvá vált, hogy drasztikus lépésekre van szükség az elfajult események korlátozására, és új mederbe kell terelni az eseményeket, hogy hasonló ne fordulhasson többé elő. Minden angol klubbot eltiltottak a további európai szereplésektől, határozatlan időre. Az UEFA odáig ment, hogy javaslatként előterjesztette a Liverpool FC további 3 éves eltiltását azok utánra is, ha a többi angol klub vissza is térhetne. Végeredményben 5 év után oldották fel a büntetéseket a Liverpool plusz egy évet kapott.

A Heysel-tragédia egy szégyenfolt a Liverpool FC és az angol futball történetében, olyan esemény amely sötét mementóként emelkedik fölé. Radikális változásokat eredményezett a stadionok későbbi biztonsági előírásaiban, a szurkolók megítélésében, és a büntetések mértékében. Sajnálatos módon az a 39 ember, aki nem tért haza többé a BEK-döntőről, az életével fizetett azért, hogy a biztonságos európai futball egy megfelelőbb mederbe terelődjön. Nyugodjanak békében!

Joe Fagan nem sokkal a katasztrófa után lemondott. 1985-ben egy újabb korszak vette kezdetét. Kenny Dalglish játékosedzőként vállalt szerepet a következő években. Kenny eddigre Európa top játékosává vált 150 rúgott liverpooli góllal, és habár még elegendő erőt érzett magában 21 meccsre a szezonban, immáron managerként akart bizonyítani…

Folyt. köv.

___________________

A poszt szokás szerint juango keze munkája, és remek kis olvasmány így a szünetben. Köszönjük.

Ui: A Heysel-tragédia önmagában több, mint elég téma egy poszthoz, egy három évvel ezelőtti, erősen ajánlott posztban részletesen dolgozza fel a történteket még az régi NST-n dinovercotti, aki ma a Juve-blogot írja. Emlékeim szerint volt már a Népsport keretein belül is egy hosszabb írás erről valahol, de sehol nem találom, ha valaki be tudná linkelni, jutalmul egy szójátékba szerkesztve találna a nevére a következő posztomban. – szederbokor