Nagylelkűek voltunk

Martin Skrtel évek óta dolgozott a cégnél. Megbíztak benne, nem véletlenül lett a biztonsági rendszerek főfelügyelője. Ma azonban úgy érezte, mintha belépése óta nem aludt volna. Szemei leragadtak, szívverése lelassult. Aztán feje hanyatlani kezdett, le, le, egyenesen a nagy piros önmegsemmisítő gomb irányába. És Skrtel a zuhanás közben rájött, mit tesz, illetve mit készül tenni, de az idő már csak felismerésre volt elég, közbelépésre nem. Mintha kívülről szemlélné magát, látta, ahogy feje nekicsapódik a gombnak. Szerencse, hogy a gomb nem volt bekötve: még 36 hét hátravolt az építkezés befejezésig.

Ha délután négy óra fele megkérdezett volna valaki, hogy egy 2-2-vel elégedett lennék-e, valószínűleg azt mondom, igen. Tegnapi játékunk fényében azonban még ez a döntetlen is rossz eredménynek tűnik: utálatos dolog, hogy így vesztettünk el két pontot, ugyanakkor büszkék is lehetünk, mert alaposan megszorongattuk a bajnokot. Csak a jóindulatunkon múlt, hogy nem lett ez egy sima 2-0.

Az első tíz perc mindig kritikus egy top csapat ellen (minden csapat ellen, de ellenük különösen), az megálmodott taktikának ugyanis ekkor kell mozgásba lendülnie. Tegnap sikerült ezt átvészelni, és ami utána jött, az valószínűleg Mancinit is meglepte, pedig még Lucast is sikerült elvesztenünk.

Megjegyzés: Lucas állítólag már a bemelegítés alatt megsérült. Nem tartom valószínűnek, hogy Rodgers erőltette volna a játékát, ennél sokkal jobban ért a focihoz. Egy majdnem egy évig sérült ember elkeseredése viszont elég erős ahhoz, hogy a meccs előtt azt mondassa vele, nincs baja.

A védekezésünkkel csapatszinten nem volt (és remélhetőleg nem is lesz) probléma, két, szökőévente egyszer elkövetett védelmi hibával sikerült csak elkapnia minket a Citynek úgy, hogy a négy védőnkből kettő csak csereember, egy pedig pozíción kívül volt – és akkor még egyszer: ne keseregjünk, mert Lucas nélkül és egy ilyen ementáli-védelemmel a tavalyi bajnok csak ennyit bírt kihozni a meccsből.

A támadással viszont már bajok vannak: Sterling Borininek menő beadásán kívül nem volt egy veszélyes helyzetünk sem, amivel egyrészt visszatérünk a “cseréljen már helyet Borini és Suárez” című mániánkhoz, másrészt jól érzékeltetjük, hogy egy csatár még elférne ebben a keretben. A rögzített helyzetek nem fognak mindig megmenteni minket.

A játékosokról viszont csak superlativusokban beszélhetünk: Sterling megint nagyot játszott (még úgy is, hogy ő csütörtökön is nyomott egy 90 percet), Allen pedig egy multifunkciós konyhai robotgép sokoldalúságával segítette a csapatot és Gerrarddal együtt szinte folyamatosan megjátszható volt. Tökös húzás volt mind Sterlinget, mind Coatest betenni a City ellen, ezért külön dicséret jár Rodgersnek.

Nem volt ez rossz, sőt, kifejezetten biztató volt. A City szenvedett, a védelmünk (többnyire) is jó volt, a helyzeteinket pedig kihasználtuk. Jövő héten visszatér Agger, Sahin már játszhat, és ha még sikerülne valaki olyat is szereznünk, aki biztosan felismeri a pálya végén elhelyezett hálós szörnyeteget, akkor ez a Liverpool bárkit elkaphatna ebben a bajnokságban. Csak egy ikszre futotta a bajnok ellen? Bárcsak mindig ilyeneken bosszankodhatnánk.

Értékes hetet nyert a rodgersizmus: egy vereség nagyon fájt volna tegnap.

Képek: liverpoolfc.com