Vörösre kövezett út /2

A Liverpool FC az 1910-es évekre letette tehát a névjegyét az angol futballban. Bajnoki győzelmek, derbi-diadalok, sikeres managerek, megállíthatatlan gólgyártók és a korszak kapus istene. Mi a mennydörgőset kívánhattak volna még a Mersey-parti dokkmunkások? Naná, hogy azt ami még nincs meg. Valószínűleg senki sem gondolta, hogy a következő rettentő hosszú 4 évtized ennek az álomnak a hajhászásával fog eltelni… Az FA-kupa… Na, az még nagyon kellett volna…

Azt meg aztán pláne nem gondolták volna, hogy sikereik csúcsán, egy karnyújtásnyira a kupától, amikor már végképp azt gondolta mindenki, hogy az utolsó hiányzó ékszer is a Liverpool madam-jainak szépítkező asztalára kerül, a Burnley jól belerondít a Sunday Roastba.

Tom Watson 1914-es döntőbe jutott csapata ugyan már új kapussal rendelkezett Ken Campbell személyében, és Hewitt sem várta már a 16-osnál az előrebikázott bogyót, mégis mindenki reménykedett a sikerben. Hiába támadott többet, és játszott meggyőzőbben a Pool, az FA-kupa döntőt először megtekintő V. György király is meglepetten csettintett a nyelvével mikor a Clarets (=Burnley) Bert Freeman góljával behúzta a kupát, és 73 ezer ember előtt lobogtathatta azt meg a vörösök logó orra előtt.

FA-kupa döntő 1914-ben

Ez a hajó szóval elúszott az Albert-dokkból, mégpedig jó messzire, viszont 1915-ben ismét nyilvánvalóvá vált, hogy már pedig a padlónál is van lejjebb… A klub Nagy Pénteken az Old Traffordra látogatott, mint jószomszédok. A United éppen a kiesés ellen küzdött, míg a Pool stabil középcsapatként vegetált a táblázat közepén (ez a rész könnyen elképzelhető). Az is nyilvánosságra jutott, hogy az FA a szezon végén a háború eseményeire tekintettel lefújja a bajnokságokat, kellettek az ifjak vért ontani. Ez jó pár játékos karrierjének végét jelentette. Hogy mindez ok-okozati összefüggésben állt-e a meccsen történtekkel vagy nem, az mindegy is, viszont látványos volt a mindkét csapatra kiterjedő fogadási csalás. 2-0 a Unitednek, kihagyott Liverpool tizenegyes, motiválatlan, erőtlen játékosok, mindenki megtette tehát a magáét. Az FA eljárása után 4 Pool játékost tiltottak el a játéktól (nem volt kecmec, örökre kivágták őket) és hármat a Unitedből. 1919-ben indult újra a bajnokság, és a háborúban tett szolgálataik miatt felfüggesztették ugyan a büntetést (Sandy Turnbullt kivéve, ő sajnos nem tért vissza a frontról), de az eset a mai napig az egyik leghíresebb fogadási botrányként foglalja el helyét az angol történelemben. 1922-ben (és 1923-ban) sikerült visszaállítani a becsületet, mikor újabb két bajnoki címmel feledtetett a Pool (háborút és csalást egyaránt). Szintén említésre méltó tény, hogy a kispadon 17 manager fordult meg 7 év alatt. Ezzel tehát nem csak a hullámzó teljesítményükkel szereztek hírnevet a bajnokságban, de Abramovicsnak is felállították a mércét. Még azért neki is van esélye…

Hosszú, ínséges, siker- és éremtelen évek következtek előbb Matt McQueen, majd George Patterson irányításával. Nem voltak már hullámzó teljesítmények, stabil középcsapattá sikerült válni, a következő 15 évben a 4-ik és a 18-ik hely között ingázott a csapat. A kiesés veszélye nem fenyegetett ugyan, viszont bármiféle siker, győzelem és ragyogás olyan messze volt a Liverpooltól, hogy csak remélni tudjuk, ilyen többet bizony nem fordul elő.

