Kupa flow

Nem vártuk a tegnap esti Capital One Cup fordulótól, hogy Ian Rush tengerkék szemei könnybe lábadnak tőle, és sejtésünk szerint nem is történt ilyesmi. Ugyanakkor játszottunk egy korrekt meccset a több mint korrekt West Bromwich Albion ellen, és tovább jutottunk a következő körbe. Hátrányból fordítás, remek akció végén szerzett győztes gól, kiváló Assaidi és Coates. Ezeken a sarokpontokon túl mondjuk nagyrészt unatkoztunk, de az már mostanra is mellékes.

Nuri Sahin

A Ligakupa felé érzett, a beharangozóban is kifejtett ambivalens érzéseinknek megfelelően kicsit olyan volt ennek a meccsnek az első félideje, mint egy bizonytalan tini petting. Az elkövetett egy-egy megmosolyogtató baki után mindkét fél visszaállt biztonsági játékra az ellehetetlenítő égéseket kikerülendően, ami egy sematikus és a legkevésbé sem szexi folytatást húzott magával. A West Bromon nyoma sem volt annak a szervezett és energikus csapatnak, amivel augusztusban jól elvertek minket, és amivel nem mellesleg a 4. helyen állnak jelenleg a bajnokságban. Szervezettek még csak-csak voltak, viszont az előretöréseik rendre elakadtak, a középpályásaik nem tudták rendesen megjátszani Lukakut, amiért rögtön dicséret is illeti Carraghert és Coatest. Na nem mintha mi sziporkáztunk volna elől, Yesilt általában elnyomták mint a taknyot, és ugyan a széleket gyakran helyzetbe hoztuk, sem Assaidi, sem Special Stewart nem tudott villantani. A szünetben sokáig az öltözőben maradtunk, az este folyamán Kennynek öltöző Rodgers sokat rajzolhatott a fiúknak. Volt is nyoma szerencsére, a második félidőben feljebb kapcsoltunk, főleg a bal szélen lett veszélyes Assaidi. Ben Foster, a WBA kapusa sokat próbált tenni azért, hogy mihamarabb megszerezze a Liverpool a vezetést, de igyekezetei végül csak potya szögletekben nyilvánultak meg. Több helyzetünk is volt, míg a West Brom továbbra is passzív maradt, így megérdemelten szereztük meg a vezetést a 82. percben egy szépen kijátszott akciót követően, amit a frissen beállt Suso indított Assaidinek, aki jó ütemben adta be a labdát a meccset átpihenő, igaz közben két gólt is szerző Sahinnak. Ezt a formulát szívesen látjuk tőle többször is az ittléte során.

A West Bromtól és Steve Clarktól többet vártunk, ahogyan a stadiont betöltő szurkolóik  is többet várhattak tőlük. Nem hiába, a Liverpool érkezése kapcsán manapság sajnos joggal érezhetnek vérszagot a másik oldalon. Most viszont szépen tartottuk magunkat és tovább lőtt minket a kölcsöntörökünk. Szolid performansszal, megérdemelten  jutottunk tovább a Capital One Cup negyedik körébe, ami az idei nevével most már tényleg úgy hangzik, mintha egy transznacionális könyvvizsgáló cég üzleti ligája volna. Szép munka volt, eddig idén is jó a flow a kupákban. Jöhet a Swansea a 16 között október végén, pikáns meccs lesz.