A siker lélektanáról

Nyerni csodálatos és nagyon összetett érzés, amit nehéz megérteni. Hat év után nyerni – ezt szinte lehetetlen. Nem tudjuk, vajon a vasárnapi siker változtathat-e bármit is a csapat hátralevő szezonján, de ha igen, azt csak egy olyan klubnál teheti meg mint a Liverpool. Pontosabban: csak nálunk teheti meg. Hajtás után a szezonról, feladásról, Ligakupa-döntőről és egy kicsit a holnapi mérkőzésről.

Ha a Ligakupa-döntő előtt valaki arról kérdez, látunk-e esélyt a Liverpool BL-visszatérésére, valószínűleg lehajtott fejjel, kissé szégyenlősen annyit motyogtuk volna, hogy nem. Bármennyire is bízunk Kennyékben, bármilyen gyengék is ellenfeleink, ez most nem fog összejönni. De az EL már a miénk, hahaha! – tennénk hozzá fülig érő vigyorral a szánkon.

Kicsit hasonló érzés ez, mint az ominózus döntő. Hiába egyenlítettünk, hiába lőttünk gólt a hosszabbításban, a Cardiff vitte be az utolsó ütést a 118. percben. Emlékszem, néztem a meccset, vigyorogtam és közbe azt hajtogattam, hogy “ezt el fogjuk bukni”. A két kihagyott tizenegyes csak olaj volt a tűzre. Valószínűleg a játékosok is hasonló állapotban voltak, Skrtel például úgy fogalmazott: “nem mondhatom el, mire gondoltam akkor”. Állt ott tizenegy arc, és a lelkük mélyén már elkönyvelték a vereséget, talán kicsit fel is lélegeztek. Lerázták magukról a nyomást, Kuyt, Downing és Johnson pedig lőtt három jó tizenegyest. A Liverpool megnyerte a Ligakupát.

Létezik valami kollektív Liverpool-tudat. Az ironikus látásmód, a saját magunkon kacagás művészete nemcsak a szurkolókat, de a játékosokat is áthatja és áthatotta akkor, ott a döntőben. Egyszerűen nincs az a focista vagy drukker, akit nem tör meg egy 118. percben bekapott egyenlítő gól, a kapitány és a ex-blackpooli vezér hibája. Csak úgy lehet ezt kikerülni, ha nem kerülöd ki. Ha nyakig belemerülsz és elfogadod, vállat vonsz, nevetsz rajta, majd békén hagyod. Nem feladod, csak a problémán kívül kerülsz. Ha nincs mit elvesztened, nincs vesztenivalód se – és akkor hirtelen előnybe kerülsz: a másikkal ellentétben rajtad nem lesz nyomás. Kuyt, Downing és Johnson – ha hibáznak, egyikőjüket sem okoltuk volna a vereségért, a balhét akkorra már elvitte volna Gerrard. Nem volt súlya tizenegyeseiknek, ezért úgy állhattak ott a Wembley gyepén, mintha Melwoodban lennének. Pont ezért csinálja a liverpooli szurkoló is azt, amit: röhög magán, hülyének tetteti magát, már-már kretént játszik. Kineveti a problémát és abban a pillanatban egyszerűbb lesz a világ, mert hirtelen nem lesznek ellenfelek és legyőzendő akadályok.

Ott abban az isztambuli öltözőben, abban a bizonyos félidőben ki gondolta volna, hogy visszajön a Liverpool? Senki. Még maguk a szurkolók és játékosok sem. De ahelyett, hogy a lehetetlenen rágódtak volna (mert háromgólos hátrányt a fizika mai állása szerint nem lehet ledolgozni), úgy döntöttek, ez nem az ő bajuk. Vállat vontak, és továbbálltak, és amikor a félidő végén kiértek a pályára, tizenegy enyhén fáradt, az előny megtartására koncentráló és a döntő nyomása alatt álló játékost láttak, akiket meg lehetett verni.

Ez egy ilyen érzelmi kapu, kopirájt Liverpool – mint valami nyálas, rózsaszín téridőkapu -, amit néhanapján aktiválunk, amivel mindent el tudunk érni, legyen az Alavés, Milan, West Ham, Cardiff vagy épp a 2008/2009-es szezon.

Ez nem egy demotivált állapot, ez a létezés egy speciális, liverpooli síkja, amiben képes egy komplett klub felülemelkedni ellenfeleken, gólokon, pontokon, meccsek eredményein, trófeákon. Ez nem valami gyengeség, hanem egy értékes mentőöv, amit történelme során már nagyon sokszor dobott saját maga után a Liverpool.

Esélytelennek tűnik ez a BL konzisztens játék nélkül, hiányzó kulcsjátékosok nélkül, formában levő csatárok nélkül. A helyzeteinket nem használjuk ki, a fölényünkkel nem tudunk mit kezdeni. Amerre nézünk, kínos vereségeket és unalmas döntetleneket látunk.

Nyerni – különösen kupát nyerni – viszont fura dolog: olyan pozitív következményei lehetnek, amelyeket fel sem tudunk fogni. Új perspektívát adhat, egy olyat, amiben nincs teher a játékosok vállán. Megnyertük a Ligakupát, olyat tettünk, ami hat éve senki. Vesztésre állunk a BL-indulásért folytatott harcban? Igen. Van tétje a hátralévő 12 fordulónak? Nincs tétje a hátralévő 12 fordulónak.

Akkor holnap Melwoodban játszunk, nem?