Ahová a United is félve jár

Még a legelfogadóbb Liverpool-drukker is nehezen tartja vissza kitörni vágyó gyomortartalmát, ha szóba kerül a Manchester United: szurkolóik arrogánsak, Ferguson sehogy sem akar nyugdíjba vonulni, ráadásul még a pénzük is számolatlanul áll. Ekkora arccal az is csoda, hogy elég nekik egy hely a Premier League tabelláján. Azonban van egy hely Angliában, ahol 90 perc után akár egy reklámszatyorban is elfér a Manchester United teljes csapatának egója: Anfield, Liverpool. Gyertek csak.

Anglia talán legrangosabb bajnoki eseménye ez, nekem pedig mindig meg kell küzdenem a nagy kérdéssel: elintézzem-e ezt az egészet a Hírcsárda korszakalkotó tanulmányával? Aztán eszembe jut, rengeteg témát kell itt még körüljárnunk.

Ott van mindjárt a múltidézés, ahol sajnos kettős érzések fognak el minket: tavaly ősszel egy hidegvérű bérgyilkost, a szakma által csak a “Bolgár balettos” néven emlegetett profit küldték ránk. A kelet-európai tapasztalatokkal és a manageri pozícióba juttatott, agyhalott kettős ügynökkel még Super Stevie sem tudott mit csinálni.

Januárban Sir Alex fogott ki rajtunk. Nagy taktikusként nem decemberben, hanem rögtön újév után rohant a boltokba, hogy kihasználja az ekkor esedékes leárazásokat. Útja egyből egy számítástechnikai óriáshoz vezetett, ahol megvette a srácoknak az “Ezt Webb Meg!”-sorozat legújabb darabját. Pár nap múlva hatalmas volt az öröm, mert a szomszéd gyerekei nem ismerték az új játék szabályait, így annak rendje és módja szerint meg is szívták azt a délutánt.

Márciusban fordult a kocka, Sir Alex hiába ordítozott, S. Lajos (24) elkövető és nemzetközi bandája egymás után háromszor is kirámolta a szaktekintély házát. Hiába volt ott a holland biztonsági szakértő, a brazil-angol kidobópáros, meg a szerb gorilla, nagyjából annyit értek, mint Michael Owen egy átlagos Newcastle-meccsén.

Mivel inkább ez utóbbi irányt szeretnénk követni, számba vesszük ütőkártyáinkat:

1, A tank

Majdnem fél évet pihent a meccs előtt és habár felszereltségét tekintve nem egy mai darab, továbbra is bármely csatatéren megállja a helyét. Minden időjárásban bevethető, megállítani eddig egyszer sikerült (márciusban áthajtott rajta egy tankhajó). Az angol foci kvintesszenciája.

Különleges képesség: csapatfeltámasztás

Negatív tulajdonság: ún. rugby rage – a fair play figyelmen kívül hagyása

Piros lap faktor: 6/10

Liverpool Way: 9/10

„Problem?”

2, A dél-amerikai Chuck Norris

Úgy mozog, mint az Ezeréves Sólyom, tűzereje mégis egy csillagrombolóé. Gyerekkorában megevett egy egész uruguayi utánpótlás-akadémiát. Többek közt az Erő is vele van. Állítólag többször megtörtént, hogy az ellene küldött védők már a kezdő sípszó előtt összepiszkították magukat.

Különleges képesség: Erőtrükkök

Negatív tulajdonság: expert rinyálás

Piros lap faktor: 6/10

Liverpool Way 5/10

3, A tüdő

A holland iskolák testneveléstanárai csak ennyit mondanak, ha futásra akarják bírni diákjaikat: “Kuyt!”. Utoljára valamikor a ’90-es évek elején látták sétálni, azóta nem tud leállni. Többször megesik, hogy kettészakad a pályán (igen, ez tényleg így van), ilyenkor – rácáfolva szinte minden fizikai alapelvre – két helyen létezik egyszerre.

Különleges képesség: demoralizáló kitartás

Negatív tulajdonság: kócos haj (nem reprezentatív felmérések alapján a PL legritkábban fésült frizurája)

Piros lap faktor: 2/10

Liverpool Way: 8/10

4, A colos

A modern labdarúgás egy különleges létformája, mivel működéséhez csupán sörre van szükség. Ha végre felismerné, hogy a másnaposság intenzitása fordítottan arányos a teljesítményünkkel, simán eldönthetne ilyen meccseket is. Addig sajnos marad az angol alkoholfogyasztás 1%-áért felelős, aránytalan krumplis zsák.

Különleges képesség: advanced sörfogyasztás

Negatív tulajdonság: advanced sörfogyasztás

Piros lap faktor: 4/10

Liverpool Way: 5/10

_____________________________________________________________________

Hogy a kötelező köröket is lefussuk: bréking, bréking, mindenki egészséges. Igen kérem, nem csalás, nem ámítás, Kenny egy teljesen egészséges keretből válogathat. A felállást tekintve 4-4-2 lesz ebből, holott 4-2-3-1-re lenne szükség, de hát ezt a Grimm-mesét már sokat rágtuk, hagyjuk is: Reina, Enrique, Skrtel, Carragher, Johnson/Kelly, Lucas, Gerrard, Kuyt, Downing, Suarez, Carroll.

Összességében egyáltalán nem indulunk esélytelenül, ugyanakkor túlzott optimizmusra sem lehet okunk: a szünetek eddig szinte mindig megfektettek minket, ráadásul ezek nélkül is sok sebből vérzett még a csapat, elég csak az el-eltűnő középpályára, vagy Downing passzivitására, esetleg Skrtel bizonytalankodásaira gondolnunk. Fontos arra is rámutatnunk, hogy hasonlóan komoly próbatételre (értjük ezalatt a top 3-mal szembeni találkozókat) még nem került sor idén, ezért ismét egy fokmérő előtt állunk – ahogy tettük azt a Tottenham ellen is.

Aztán ki tudja? Még a végén Kenny előránt valami sosem látott felállást, és nekifutásból átgázol Fergie-éken.