Pénz kell, Henry!

Folytatódik játékosainkat értékelő sorozatunk, a védők és belső középpályások után ezúttal a szélsőinken fogjuk átrágni magunkat. Talán a legtöbb feszültséget ők generálták, hiszen ellentétben a Lucas sérülésével kényszerpályán mozgó középső résszel, itt simán csak nem az játszott, akinek kellett volna.

Ott van mindjárt Stewart Downing, az örök ígéret. Downing akkora ígéretnek bizonyult, hogy miközben meccsről meccsre azt mondogattuk, hogy majd a következőn, azon kaptuk magunkat, hogy az idény 38. találkozóján is ott álldogált a kezdőnkben, anélkül hogy bármit is hozzátett volna a játékhoz. Nulla gól, nulla assist a bajnokságban, a legtöbb ki nem használt helyzetet teremtő játékos a Premier League-ben. Ez Downing számokban, egy hétmérföldes nulla, egy gigászi zéró. A Ligakupa döntőjének legjobb játékosa. Sokszor és sok helyen megvédtük már, elmondtuk, mi szól azért mellette (a csapat egészében véve rossz volt, szimpla pech), ezt csak egy dologgal érdemes kiegészítenünk: úgy tűnt, mintha nem tudott volna felnőni a feladathoz, ezért különösen érdekes lehet, hogy a nevelőként is szerepet vállaló Rodgers alatt hogyan változhat meg a játéka; ha valakire, hát rá érdemes lehet jövőre figyelni, mert több van benne ennél a tavalyi borzalomnál. Ha nem javul, lapátra vele.

Másik “már megint miért ez játszik” játékosunk, Henderson, szintén borzadályos egy évet tudhat maga mögött: mint valami építkezésre először szabadult kőművestanonc bármihez nyúlt, tönkretette. Az Anfield inverz Midász királyaként tehát nem volt könnyű dolga, ráadásul a 16-20 millió fontos árcédula alapján a közönség egy instant kicsomagolható (és formában levő!) Steven Gerrardot várt. Az ő éve azonban kevésbé volt olyan egyértelműen értékelhetetlen, mint Downingé: gyorsan passzol, járatja a labdát, igyekszik előre – kár, hogy csak igyekszik, mert menni nem nagyon megy. Ugyan szinte egész évben megpróbálta elhitetni velünk, hogy nem tud védekezni sem, azonban a Blackburn ellen emberhátrányban erre rácáfolt. Pár dolgot el kell neki magyarázni (ez már nem a Sunderland; nem érdekel, hogy fájni fog, vedd el tőle a labdát; igen, van, hogy kockázatot kell vállalni). Ő a következő Lucas-project, a jövő év nála is fontos lehet.

Az idény talán legkiegyensúlyozottabban teljesítő játékosa minden kétséget kizáróan Maxi Rodriguez volt, akit (sajnos) csak nagy ritkán láthattunk a kezdőnkben, de Kenny akárhányszor is dobta be, Maxi mindig hozta a tőle elvárt szintet. Gyors passzok, ügyes háromszögelések, és ami a legfontosabb: gólok. Maxi akármit csinált, látszott, nem véletlenül teszi; minden mozdulatáról lerítt, hogy terv és számítás van mögötte. Még mindig felmegy a vérnyomásom, ha belegondolok, voltak olyan meccsek, ahol ez az ember padozott Downing helyett. Gigaszégyen lenne, ha hagynánk elmenni, két baromi jó évet lehetne még belőle kisajtolni, és ahogy a szerződéseinket ismerjük, az eladásából sem gazdagodnánk meg. Maxi Rodriguez az argentin, formában levő Kuyt, és ezzel mindent elmondtunk róla.

Elég gáz, hogy nagyjából 45 millió font elherdálása elköltése után az előző nyár legjobb igazolása az ingyen érkező Bellamy volt. Bellers tipikusan az a játékos, akinek nem frankó mágnestáblákat kell felrajzolni, vagy taktikai utasításokkal traktálni, egyszerűen csak fel kell küldeni a pályára, hátba veregetni, a többi meg jön magától. Többek közt ezért sem jött ki jól 2006/2007-ben Benitezzel, és ezért volt olyan kitűnő kapcsolatban Kennyvel. A szívós kis walesi nem egy atomfizikus, viszont ösztönből remek focista, munkamorálja, elkötelezettsége pedig példaértékű, a téli hónapokban szinte kizárólag tőle várhattunk bármit is. Kilenc gól az idényben, három assist a bajnokságban – ahhoz képest, hogy szinte egy meccset sem játszott végig, ezek abszolút vállalható számok, amik ráadásul látványos játékkal párosultak. Kellene még két Bellamy, és a PL visítva menekülne előlünk.

Végül szót kell ejtenünk a nemrégiben a Fenerbahcéhoz igazoló Kuytről, akit Kenny (Comolli? – ebbe most ne menjünk bele) egész évben mellőzött. A húzás szemlátomást annyira meglepte Kuytöt, hogy elfelejtett focizni: a munkabírás, a legendássá vált Kuyt-attitűd még megvolt, de ezen kívül már semmi sem stimmelt. A labdák elpattantak, a helyzetek kimaradtak, Kuyt pedig sehol nem volt jól: ha a padon volt, az zavart, ha a kezdőben, az. Pedig milyen szép lett volna, ha tőlünk vonul vissza… A vele kapcsolatos sirámainkat már előadtuk itt.

Sterling megfelelő mennyiségű játékidő hiányában kimarad értékelésünkből.

A középpályával általában véve vannak bajok, a szélsők helyzete azonban talán még az átlagnál is rosszabb: Kuyt személyében elvesztettünk egy alapjátékost, Maxi és Bellamy szintén távozhatnak, Hendersonnak alapvetően nem ez a posztja, Downing javulása pedig igencsak kérdéses. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az öt játékos átlagéletkora több, mint 29 év.

Szóval, Henry, lökd a pénzt, mert baj lesz!