Minden a helyén

A Norwich nagylelkű védelme is közrejátszott abban, hogy ilyen látványos körülmények közt szerezzük meg a szezon első győzelmét, de szükség volt mindehhez az év eddigi legjobb kezdőjére, egy elszabadult Suárezre és Rodgers elképzeléseinek tökéletes megvalósítására is.



Kupa flow

Nem vártuk a tegnap esti Capital One Cup fordulótól, hogy Ian Rush tengerkék szemei könnybe lábadnak tőle, és sejtésünk szerint nem is történt ilyesmi. Ugyanakkor játszottunk egy korrekt meccset a több mint korrekt West Bromwich Albion ellen, és tovább jutottunk a következő körbe. Hátrányból fordítás, remek akció végén szerzett győztes gól, kiváló Assaidi és Coates. Ezeken a sarokpontokon túl mondjuk nagyrészt unatkoztunk, de az már mostanra is mellékes.

Nuri Sahin



Szükségünk van a fiatalokra

Ambivalens érzésekkel vágunk neki a 2012/2013-as Ligakupának, hisz büszke címvédőként (és a League Cupot egyetlen reális célpontjának tekintő klubként) szeretnénk törődni vele, ugyanakkor nagyon örülnénk annak is, ha nem kellene. A presztízs és a pénz mellett azonban van egy harmadik fontos szempont is: a fiatalok beépítése idén nemcsak egy üres kampányszöveg, hanem a túlélés záloga.



Kapufák és nullák

29 kapufa 38 Premier League meccsen, ez volt a Liverpool tavalyi mérlege. Ligatörténeti rekordot ért, ráadásul idén is szépen gyűjtjük őket. Mindez valóban annyi léc, amennyit még Alberto Tomba sem látott minden nap fénykorában. 29, mely számra rögtön el lehet kezdeni fantáziálni, hogy ha csak a harmada biztosan bemegy, a többiből meg ennyi és annyi jó helyre pattan vissza vagy behátazza a kapus a kapuba, akkor úgy behúzzuk a negyedik helyet, hogy Redknapp magától mond le  szégyenében a Tottenhamnél márciusban. Felejtsük el! Minden kapufának nulla gól az értéke, így pontosan ugyanannyit ér, mint a stadionból kirúgott szabadok. Mindemellett komoly mentális problémákat is felvetnek a Liverpool támadásaiban, amiket aggasztó jelnek kell felfognunk. A kapufa nem azt jelenti, hogy minden rendben van csak nincs szerencsénk. A kapufa azt jelenti, hogy a lényeg nincs rendben.

Liverpool kapufa



Egy új alapokra helyezett rivalizálás

Hillsborough olyan, mint egy gát mögé szorított folyó: 23 évig tartotta vas és beton erőszakos szorítása, hogy aztán minden korábbinál nagyobb erővel robbanjon szét, fröcskölve, autónagyságú betondarabokat dobálva. Elsöprő erővel vitt el minden igazságtalanságot, ami az útjába állt – és mi nagyon reméljük, hogy a megtisztulás nemcsak a hazugságot mosta el, de egy új alapokra helyezett Liverpool versus United éra közeledtét is jelzi.



Young Boys vs. young boys

Végre megvan Rodgers első győzelme tétmeccsen, és ha hangazatos bevezetőt szeretnénk, akkor írhatnánk olyanokat, hogy Rodgers feladta az Európa-ligát, de a fiatalok máshogy gondolták, vagy hogy Az ifisták leckét adtak tiki-takából az első csapatnak, de mielőtt hanyatt esnénk a fiúkáktól, és kijelentenénk, hogy ők sokkal nyitottabbak Rodgers elképzeléseire, mint a kezdő tagjai – ami egyébként elképzelhető, hogy így van –, fontos leszögeznünk, hogy elsősorban azért nyertük meg ezt a mérkőzést, és azért sikerült öt gólt szereznünk, mert ezúttal ellenfelünk nemcsak, hogy nem volt erősebb nálunk, de nem is állt vissza, így a srácoknak nem kellett felállt védelem ellen szenvedniük.



Calm down! Calm down! Dalglish se volt kapitány

Azt hiszem, el kell oszlatnunk néhány tévképzetet. A Vörös fonat nem folytat boszorkányüldözést, sem lejárató kampányt a kapitányunk, Steven Gerrard kárára, nem rá mutogatunk, nem őt okoljuk az eredményekért. Nem okolunk senkit, mi jó korán felkészültünk arra, hogy nem lesz egyszerű az új kezdet. Korábban néhányszor már kitértünk arra is, hogy Gerrard nem illik ebbe a csapatba, a játéka nem passzol a Rodgers-féle játékhoz, ami lassítja az átállást az új filozófiára, hiszen egy lényeges eleme annak. Az történt, hogy felvetettünk egy egyáltalán nem új keletű problémát, kimondtunk eddig csak gondolt dolgokat. Hogy ez blaszfémia lenne? Ugyan már!