Nem a kapusokról kell beszélni

Volt itt minden: kapuskiállítás, záporozó sárgák, kihagyott és értékesített tizenegyes, egyenlítés, hosszabbításban szerzett győztes gól, egyszóval nem túlzás azt állítani, hogy a 2011/12-es idény eddigi legszórakoztatóbb Liverpool-meccsén vagyunk túl, amit ráadásul – meglepő módon – meg is nyertünk. Blackburn – Liverpool: 2 – 3.

Habár a tegnap este fő beszédtémáját a kapusok szolgáltatták, mi két szempontból is igazságtalannak tartjuk ezt.

Először is fontos hangsúlyoznunk, hogy a Liverpool az átlagosnál jóval szerencsésebbnek mondhatja magát kapusát illetően: elég csak visszaemlékezni, hány évig lehetett bosszantani egy Arsenal-fant azzal a költői kérdéssel, hogy “nincs kapuskérdés, mi?”. De említhetjük a United-szurkolók véleményét is Foster és Kuszczak kapcsán, akik a néhanapján sérült VdS-t pótolták vagy egy-egy FA-kupa meccsen léptek pályára. A Chelsea esetében Turnbull és Hilario szolgáltattak beszédtémát. Nálunk ilyen kényszerű pótlásokra nem került sor, mivel Reina sem megsérülni, sem lelátóról nézelődni nem szokott, tehát a problémával jó ideje nem kellett foglalkoznunk.

A problémával, miszerint a cserekapusé a labdarúgás legnehezebb posztja. Doni fél éve nem játszott, Jones másfél éve. Igazságtalanság tőlük ugyanazt kérni vagy elvárni, mint amit egy három napos kihagyásokkal pörgő Reinától szeretnénk látni.

Másodszor azért is igazságtalanság ez, mert a Liverpool tegnap igenis jól játszott. Ütős kontrákat láthattunk, olyanokat, amikre már vagy egy éve nem volt példa, pontos befejezéseket, amiket augusztus óta hiányolunk. Emberhátrányban sikerült 2-2-ről győzni, Kennyék cseréi pedig telitalálatnak bizonyultak. Nehezen indokolható, sőt, jó eséllyel belemagyarázás, de ahogy azt a kommentek közt is említették többet, tegnap egy pillanatra sem tűnt úgy, hogy a Liverpool feladná. Ez talán még a győzelemnél is fontosabb volt.

https://dailymotion.com/video/xq1f9u

Visszatérve a játékosainkhoz: Shelvey, Carroll, Henderson, Maxi és Bellamy is zseniális játékot mutattak, Skrtel pedig egy fél gólpasszal tette emlékezetessé amúgy is jól sikerült kapitányi szereplését. Egyedül Flanagannel nem voltunk elégedettek (de fiatalság: bolondság): kissé ironikus, de csak Doni pirosa mentette meg a kiállítástól.

A szombathoz képest hat helyen módosított kezdő három kényszerű cserével is meccset tudott nyerni úgy, hogy a csapat legjobbnak tartott játékosai nem is játszottak (Suárez, Gerrard) – érdemes inkább erről beszélni a kapusaink helyett.

Képek: LFC.tv