Viharok közbeni csend

Manchesteri duplával és Arsenallal tüzdelt hónapunk legnyugisabb pontjának ígérkezik a Norwich elleni otthoni meccsünk. Suarez mesterhármasos csapata ahhoz a Liverpoolhoz látogat, amely néhány betlis félidőt leszámítva jól játszik a télen, és amely szezonjában éppen új időszak kezdődik a keret két csatárnyi bővülésével. Megnyugtató győzelmet és eredményes támadósori sakkozást várunk a szombat délutántól.

Norwich - Liverpool

A United elleni vereségek hatását jól mutatja, hogy azután napokkal is magunk alatt tudunk lenni annyira, hogy elfelejtjük, a Liverpool amúgy nem játszik rosszul mostanában, ahogy azt az elmúlt 9 meccsből 6 győzelem is mutatja. Ráadásul úgy hozta az élet, hogy az őszi csatáraszályunkra két töltőcsatornából is egy időben került átvezetésre a víz (talán ez volt a legrosszabb hasonlat amit valaha olvastatok). Borini visszatérésével és Sturridge érkezésével hirtelen két olyan opció is keletkezett elől, melyekből munkaköri leírás alapján várhatunk gólokat, ahogy azokat utóbbi rögtön szolgáltatta is. A szezon hátralevő része így – feltételezve, hogy nem esnek majd ki egyszerre a sorminta folytatás jegyében – teljesen más perspektívába helyezi a Liverpool játékát, mivel Rodgersnek nem úgy kell felállítania a frontvonalbeli taktikát, hogy annak az első három helyén Suarez van. Az Old Traffordon már reményt keltően is mozgott együtt Suarez és Sturridge, ha pedig utóbbi megtanul nálunk visszapasszolni, akkor egészen halálos kombó válhat belőlük. Annak a meccsnek a végén mindhárman fent voltak, amit nem szeretnénk sokszor látni év végéig, mivel elég vészforgatókönyv szaga van. A Suarez – Borini – Sturridge trióval ugyanis túlzottan feladná a széleket a Liverpool, vagy ha nem azt tenné, akkor maradonai dimenziókban válna vékonnyá a védelem, ami az azonnali guillotine-nal egyenlő Angliában. A Chelsea-ből érkező támadót köszöntő cikkben már találgattuk a várható pozícióját, az ott írtakkal ellentétben viszont úgy néz ki, hogy Rodgers első körben az általa is kedvelt centerbe dobja be először, míg Suarez visszább húzódik árnyékéknek. Borini a pillanatnyilag még match fitness-szel küzdő Sturridge cseréje lehet a következő hetekben, vagy éppen fordítva. Alapvetésnek ezt a formációt vesszük a Norwich ellen is, miközben reméljük, hogy lesz lehetőség arra, hogy megnyugtató vezetés és folyamatos támadások birtokában több felállást is láthassunk.

A Norwich City formája közel sem acélos. December közepén nyertek utoljára a bajnokságban, azóta pedig egyetlen árva Newcastle döntetlen mellett csak veszítettek, így az előjelek az ellenfél oldaláról is kedvezőek. Nem szeretnénk persze elbízni magunkat, ott volt például az Aston Villa meccs ami hasonlóan nyugalmasnak ígérkezett, aztán tudjuk mi történt… viszont akkor egy csatárunk volt, azóta három van. Illetve az az akkori egy amúgy is hármat szeret rúgni a Norwich City-nek.

Suarez Norwich

u.i.: Joe Allen üljön!