A derbi, amit egyáltalán nem várunk

Szívből sajnálom, hogy egy vírusos megbetegedés folytán Martin Atkinson kimarad ebből a holnapi buliból, mert vele lett volna teljes a csapat. Persze nyugodjon meg mindenki, az egy négyzetméterre jutó emberek-akik-folyton-elkúrják-a-hangulatunkat száma így is alaposan túl fogja lépni az egészségügyi határértéket. Liverpool vs. ötven kilométerre tanyázó egysejtűek.

A merseyside-i rendőrség már jó előre szólt, hogy itten bizony rend lesz, meg fegyelem, meg aki jegy nélkül jön, az nem fog bejutni a stadionba, szét leszen csapva a gyanús elemek között. Alapvetően híve vagyok ennek az egésznek: ne süllyedjünk az ő szintjükre, tudjuk, hogy mi ennél többek vagyunk. Meg eleve, olyan igazságtalan lenne elvárni tőlük, hogy civilizált emberek módjára viselkedjenek… És hogy ebből még versenyt is csináljunk? Mintha egy mongol kecskepásztort aláznánk meg programozásban: felesleges.

És hát ott van az a rakás trauma is… Evrát sokkolta, hogy 30 év után pont Luis Suáreztől kellett megtudnia a nagy igazságot. Szegény Sir Alex arcán is egyre mélyebbek a barázdák: kedvenc Hajós rumját már nem árulják, és még a szomszéd fűje is minden eddiginél kékebb. A BL-ről meg aztán ne is beszéljünk.

Idén végre olyan dolog történt a Manchester Uniteddel, aminek már nagyon itt volt az ideje: azt az arrogáns, önelégült vigyort, ami mindig ott tanyázik egy Manure-drukker arcán, többször is, erőteljes csapásokkal törölték le. Legszebb öröm a káröröm, de a kárörömök viszonylag széles palettáján is kiemelkedő helyet foglal el az a pillanat, amikor a gőgös kis arcocskák megszeppennek, sőt, egyenesen megdöbbennek saját sérülékenységüktől.

A standard United-drukkert onnan lehet megismerni, hogy még mielőtt bármit is csinálna, az ember máris leküzdhetetlen vágyat érez arra, hogy megüsse. Ők újabban két csoportra oszlottak: az egyik része továbbra is megmaradt ennek, de az ezt megelőző modellel szemben immár minden alap nélkül arrogáns. Ezzel párhuzamosan lett egy új, az XXL-pofát egy szolid L-esre cserélő társaság is. Ez az egészben a hihetetlen: hiába kaptak már néhány jól megérdemelt pofont, a Manchester United drukkerei még mindig császárral vagy arccal előre születnek.

—–

Komolyra fordítva a szót:

És akkor ilyen előzmények után próbáljunk meg fociról beszélni? Évről évre jobban unom ezt a derbit, mert semmiről nem szól már ez az egész, mint a két csapat acsarkodásáról. Nem értem a Unitedet, nem értem a beképzelt magatartásukat, nem értem, miért élvezik, miért gondolják több, mint húsz éve, hogy egyenrangú felek lennénk. Egyrészt anyagilag, másrészt szellemiségileg, előbbiben ők jobbak, utóbbiban mi.

Sok csapatot gúnyoltam már és elárulhatom, egyiket sem gondoltam komolyan: a baráti szekálás részét képezi a focinak, a szurkolásnak, a szurkolók egymás közötti beszélgetéseinek, a meccsek felvezetésének. Furcsa, de jelen esetben többről van szó: az arroganciájukon jót nevethetünk, egymáson jót nevethetünk, de most miről szól minden? Vajon Evra megint kivel niggerezteti le magát? A Liverpool egy köcsög rasszista csapat! A Liverpool suttyók gyülekezete! Védjük a rasszokat!

NEM ÉRDEKEL

Kedves Manchester United! Ezt mind nektek köszönhetjük, és elárulhatom nektek, rohadtul nem örülünk ennek. Ebből a szempontból teljességgel lényegtelen, mi történt az Evra-Suárez ügyben, mert ti kellettetek hozzá, a ti Evrátok, a ti Fergusonotok, a ti hisztitek, amit olyan parádésan tud átvenni az angol közvélemény. De mindegy, ez már csak az utolsó csepp volt a pohárban. Teszek rá, hogy mi történt, foci, srácok, én focit szeretnék látni, ti meg gondoskodtatok róla, hogy ez ne történjen meg.

Szóval talán életemben először, őszintén kimondom: rohadjatok meg! Mindenestül. De tényleg.

Idén még a szokásosnál is távolabb fogunk kerülni a lényegtől, azaz a focitól. Szóval nem, én nem várom ezt a derbit.