Breaking: Kenny távozik

Pár perccel ezelőtt a Liverpool hivatalosan is bejelentette Kenny távozását. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy komolyan meglepődtünk, hiszen az év kicsit sem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, a Suárez-ügy kezelése, valamint egész idei kommunikációnk pedig egészen botrányosra sikeredett. De hogy Kenny lett volna a hibás? Nem gondoljuk.

Ahogy arra Kenny védelmében írott posztomban rámutattam, idő kell egy csőd és kiesés széléről visszatérő csapat életre keltéséhez, idő, amit ha valakinek, Kenny Dalglishnak igazán megadhattunk volna.

Reményt adott nekünk 2011 januárjában, használható játékot az idény második felében. A nyári átigazolások, valamint a 2011/2012-es szezon viszont egyáltalán nem úgy sikerültek, ahogy azt elterveztük: az új arcok többnyire csalódást keltettek, a Liverpool helyzetkihasználása, hazai eredményei pocsékak voltak.

Volt itt még egy másik probléma is, amire habi és donnelly hívták fel a figyelmemet: Kenny túlságosan is szereti, szerette játékosait. Hány vállalhatatlan meccset játszottunk és ezek után hányszor tűnt úgy Kenny, hogy mérges lenne (a szerencsén kívül) bárkire is? Nagyjából egy meccset tudunk említeni, a Bolton elleni 3-1-es vereséget. A győzelemhez néha kevés lehet ez a jóindulat, egy fontosabb trófea esetén pedig egyenesen hátráltató tényező.

De hogy mindez Dalglish hibája lett volna? Nem hisszük. A felelősség azonban az övé volt, mint ahogy a Suárez-ügy teljesen rossz kommunikációjában is nyakig benne volt. Mi egy 1-1-es döntetlent mondtunk volna a Kenny pro – Kenny contra meccsre.

Jó vagy rossz döntést hoztak Henryék? Nem tudjuk, illetve: még nem. Ugyanakkora esélyt adunk (adtunk volna) egy jövő évi sikernek Kennyvel, mint egy új managerrel. Az FSG viszont lépett – és tegyük hozzá: nem teljesen alaptalanul.

Kenny Dalglish önzetlenül jött, amikor szükség volt rá, reményt adott, amikor senki sem tudott volna már. King Kenny örökké King Kenny marad.

Köszönünk mindent.