Anglia szégyene, Anglia gyalázata

Majdnem 24 év – ennyi idő kellett ahhoz, hogy 96 ember végső nyugalmat találhasson, hogy családok tucatjainak, Anglia egyik legnagyobb klubjának, s a szigetország egy teljes városának igazságot szolgáltassanak. 24 év, hogy kimondják, Hillsborough Anglia szégyene volt, nem a miénk.


Kevés jogrendszert és államot csodálok annyira, mint az angolt, de az, ahogy ez az ország 23 és fél éven keresztül viszonyult Hillsborough-hoz, szégyen. Talán nem is az a legundorítóbb, hogy akkor nem találták meg a felelősöket, hanem az, hogy az ország néma beleegyezéssel tűrte, ahogy a sajtó egésze Liverpool városát, a benne lakókat, és különösen a Liverpool-szurkolókat vádolta meg 96 ember halálával, holttesteik meggyalázásával.

Bűn volt hallgatni és némán elfordulni. Bűn volt 96 ember családját kétségek közt őrlődve, szégyenben élve hagyni. Bűn volt egy klubot megbélyegezni. Anglia arra kényszerített minket, hogy kisajátítsuk ezt a tragédiát, pedig Hillsborough egy ország tragédiája volt, a labdarúgásé.

96 ember elment egy mérkőzésre, és soha többé nem tért vissza. Ez nem lehet egy klubtörténeti epizód. Ez nemcsak egy rohadt esemény, egy dátum a sok közt. Anglia cserbenhagyott minket, nem vállalta a felelősséget, nem vállalta a szembenézést. Ez a teher az egész országé volt.

A Hillsborough Independent Panel csaknem három éves munkával és 450 000 oldalnyi anyag átvizsgálásával ma közölte jelentését, amely egyfelől semmi újat nem tartalmaz, másfelől pedig béke vagy további fájdalom között döntött:

“The documents disclosed to the Panel endorse Lord Justice Taylor’s key finding that the main reason for the Hillsborough disaster was a ‘failure in police control’. Yet they also reveal multiple failures within organisations that compromised crowd safety. The evidence shows conclusively that Liverpool fans neither caused nor contributed to the deaths of 96 men, women and children.”

Nem igaz, hogy Liverpool-szurkolók okozták a 96 ember halálát – egy tény, amelynek kimondására 23 és fél évet kellett várni.

“Close analysis of the documents demonstrates that the weight placed on blood alcohol levels was inappropriate, fuelling persistent and unsustainable assertions about drunken fan behaviour not supported by evidence of moderate patterns of drinking not unremarkable for a leisure event.”

Nem igaz, hogy részegek voltak a szurkolók, s ez befolyásolta volna a történéseket.

“It is evident from analysis of the various investigations that from the outset South Yorkshire Police (SYP) sought to deflect responsibility for the disaster onto Liverpool fans, presenting a case that emphasised exceptional levels of drunkenness and aggression among Liverpool fans, alleging many arrived at the stadium late, without tickets and determined to force entry. Beyond police accounts, there is no evidence of substance to support this view.”

A rendőrség hazudott, túlzott, a felelősséget pedig másokra hárította.

“In the days after the disaster serious allegations were printed, particularly in the Sun newspaper, about the behaviour of Liverpool fans. The documents disclosed to the Panel show that the origin of these serious allegations was a local Sheffield Press Agency informed by several senior SYP officers, an SYP Police Federation spokesperson and a local MP.  The Police Federation, supported informally by the SYP Chief Constable, sought to develop and publicise a version of events derived in police officers’ allegations of drunkenness, ticketless fans and violence. This extended beyond the media to Parliament. From the mass of documents, television and CCTV coverage disclosed to the Panel there is no evidence to support these allegations other than a few isolated examples of aggressive or verbally abusive behaviour clearly reflecting frustration and desperation. The vast majority of fans on the pitch assisted in rescuing and evacuating the injured and the dead.”

A rendőrség hazudott a részeg szurkolókról, a jegy nélkül érkezőkről, illetve a stadion körül tomboló erőszakról, hazugságához pedig az angol sajtó és a parlament is asszisztált. Ez történt Hillsborough-ban. 96 ember a rossz szervezés és hiányos biztonsági intézkedések miatt halt meg. Az angol rendőrség pedig a felelősségvállalás helyett ártatlan szurkolókat, ártatlan klubot és egy ártatlan várost vádolt. És ebben talán az a legszégyenletesebb, hogy majd’ 24 évnek kellett eltelnie, hogy a világ végre ezt megértse.

