Majdnem tét nélkül

A múlt héten végre válaszoltunk a kínzó “vajon elérhető-e még a BL-indulás?” kérdésére, így a Liverpool részéről nagyjából véget is érhetne a PL. Azért csak nagyjából, mert ez a hetedik hely gázabb, mint a magyar költségvetés és a köztévé bármely tetszőleges műsora bármikor – a hátralevő 12 mérkőzés alatt tehát akad még dolga a csapatnak. Kezdésképp a Sunderland otthonában.

Tét nélkül – vagy majdnem anélkül – hihetetlen jól tudunk játszani: legyen szó egy fél idényről, amikor a kiesőhelyekről kanalaztuk vissza magunkat, vagy rangadókról, amikor nem nekünk kell irányítanunk a játékot. Tizenegyesekről, amiket tét nélkül rúghattunk. Kiscsapatokról, akik maguktól összeomlanak. Most nagyon hasonló a helyzet: a BL-mappára már rányomták a “Mission Failed” pecsétet, a hátralevő 12 mérkőzés legfeljebb arról dönt, hogy megyünk-e haknizni Amerikába vagy sem. A nyomás nélküli tavasz tehát idén is meglesz. Igazából – ha nagyon cinikusak akarunk lenni – azt mondhatjuk, hogy az ötödik helyért már csak l’art pour l’art küzdünk.

Aktuális ellenfelünk, a Sunderland bizony nincs túl jó formában: habár Steve Bruce kidobásával és Martin O’Neill beállításával a kiesés már nem fenyegeti őket, a strandlabdások csak egy pontot tudtak összeszedni a legutóbbi három meccsükön – mi egyébként pontosan ugyanilyen szánalmas teljesítményt nyújtottunk ugyanezen időszak alatt. A két csapat legutóbbi tizenegy meccséből egyébként csak egyet tudott megnyerni a Sunderland (igen, azt), a maradék tízből nyolcat mi húztunk be.

Ősszel

A kissé véresre sikeredett Tyne-Wear Derbyn (9 sárga, 1 piros, 1 utólagos eltiltás) a Sunderland elvesztette – a hat góllal legeredményesebbnek számító – Sessegnont, valamint Lee Cattermole-t, a csapatkapitányt is (a két eltiltott). O’Neill a 4-4-2-t favorizálja, de az Arsenal ellen egy visszafogottabb 4-2-3-1-et is bedobott már.

Nálunk valamivel jobb a helyzet: Agger és Lucas továbbra is sérült, Gerrard és Johnson viszont visszatérhetnek. Mi egy 4-3-3-ra fogadnánk a kezdőt illetően: Reina, Enrique, Skrtel, Carragher, Johnson, Adam, Spearing, Henderson, Downing, Kuyt, Carroll.

 

…és tavasszal

Van még mit faragni ezen a szezonon. A BL ugyan elment, de a hetedik hely egész egyszerűen a szódával sem kategória. Az ötödik hely ráadásul több tekintetben is fontos lenne még: durván 1,6 millió fonttal keresnénk többet, a Liverpool mehetne az amerikai turnéjára, a Cardiff indulhatna az EL-ben (ami a minimum lenne a döntőben nyújtott teljesítményük után), egy hellyel előrébb végeznénk, mint tavaly. Az ötödik hely + Ligakupa egész elfogadhatóvá tenné az amúgy nem túl fényes szezonunkat. A nagyjából tét nélküli tehát nem tét nélküli. Remélhetőleg ezt a srácok is tudják.