1928 ennek ellenére újabb mérföldkő volt a klub számára. Immáron a Kop büszkén viselhette a leghangosabb, és legdaloskedvűbb nézőtér címét (amit a mai napig szívesen emlegetünk ugye), ekkor viszont 30 ezresre bővült. Tetőszerkezetet is építettek, ami extra hangerőt adott a fülsiketítő robajnak, amivel a legszenvedélyesebb szurkolók próbálták sikerbe hajszolni a vörös mezeseket. Az 1928-as stadionmunkálatok után vált tehát a Kop az egyik leghíresebb futball-lelátóvá a világon.

Kop – 1928

Ebben az évben vette át a csapat irányítását Patterson. Sikerei (egészen pontosan sikertelenségei) megosztották a közvéleményt. Végett vetett ugyan a csapat ámokfutásának, a következő években stabil First Division szereplők lettek, de 8 éves irányítása alatt egyszer sem sikerült az 5-ik helynél előbb végezniük. 1935-ben aztán elfogyott a szerencséje. Botrányos tavaszi szezon után (mindössze három győzelem az utolsó 20 meccsből) 3 ponttal menekült meg a Liverpool FC a kieséstől. Ekkor látta be a fickó, hogy ez bizony neki nem annyira megy! A másik oldalról szemlélve viszont, mindössze 8 szezonra volt szüksége, hogy stabil, megbízható, megfelelő alappal rendelkező csapatot építsen, amit aztán átad egy sikerre éhes edzőnek, aki a következő szintre lépve, a megfelelő igazolásokkal és taktikával újra sikerre vezetheti a csapatot. Hmm, nem megfontolandó és követendő példa ez 2013-ban is?

George Kay érkezett a Liverpool kispadjára 1936-ban, hogy a betegség és a klubvezetőség nyomására lemondott Patterson csapatát új dimenziókba repítse. Aztán úgy tűnt, hogy nem sikerült… Katasztrofálisan kezdett, kipottyantak az FA-kupából a harmadik körben, fájó vereségek a Brentfordtól, a Birminghamtől és a Manchester Citytől. A csapat házi gólkirálya Howe is mindössze 16 gólt bukdácsolt össze, és a Liverpool egyetlen egy ponttal kerülte el a kiesést. Ez a valami nem az a valami volt.

A következő két évben szemmel látható volt a fejlődés, viszont amivel senki nem számolt, azzal bizony még Kay sem. 1939-ben három forduló után az FA úgy döntött, Hitler nyomására újra felfüggeszti a bajnokságokat. Ez országszerte mélységes felháborodást és összefogást eredményezett, ami aztán pár éven belül a diktátor bukásához vezetett. Azt ugye senki nem gondolta komolyan, hogy majd egy kis zselézett hajú pöttöm ugribugri miatt nem lehet majd meccsre járni Angliában? Hát úgy esett, hogy az England Hooligans 5 év alatt kicsinálta Hitlert, és minden mehetett tovább. George köszönte szépen és 1946 nyarán az USA-ba vitte a Liverpoolt szezon előtti túrára. Remek húzás volt, feltöltődött, magabiztos és erős csapat tért vissza, az FA-kupában csak az elődöntőben hullottak ki (na azért abban nem vagyok biztos, hogy ennek annyira örültek). A bajnoki küzdelem azonban baromi izgalmasan alakult. A Pool, a United, a Wolves és a Stoke City fej-fej mellett sorakozott fel a szezon utolsó meccséhez, csak a győzelem volt elég a glóriához! A Wolves fogadta a Liverpoolt, egy pont előnnyel! A 2-1-es Pool siker és a többi meccs kedvező eredményének köszönhetően azonban a lenti brigád elmarta az 5-ik bajnoki címet a Liverpoolnak, a többieknek maradt a szerény gratuláció…

Ők nyerték meg 5-ödszörre!

A következő években nem sikerült ugyan megismételni, sőt még csak megközelíteni sem a bravúrt, viszont 1950-ben újra felcsillant az FA-kupa, látótávon belül. 100 000 néző foglalt helyet, jobban mondva ácsorgott a Wembley lelátóin az Arsenal – Liverpool döntőn, és nézte végig amint az Arsenal 2-0-ás diadalt arat. Lehet, hogy ez már sohasem jön össze?

Folyt. köv

____________

A poszt természetesen ismét juango szerzeménye, és ismét irdatlan méretű gratuláció és köszönet a jutalma érte.