Jolly Joeker

Épp mikor két ír elment a kocsma előtt. Igen, ilyen is van.

Joe Cole gólt és gólpasszt jegyez egyazon meccsről a Liverpoolban. Fura, de most már ilyen is van.

Persze nem fogok most szuperlatívuszokban ömlengeni csodálatos teljesítménye előtt, mert bőven nem volt csodálatos se ő, se senki, pláne nem maga a meccs, azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy ha ma nyertünk volna, akkor mától Joe Cole két bugyorral feljebb kerülne a pokolból. Mondjuk a pénz rabjainak bugyrából (4. kör) a szerelem halottjainak bugyrába (2. kör). Ebből mondjuk a döntetlennel csak egy lépés lett felfelé, de most először játszott úgy Mr. 90.000Ł/hét, ahogy azt sokan vártuk mikor hozzánk igazolt. Ettől még persze maga a játéka nem volt szép, legtöbbször inkább játszottam volna faltörő kost a fejemmel, mint, hogy lássam mit művel a labdával, de valahogy a legvégén mégis eredményesnek bizonyult.

Mikor Shelvey befejelte a gólját, ezzel megadva Cole-nak az első gólpasszt, a meccsnézős társaságban kapásból Enrique neve merült fel, talán nem is érdemtelenül. Mindkettőről lemondtunk már régen, Cole-ról még annál is régebben, aztán Rodgers tessék-lássék alapon valamiért bedobja őket egy-egy meccsbe. Enrique szombati alakítása miatt most követem meg magam az akkori beharangban elhangzottak miatt, s bár Cole nevének hallatán még mindig a nevetés a Pavlovi reflexem, most éjnek évadján állítottam egy kis emlékművet a teljesítményének a fent látható kép formájában. Mert pont ennyit ér ez a ma estéje, többet nem.

Joe Cole egy ilyen meccstől még nem lett jó játékos, valószínűleg már soha nem is lesz az. Ma csak egy kis darabkáját felcsillantotta fel annak, hogy mit is tudott régen, bár én már attól sem voltam feltétlenül elájulva. A ma estéje jó volt az önbizalma kipótlására, a csapatnak némi eredményre, de leginkább reklámnak volt jó. A nyári túrán nem tudták úgy felhájpolni őt, hogy valaki el is vigye innen, ezen reményeim szerint a ma esti produkciója változtatott, és kinézi magának valaki. Felőlem lehet az a Tesco is, teljesen mindegy, ha attól a perctől kezdve ő állja a fizetését. Ha Poulsent pénzért (!) el tudtuk adni, akkor Cole-tól is meg tudunk szabadulni, bár valószínűleg az Official LFC Store-ban felhalmozott, eladhatatlan Cole-os ajándéktárgyak még évekre velünk maradnak, mint a Jovanovics-poszterek és a Poulsen-es egérpadok.

Az indokolatlanul ronda, sárga kukazsákba öltözött vendégek végig kitettek magukért, mind hangban, mind szimpátiára való törekvésben. Standing ovation.

Magához képest annyira senki nem teljesített felül, mint Joeker, de ami ennél fontosabb, hogy alul se teljesített senki. A legtöbben egy jó közepes meccset hoztak le, Suso és Skrtel talán picivel jobbat, de ezen a meccsen senkivel nem volt gond. Rodgers-szel pedig a legkevésbé. Hat helyen változtatta a csapatot a szombatihoz képest, hogy a vékonyka paddal kibírjuk a most kicsit besűrűsödő programunkat. Suárez hiányában a látvány ugyan eltűnt így a pályáról, de egy masszív kis kezdőt küldött fel Rodgers, amivel simán biztosítható lett volna a továbbjutás, a Wisdom-Gerrard – mint később kiderült, sérülés miatti – csere után meg pláne.

Lassan csordogáltak a percek, de fél óra után mienk volt a játék irányításán kívül már a vezetés is, és minden rendben is volt. Mi ki-kidolgozgattunk helyzeteket, a svájciak meg nem, én tökéletesen el is lettem volna így a meccs végéig. Nem lett volna valami izgalmas, de egy ilyen meccsen a 3 pont a lényeg, minden más, így a látvány is csak másodlagos. A nagy unalom közepette aztán a svájciak csak lekontráztak  minket valahogy, az egyébként jobb hátvédként jól játszó Hendo nem ért vissza időben, de ez még nem is volt akkora baj, hiszen irányítottuk a játékot. A Liverpool esetében elég utópisztikusnak hathat azt mondani, hogy csak idő kérdése volt, hogy mikor lövünk gólt, de a valós helyzet ez volt, főleg Suarez becserélésével. Kis idő elteltével már ki is játszottuk a Joekerünket, az élet megint szép szebb elviselhetőbb lett.

Amikor viszont már másodjára kontráztak le bennünket egy meccsen, felébredt bennem a régóta szunnyadó emlék, a 2009-10-es BL csoportköre. Ekkor voltunk ugyebár a Debrecen és a Fiorentina mellett a Lyon-nal egy csoportban. Csak emlékeztetőképp. A firenzei vereség után a Loki ellen kiizzadott 3 ponttal álltunk, és kétszer játszottunk a Lyonnal. Az első meccsen, hazai pályán 1-0 után a 72. percben egyenlített a Lyon, hogy aztán a 91.-ben megszerezze a győztes gólt. Rá két hétre Babel csodás gólját egyenlítette ki a 90. percben a Lyon, így csak az utolsó 5 perceken vesztettünk 3 pontot. Most csak 2-t sikerült egy meccsen, de ahogy 2009-ben, úgy most is kényszerpályára állítottuk ezzel magunkat, mostantól eredménykényszerben kell játszani idegenben, ez pedig nem tartozott az erősségeink közé az utóbbi pár évben.

Aggódni azonban nem aggódok. Rodgers komolyan gondolja, hogy megnyerheti idén az EL-t, és ha ez nem is sikerül, minél tovább jutunk, annál több tapasztalatot tud beépíteni az újjáépülő csapatgerincbe. A továbbjutás érdekében Udinében még talán ennél is erősebb kezdővel állunk majd ki, és semmi más dolgunk nem lesz, mint hozni legalább egy döntetlent, és tartani a Young Boys pontszámát, hiszen egymás elleni mérlegben jobbak vagyunk. Mindez nem megoldhatatlan feladat, a ma esti, vereséggel felérő döntetlennel pedig nem veszítettünk annyit, mint amennyinek tűnik, de azért nyilván fájó emlék a 88. percben Reina kapujába zúgó lövés.

(A képek a bscyb.ch-ról, a egy Facebook-oldalról, és a C-meghajtómról származnak.)

_______________________

Vasárnap a Swansea ellen javítunk, és még most szólok, hogy szokás szerint lesz közös meccsnézés a Magyarban. Csak, hogy mindenki úgy tudjon tervezni.