A nap, amelyen Liverpool Londonba utazik

Egy gyengére sikeredett idény botoxkezelése, a mesterhármas városi riválisunk felett, és nem utolsó sorban egy méltó megemlékezés – ez mind lehet a ma délutáni mérkőzés, amelynek kapcsán Liverpool városa ideiglenesen átteszi székhelyét Londonba: Liverpool – Everton az FA-kupa elődöntőjében.

Már most biztosak lehetünk benne, hogy brutális hangulat lesz a Wembleyben, de van egy olyan sejtésünk, hogy a pályán látottakra sem lehet majd panasz: nem mintha komoly problémánk lenne Steven Gerrard teljesítményével, de az utóbbi időben olyan, mintha csak azokon a mérkőzéseken játszana jól, amelyeket személy szerint meg akar nyerni (vagy tényleg nem tesz jót a kezdőnknek). Mivel a városi derbi pont ebbe a kategóriába tartozik – és mivel axióma, hogy ha Steven Gerrard jól játszik, a Liverpool is jól játszik -, ezért ezúttal nem aggódunk emiatt, sőt, joggal várhatunk el egy ütős kis meccset a csapattól.

Habár az elmúlt hetek a kapusainkról szóltak, a két csapat márciusi találkozója megmutatta, hogy a Liverpool – egy kis szerencsével és hasonló taktikával – nagyjából irrelevánssá teheti, ki is áll majd a kapuban. Egy hónappal ezelőtt ugyan egy kibelezett Evertont láthattunk (amit egyébként pont az előző kupaforduló miatt gyengített le Moyes), de ez sem magyarázza azt a gáz tényt, hogy a harmadik számú városi csapat mindössze egy kaput eltaláló lövést bírt összelapátolni 90 perc alatt. A 3-0-ás eredményhez persze nemcsak a kékek töketlensége kellett, hanem az ihletett formában játszó Gerrard és Suárez játéka is, akik túl gyorsnak bizonyultak az evertoni védelem számára.

Kennyék várhatóan megint komoly gondban lesznek a kezdő összeállításakor: Maxi és Henderson is fasza meccsen vannak túl, valamint Agger és Johnson is visszatértek. Mi valami ilyesmire számítunk: Jones, Enrique, Agger, Skrtel, Johnson, Spearing, Gerrard, Maxi, Henderson, Carroll, Suárez. Továbbra sem tudjuk, mi a pontos oka annak, hogy Andy Carrollal a sorainkban drámaian jobb a PPG (ő lenne a kabalánk?), de a Blackburn elleni fejesével érzelmi alapon is betennénk fantáziakezdőnkbe.

Nem szeretnénk jóslásokba bocsátkozni az eredményt illetően, de a hangulatra – és jó eséllyel a mérkőzésre – nem lesz panaszunk, ennyit meg merünk kockáztatni. Azért egy dolgot mindenképp elvárunk a két csapattól: legyen a találkozó méltó megemlékezés Liverpool városának 96 halottjára, akik szintén csak egy elődöntőt akartak megnézni 1989. április 15-én, Hillsborough-ban.

 

Képek: LFC.tv, Sky Sports, Telegraph.co.uk

Aki elfelejtette volna: ma meccsnézés a Magyar Sörözőben (VIII. ker, József krt. 75.), 13 órától!