Végre elégedettek lehetünk

A világ második legnagyobb igazsátalansága lett volna az, ha tegnap este továbbjut a Stoke (első helyen a szombati döntetlen áll): a Liverpool jobb volt, a Stoke szerencsésebb – egy ideig. A helyzetkihasználásunk továbbra sem túl parádés, de ezt jól ellensúlyozta Suarez, aki a kellő pillanatban előrántotta végtelen mély cilinderéből élete első liverpooli dupláját. Stoke-Liverpool: 1-2.

A sok elpazarolt helyzeten kívül viszont abszolút elégedettek lehetünk (olyannyira, hogy bennem egy pillanatra sem merült fel a Stoke győzelmének réme) a csapattal, kivétel nélkül megdolgoztak ezért a győzelemért: talán a leginkább Coatest emelném ki, aki ugyan hatalmasat hibázott az első gólnál, de összességében abszolút PL-szintet hozott. Gondoljunk csak bele, a srác három hónapja még az uruguayi bajnokságban tolta, ehhez képest tegnap gond nélkül darálta le a Stoke támadásait.

forrás: LFC.tv

Maxitól azt kaptuk, amit elvártunk, ebben nem volt semmi meglepetés: profi mezőnyjátékot, tökös labdatartást és néhány perdítést. Carroll sokat tanulhatna tőle ilyen téren. Henderson megint azon a szélen kapott helyet, amit sem ő, sem mi nem szeretünk, de ezúttal Liverpool-szintű játékkal és egy gólpasszal oldotta meg a feladatot.

forrás: LFC.tv

Suarezről _audrey már elmondta, amit én is el akartam, így őt külön nem említeném. Sajnos mást sem, mivel annak ellenére, hogy Magyarország fejlett országnak, EU-s tagállamnak és még egy tucat tökre nyugati és tökre modern dolog részének képzeli magát, még mindig ott tartunk, hogy ha angol focit akarok nézni, akkor ócska streameket kell keresnem. Tegnap végigjártam talán 15-öt is, mire találtam egy viszonylag jól működőt. Most azt még elfogadom, hogy rossz a minőség, hát Istenem, van ez így. Azt is, hogy arab a kommentátor, ez az anyanyelve, akkor hogyan beszéljen? Nagy nehezen, de azt is lenyelem, hogy folyamatosan beszél, ilyen a stílusuk, ki kell bírni. Na de azt, hogy a kásás, 5×5-ös képernyőt egy olyan folyamatosan pofázó, arab kommentátorral kelljen néznem, aki nem is a Stoke-Liverpoolt közvetíti, hanem egy Roma meccset?!?! WTF?! Hol élünk?? Ma, 2011. október 27-én pontosan olyan esélyeim vannak az angol foci követésére, mint egy szomáliainak. Nevetséges, siralmas és vérlázító.

forrás: LFC.tv

Visszatérve a mérkőzésre: abszolút elégedettek lehetünk, mert hátrányból felálltunk a Premier League egyik legkeményebb fociját játszó csapata ellen, ráadásul egy ellenséges közegben. Jó lenne folytatni ezt, de még jobb lenne, ha a csapat Suarez-függését is csökkenteni tudnánk. Ez viszont a jövő zenéje, most örömködjünk, mert van rá okunk.

P.S.: Comolli jó lesz, ha rárepül most már arra az Nacional-szerződésre, mert Suarez és Coates a tegnapi nap legjobbjai voltak. A helyükben körülnéznénk még azon az Uruguay nevű helyen…