Kegyetlen Gerrard igaz története

Vééégre – szakadt fel belőlem a meccs lefújásakor, mert végre olyat tett a Liverpool, amit idén talán egyszer sem: kegyetlen volt. Valahogy így kell(ene) kinéznie egy átlagos meccsünknek: a csapat felkocog a pályára, földbe döngöli az ellenfelet, mi tapsikolunk, majd durván 90 perccel később mindenki elégedetten megy haza/alszik el. Steven Gerrard csak gondoskodott róla, hogy többet lássunk ennél.

A meccs embere minden kétséget kizáróan Steven Gerrard volt, aki amellett, hogy egy 77 éves rekordot beállított, még a középpályát is fél kézzel lerendezte. Az történt, amit ő akart, akkor, amikor neki tetszett, úgy, ahogy ő kívánta. Az első gól egészen parádésra sikeredett, keveseknek jutott volna eszébe az átemelés és még kevesebben tudták volna így megoldani – szóval menőség volt ez mindenestül. Gerrard tegnap arra a két aprócska, ám nem elhanyagolható tényre is rávilágított, hogy 1. Suáreznek csak a töredékét láttuk eddig 2. még mindig függünk Captain Fantastictől. Nézzük sorjában.

Suárezről még a legnagyobb utálói is elismerik, hogy veszély- és zavarkeltéshez elég csak megkaparintania a labdát. A felé irányuló gyűlölet egy jelentős része egyébként ebből fakad: mivel sosem lehet tudni, mi a következő húzása kiszámíthatatlan, a kiszámíthatatlanság pedig bizalmatlanságot szül vele szemben (ezt természetesen hatványozzák az ügyei, de alapvetően innen indul a probléma). Szóval visszakanyarodva: Suárez egy – a legjobb értelemben vett – bajkeverő, aki még értékesebb lenne, ha az általa keltett káoszt jobban ki tudnánk használni. Tegnap pont ez történt a második és harmadik gólnál is.

Itt jegyeznénk meg újra azt, az általunk sokat emlegetett véleményt, miszerint nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy sokkal jobbak lehessünk.

A káosz-vonalon tovább haladva az első gólt is érdemes megvizsgálnunk. Mi történt? Az Everton védelme egy abnormális helyzetben találta magát, amit Howard kissé ügyetlen védése és a felszabadítás hiánya szült. Ez a pár másodpercig beálló zavar az, amit idén nem tudunk kihasználni, legyen szó – egy taktikai, védekezési és formációbeli szempontokból abnormális – 1v1-ről, vagy egy tizenegyesről, ami szintén természetellenesen jó helyzetbe hozza a támadót. Csekély idő ez és amikor a legjobban kellene, akkor nem lehet gondolkodni. Itt jön a képbe Steven Gerrard, aki túlfilozofálás vagy felesleges gondolkodás helyett bevágja, mert Steven Gerrard kegyetlen.

Tegnap szám szerint háromszor is bizonyította, hogy miért kell nekünk még mindig – no meg azt, hogy mi hiányzik/mit rontunk el.

Bumm – ennyi. Ez természetesen egy végletekig leegyszerűsített megállapítás, de gondoljunk csak bele: mit csinált Gerrard? Háromból kétszer úgy lőtt, hogy az oddsok ellene szóltak. Gerrard nem gondolkodott, hanem lőtt. Ez az egyszerűség hiányzik a Liverpool jelenlegi játékából. Mindent túlbonyolítunk, feleslegesen komplikálunk. Ez egyrészt érthetetlen pszichológiai gátak másrészt megfelelő játékos, játékosok hiányából fakad.

Hát igen. Ahol káosz és könyörtelenség egyszerre üti fel a fejét, ott gólok születnek. Sok-sok gól.

A mérkőzés egyébként más vonalon is érdekes tanulságokkal szolgált: már régóta érik részemről egy Lucast értékelő poszt, Spearing tegnapi teljesítménye csak aktuálisabbá tette ezt a kérdést. A helyzet ugyanis az, hogy a kényszerből vkp-sá faragott angolunk Lucasszal ellentétben abszolút képben van az előrejátékot illetően is (erről bővebben külön posztban, spoiler alert: nem, Lucast továbbra is jó játékosnak tartjuk). Jól egészítette ki a szintén energikusan játszó Gerrardot, munkáját persze a golyóit vesztett evertoni támadósor sem nehezítette.

Az este másik pozitív csalódása Andy Carroll volt, aki eredeti posztját kivéve (befejező) szinte minden poszton jól mozgott. Takarított a tizenhatosunknál, Downingnak (ha jól emlékszem) küldött ívelését pedig még Xabi Alonso is bármikor elfogadta volna. Most már csak gólok kellenek…

Összességében elmondhatjuk, hogy nemcsak a győzelem ténye, hanem annak milyensége miatt is boldogak lehetünk, ugyanis a Liverpool hosszú idő után először élt az általa kialakított fölénnyel és könyörtelen tudott lenni. Azt persze nehéz megmagyarázni, hogy a hasonló teljesítményhez szükséges és tegnap látott Steven Gerrard hol kószált mondjuk a United elleni vereségnél, de valójában nem is ezen kell törnünk a fejünket: az elmúlt hetek mérkőzései rávilágítottak arra, hogy bántóan bénák vagyunk a kapitányunk – pontosabban az ő tulajdonságai – nélkül. A rá nehezedő terhet és veszélyes függésünket tehát enyhítenünk kell (Charlie, mit mondasz erre?). CCC-k, kegyetlenség, helyzetkihasználás, úgy látszik, idén ezek a slágerek.

Ebből a szempontból nem mondott újat a tegnap este: középpályás és befejező csatár – továbbra is ezekre van szükségünk.

P.S.: Átolvastam a bejegyzést, majd megnéztem a kitett videónkat és elmosolyodtam. Az Early Doors egy találó mondása jutott eszembe: „That’s football. Every time it looks like you’re about to achieve something, the bar gets raised and true satisfaction remains tantalisingly out of reach.”

Örüljünk a kedd estének, na.

Képek: LFC.tv