Hillsborough nem a mi tragédiánk, hanem Angliáé.

Hillsborough nem a mi szégyenünk, hanem Angliáé.

 

1. John Alfred Anderson­ (62)

2. Colin­ Mark Ashcroft (19)

3. James­ Gary Aspinall (18)

4. Kester­ Roger Marcus Ball­ (16)

5. Gerard­ Bernard Patrick Baron­ (67)

6. Simon Bell (17)

7. Barry Sidney­ Bennett (26)

8. David John Benson (22)

9. David William Birtle (22)

10. Tony Bland (22)

11. Paul­ David Brady (21)

12. Andrew­ Mark­ Brookes (26)

13. Carl­ Brown­ (18)

14. David­­ Steven­ Brown (25)

15. Henry­­ Thomas Burke (47)

16. Peter­ Andrew­­ Burkett (24)

17. Paul­ William­­ Carlile (19)

18. Raymond­­ Thomas Chapman (50)

19. Gary­­ Christopher Church (19)

20. Joseph­ Clark­ (29)

21. Paul Clark­ (18)

22. Gary Collins (22)

23. Stephen­ Paul Copoc (20)

24. Tracey Elizabeth Cox (23)

25. James­ Philip Delaney (19)

26. Christopher Barry Devonside (18)

27. Christopher Edwards (29)

28. Vincent Michael Fitzsimmons (34)

29. Thomas Steven Fox (21)

30. Jon-Paul Gilhooley (10)

31. Barry Glover (27)

32. Ian Thomas Glover­ (20)

33. Derrick­ George Godwin (24)

34. Roy Harry­ Hamilton (34)

35. Philip­ Hammond (14)

36. Eric­ Hankin (33)

37. Gary Harrison­ (27)

38. Stephen Francis­ Harrison (31)

39. Peter Andrew Harrison (15)

40. David Hawley (39)

41. James Robert Hennesey (29)

42. Paul Anthony Hewitson (26)

43. Carl Darren Hewitt (17)

44. Nicholas Michael Hewitt (16)

45. Sarah Louise Hicks (19)

46. Victoria Jane Hicks (15)

47. Gordon Rodney Horn (20)

48. Arthur Horrocks (41)

49. Thomas­ Howard (39)

50. Thomas Anthony­ Howard (14)

51. Eric George­ Hughes (42)

52. Alan­ Johnston (29)

53. Christine Anne Jones (27)

54. Gary­ Philip­ Jones (18)

55. Richard­ Jones­ (25)

56. Nicholas Peter­ Joynes­ (27)

57. Anthony Peter­ Kelly­ (29)

58. Michael David­ Kelly (38)

59. Carl David Lewis (18)

60. David William Mather (19)

61. Brian Christopher Mathews (38)

62. Francis Joseph McAllister (27)

63. John McBrien (18)

64. Marion Hazel McCabe (21)

65. Joseph Daniel McCarthy (21)

66. Peter McDonnell (21)

67. Alan McGlone (28)

68. Keith McGrath (17)

69. Paul­ Brian­ Murray (14)

70. Lee­ Nicol (14)

71. Stephen Francis­ O’Neill­ (17)

72. Jonathon­ Owens (18)

73. William Roy­ Pemberton (23)

74. Carl­ William Rimmer­­ (21)

75. David­ George Rimmer­ (38)

76. Graham John­ Roberts­ (24)

77. Steven Joseph­ Robinson­ (17)

78. Henry Charles­ Rogers (17)

79. Colin­ Andrew Hugh­ William Sefton­ (23)

80. Inger Shah­ (38)

81. Paula Ann Smith (26)

82. Adam­ Edward Spearritt (14)

83. Philip­ John Steele (15)

84. David Leonard­ Thomas (23)

85. Patrik­ John Thompson­ (35)

86. Peter Reuben Thompson (30)

87. Stuart Paul William Thompson (17)

88. Peter Francis Tootle (21)

89. Christopher James Traynor (26)

90. Martin Kevin Traynor (16)

91. Kevin Tyrrell (15)

92. Colin Wafer (19)

93. Ian David Whelan (19)

94. Martin Kenneth Wild (29)

95. Kevin Daniel Williams (15)

96. Graham John Wright (17)

A Liverpool hivatalos közleménye

HIP Report