A szezon megítélése a tét – megint

Negyedszer futunk össze a Stoke Cityvel, negyedszer próbálhatunk meg áttörni a Premier League talán legtöbbet kritizált csapatának védelmén a Premier League legrosszabb helyzetkihasználású csapatával. A párharc győztese egy újabb londoni kiruccanást nyerhet, de ahogy ezt az Arsenal elleni bajnoki kapcsán is megjegyeztük, a Liverpoolnak inkább vesztenivalója van a mérkőzésen: a BL helyett ezúttal a szezon megítélése a tét.

A Stoke-kal szembeni mérkőzések idén elég vegyesre sikeredtek, szeptemberben kikaptunk (0-1), októberben győztünk (1-2), januárban pedig a szezon legunalmasabb döntetlenjét (0-0) sikerült összehoznunk. Habár három nappal többet pihenhettek a Stoke játékosai, a csapat soron következő három meccse nem túl barátságos: az anfieldi látogatás után 21-én benéznek a White Hart Lane-re, majd 24-én a Manchester Cityt fogadják. Reméljük, Pulis a mai meccset tartja a legkevésbé fontosnak, mert enélkül könnyen abba a típusú betonfalba ütközhetünk, amit a Liverpool jelenleg a legkevésbé képes áttörni.

Kennynek Lucas, Agger és Johnson nélkül kell összeraknia a kezdőt, Bellamy szereplése pedig kérdéses. A valószínű tizenegyünk: Reina, Enrique, Skrtel, Carragher, Kelly, Spearing, Gerrard, Downing, Kuyt, Suárez, Carroll. (Valaki keresse már meg Maxit!)

Októberben Suárez két góljával nyertünk

El kellene kerülni a visszavágót, kikapni is ciki lenne – akárhogy is számolunk a háromból kettő kimenetel nem kedvez nekünk – ráadásul túl közel kerültünk már a májusi döntőhöz ahhoz, hogy most szúrjuk el. A BL elment, a CC a miénk, az FA-kupa még elérhető.

Fabrice Muambának mielőbbi felépülést kívánunk!