Egyszerűen imádom ezt a párosítást. Imádom, hogy évente kétszer, néha háromszor van egy nap, amikor van egy meccs, ami minden mást elhomályosít. Lehet egy napon az Arsenal-City-vel, felőlem akár a Classiconak hívott Oscar-gálát is lehet egy időben tartani a meccsel, számomra nem kérdés, hogy melyik a nap legfontosabb eseménye, hogy melyik egy igazi klasszikus. Ez csak a Liverpool – United következő fejezete lehet.
Ahány ország, annyi különböző szurkolói kultúra. Az afrikaiak vuvuzeláznak, a törökök a stadiont gyújtják fel, az olaszok zászlóerdőt állítanak, az angolok meg a fentiek stadionból való kitiltása miatt egyszerűen csak énekelnek. De azt mindenkinél jobban. A Liverpool-szurkolók pedig az összes többi angol csapatnál egyértelműen jobban, sokszínűbben, és főleg, mindenkinél sokkal többet énekelnek.
Kicsit hiánypótló is ez a bejegyzés, hiszen ebben a témában egyedül donnelly, nem éppen mai bejegyzését tudnám csak felemlíteni, valamint audrey-nak a bemutatkozó posztját, szóval kicsit hiányosak vagyunk ezen a téren, pedig a Liverpool-t nem (csak) a történelme tette azzá, ami, hanem a szurkolói, és a szurkolás legnyilvánvalóbb kifejeződése, az éneklés.
A hiánypótláson túl ez a poszt egy kicsit felvezetésként is szolgál a United elleni meccsre, hogy legyen mit üvölteni vasárnap együtt a Magyarban, vagy otthon a tévé előtt. Hosszú lesz.
A képen Luis Suárez mutatja be, hogyan ismerkedik egy gyerek a röplabda alapállásával. Bár a be nem rogyasztott térdek nem látszódnak, jól megfigyelhetőek a további tartásbeli hibák: a könyökeit túl szélesen tartja, a kézfejek a szem vonala alatt, és egymástól M7-es széles távolságban vannak. Ez az elkapott pillanat tartalmazza annak a pozíciónak az összes elemét, mint amit látni szeretnénk, de egyik elemét se tudja nem, hogy tökéletesen, de kielégítően sem végrehajtani. Ez csak az elégséges szint, ami egy ilyen alacsony nívójú röpi-meccsen még el is megy, de ezek mind-mind olyan hibák, amiket soha többé nem akarunk látni, mert máskor, mások ellen ez bizony kevés lesz.
Egy olyan meccs, ahol mindenki győzelmet vár, és ahol nem is elfogadható más, csak a győzelem. Az angol futball alsóházához tartozó (non-league, ötödosztályú) Mansfield elleni mai FA Kupa találkozón – ha nem marad el – sokkal inkább a várható összeállítás a kérdés, mintsem a végeredmény. Legalábbis reméljük, hogy a kis 7500 fős Field Millben nem leszünk szemtanúi a liverpooli óriás leszúrásának. Túl a négy osztálynyi különbségen, az egymás után két 3-0-ra megnyert PL-meccsünk is egyértelmű győzelmet jelez – ám ne legyen tévedés, ezért meg kell majd küzdenünk. Hogy mi leszünk-e a szarvasbikák matadorai, hajtás után többet.
Daniel Sturridge olyannyira dupla vagy semmi igazolás, hogy akkor leszünk igazán meglepve, ha közepesen játszik majd. A dupla forgatókönyv szerint hosszú évekig cikázik Suarezékkel a védelmek előtt és mögött úgy, hogy a kapusok csak akkor látják a labdát, amikor kiveszik azt a hátuk mögül. A semmi verzió pedig az, hogy gyorsan bedurcizik azon, hogy nem centerezhet kedvére és némi türelmi idő után elmeszelteti magát. Mindkét út reális. Aminek pillanatnyilag mindenképpen örülhet a Liverpool az az, hogy elég jó üzletet sikerült kötnie egy remek képességű, fiatal angol játékosról, akik pedig mocskosan túlárazva szoktak csak elkelni. Comolli most rosszul érezheti magát.
Ünnepnap. Talán így tudnám a legjobban összefoglalni a tegnap történteket. Egy olyan napot, amikor igazolunk egy olyan csatárt, aki annyi gólt lőtt előző szezonban, mint Suárez, egy olyan napot, ahol a csapat egy sima unalmas meccsen nyert már megint 3-0-ra, és egy olyan napot amikor végleg lezárhattuk a Hodgson-érát. Na egy ilyen napot meg kell ünnepelnünk, de igazából a naptárba is bevéshetjük a 2013. jan. 2-ai dátumot, az év végi összegzésnél kellemes emlékként elevenedik majd fel. Hajtás után örülünk, de nagyon.
Tisztességes angliai évforduló lévén pörögnek az események a Premier League-ben, alig örömködtük ki magunkat a szezon első unalmas Liverpool győzelme felett, máris itt a következő erőpróba a Sunderland ellen. Az erőpróba kicsit főpróba is, ezzel a meccsel ugyanis letelik a szerencsés sorsolású etapunk, egy szempillantás múlva pedig elkezdjük arcba kapni a nagyágyúkat. Fontos ugyanakkor, hogyan is sül el az a szempillantás január 2-án az Anfielden.