Ismeritek azt a viccet…

…hogy ha az Everton ma győz, akkor megelőz minket a tabellán? Nem? Valószínűleg azért nem, mert ez egyáltalán nem vicc. Na persze ez is miattunk van (az Everton ezt sem tudná egyedül megoldani): David “a tornasorban is középen voltam” Moyes idén is hozta a szokásosat, mi viszont a kőkemény 2012-es teljesítményünkkel gondoskodtunk róla, hogy a Merseyside derby a pontokról is szóljon.

Három vereség, egy döntetlen, egy győzelem – Mick McCarthy (szegény) vagy Steve Kean valószínűleg elismerően hümmögne egy ilyen sorozat után, mi viszont a negyedik hely biztos távolba helyezése mellett sem tudunk megbarátkozni vele. Az a helyzet, hogy habár papíron nem tudunk már mit elérni a bajnoki idényben, akadna itt egy olyan csoport, mondhatni: nagyobb csoportosulás, úgynevezett szurkolók, akik viszont rohadtul tesznek rá, hogy van-e tét vagy sem.

Elemzővé kérgesedett lelkem azt állítja, hogy viszonylag csekély súlya van egy-egy ilyen rossz sorozatnak, benézett tizenegyesnek. Meccsnéző énem viszont minden egyes mérkőzés alatt rácáfol erre: az asztalt veri, káromkodik, történelmi igazságtalanságról, elkúrt taktikákról beszél, a meccs után tőmondatokban kommunikál és hirtelen haragúvá válik. Szóval hiába néz ez ki úgy, mintha ráérnénk itt már minden szereléssel, a valóságban hihetetlenül irritáló, amit jelenleg foci néven a pályára hány a csapat, és akkor arról még nem is beszéltünk, amikor a meglevő hibákat taktikai mellényúlások is tarkítják (ami persze mindenhol megesik, de esetünkben mindent az ötvenszeresre nagyít).

Nincs kedvünk taktikai okoskodáshoz, inkább üzenjük Kennynek, hogy nézesse meg az előző – ha gonosz akarnék lenni azt mondanám, hogy 27 – öt meccset és mondja meg a játékosainak, hogy na ilyet rohadtul ne. A kezdő valami ilyesmi lesz: Reina, Enrique, Skrtel, Carragher, Kelly, Gerrard, Spearing, Maxi, Kuyt, Carroll, Suárez.

Az Everton számunkra olyan, mint egy világító fáklya az éjszakában, a horizonton feltűnő apró kis fény, egy útjelző tábla az ismeretlenben. Az Everton ott van nekünk még a legsötétebb szezonban, a legnagyobb tanyálások közepette is. Az Everton leverése ugyanis még a legrosszabb idényünket is tűrhetővé tudja tenni.

Carroll gólt lő októberben – megtörtént eset.

Hogy is állunk most? Szarul. Van itt egy Ligakupa-győzelem, egy nem túl jól játszó csapat, ja és a legfőbb célunk elérhetetlen távolságba került. Az Everton megverése nem nagyon tud módosítani egyiken sem: Adam nem fog hirtelen 20 gólpasszt adni, Suárez helyzetkihasználása sem fog drámaian javulni, a negyedik hely pedig már azelőtt elment, mielőtt mi elkönyveltük volna ezt. Akkor miért is hajtunk annyira az Everton elleni győzelemre? Azért, hogy az előbbi kérdésre azt válaszolhassuk: “Szarul, de büszkén.”. (Na meg azért, mert a Liverpool az Everton előtt van a tabellán, ez axióma.)