Skót edzőtábor

A szombati nyitóforduló nem teljesen úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, de mi magasról teszünk erre. Megmondtuk, hogy fájni fog, Rodgers is megmondta, ezért nemlétező sebeink céltalan nyalogatása, vagy a “létfontosságú” Európa Liga szidása helyett inkább csak hálát adunk, hogy ezzel a mérkőzéssel a Liverpool újabb 90 percnyi ajándékot, 90 percnyi fejlődés lehetőséget kapott a sorstól.

A fehérorosz Gomel után ezúttal egy kicsit komolyabb ellenfelet sikerült összeszednünk: a 138 éves Hearts tavaly megnyerte a Scottish Cupot, tavalyelőtt pedig harmadik lett a bajnokságban, ugyanakkor sokat elárul mind róluk, mind a skót foci jelenlegi állapotáról, hogy 2011 novemberétől egészen januárig nem igazán sikerült időre kifizetni a játékosaikat – pedig ott is egy Abramovics tanyázik – a Wikipedia szerint egyébként nem kisebb célt tűzött ki klubja elé, mint a BL-győzelmet, not bad. Négyszeres bajnokok, nyolcszoros kupagyőztesek, négyszeres ligakupa-győztesek. Pénzügyileg viszont nagyjából olyan fényesen állnak, mint mi két évvel ezelőtt. (Állítólag még Sir Chris Hoy is nekik szurkol.)

Az utazó keret alapján tényleg nem lesz ez több egy tempósabb edzésnél, Skrtel, Johnson, Gerrard és Suárez is otthon maradtak, Agger is csak eltiltása miatt ment a többiekkel. 4-2-3-1/4-3-3-at várunk, Reina, Kelly (Flanagan?), Agger, Coates, Robinson, Lucas, Allen, Sterling, Shelvey, Borini, Carroll – valami ilyen kezdővel. Elképzelhető viszont az is, hogy Borini csatárként kezd, vagy egyáltalán nem.

A Hearts önmagában nem tűnik veszélyes ellenfélnek, de Skóciában, azon belül is az egyik legjobb hangulattal rendelkező stadionban fog játszani a Liverpool, ráadásul egy távolról sem erős kerettel (a Tottenham ugyanakkor szintén B-kerettel lőtt nekik tavaly ötöt). Sokszor elhangzott már, hogy mennyire komolyan vehetetlen egy sorozat ez az EL, és ez nagyrészt igaz is. Ugyanakkor a Liverpool jelenlegi keretén végignézve, s különösen az általunk elképzelt kezdőt figyelembe véve azt láthatjuk, hogy már csak alig két ember (Reina, Agger) rendelkezik kellő mértékű nemzetközi kupatapasztalattal. Egy ilyen Hearts elleni mérkőzés tehát igazi ajándék ennek a csapatnak.

Persze a figyelmünket nem szabad hogy nagyon lekösse ez a meccs, ezt pedig Rodgers is tudni fogja. Egy döntetlennel már elégedettek leszünk, az elvárásokat most vasárnapra csoportosítjuk át.

Olvasd el még egyszer!

Közös meccsnézés a Magyar Sörözőben!

Képek: liverpoolfc.com