Noha megszakadt az eddig is fura szerzet Liverpool győzelemsorozat a Chelsea ellen a bajnokságban, ezzel a döntetlennel a két csapat közti jelenlegi szintkülönbséget, meg úgy magát a meccset nézve elégedettek lehetünk. Megdolgoztunk érte, nem is játszottunk rosszul, valamint több mindenre választ is kaptunk ezen a megmérettetésen. A jó hír, hogy közelebb vagyunk a hogyan továbbhoz most, mint pár hete ilyenkor voltunk.
A Chelsea – Liverpool meccsek esetében létezik az utóbbi időben egyfajta hollywoodi forgatókönyv, amint a szerethető, de szedett-vedett egylet végül erején felül teljesítve megveri a nagy és rettegett ellenfelét, mindenféle racionalitást mellőzve. Lehet ezt mumusságnak, Torres-átoknak vagy bármi másnak nevezni, mindenesetre a számok magukért beszélnek, az utolsó négy bajnokságbeli meccsét megnyerte a Liverpool a Chelsea ellen, utoljára pedig még Benítezzel a padon kapott ki. Az sem tegnap volt – de nézzük mi lehet holnap.
Ez az a meccs, amiről nincs értelme beszélni, az a lassan tucatjával előforduló állatorvosi ló, ami megmutatja, hogy miért tart ott a Liverpool, ahol most. A Newcastle ahogy az előző két évben, úgy most is legfeljebb egy ikszre jött az Anfieldre, mi pedig legfeljebb egy ikszre voltunk képesek.
A Newcastle azon kevés klubok egyike, amelynek kifejezetten jót tett a kiesés: talán emlékszünk még arra a teljesen fogalmatlan csapatra, amit anno 2008 decemberében 5-1-re vertünk a saját otthonában. Na, a jelenlegi, Pardew-féle Newcastle már igencsak távol áll ettől: kényelmetlen ellenfelekké lettek.
600.
Halottak napjára hangolónak kifogástalan volt a tegnapi Ligakupa meccs, amint a Liverpoolt saját pályáján focizta le könnyedén a Swansea City. Pont azt csinálták, amit nekünk kellett volna, és pont azt csinálták, amire ők jelenleg képesek, mi pedig nagyon nem.