Hihetetlen hírek a Premier League-ből

Egy kicsit már unjuk a nagyvilág sablonos híreit, ezért úgy döntöttünk, újabb darabbal bővítjük a már megkezdett sorozatot: hihetetlen hírek következnek a nagyvilágból, avagy tények szárazon. ‘Arry nem tudja, kivel játszanak? Torrest egy állatmenhely vinné? Tevez szuahéliül tanul? Egy nevetséges tévedés okozta az Arsenal lassú szezonkezdetét? Minden kiderül.

Harry Redknapp tudatlansága határtalan

Megdöbbentő hír látott napvilágot nemrégiben: Harry Redknapp, az angol válogatott a Tottenham managere bevallotta, szinte alig tud valamit a csapatáról: “Én se vettem észre” – állította a 64 éves szakember. “Nekem senki nem szólt, hogy itt kellene csinálni bármit is. Aztán mikor augusztus 31-én mentem befelé az állítólagos játékosaimhoz – na ezt is tegnap óta tudom – egy baromi colos arc sétált ki az edzőközpontból és közölte velem, hogy ő most lelép Stoke-on-Trent-be. Mondom neki jól van, menjél, de te ki a rák vagy amúgy? Na, szóval így kezdődött.” Persze nem véletlenül tartják dörzsölt “wheeler dealer”-nek, ‘Arry rögtön nekiesett az Ebay-nek: “valami Scott Parker nevű srácot vettünk – illetve ez is úgy nézett ki, hogy egyszer csak szólt a Daniel, hogy hozna ő ide a napokban egy körhintát egy új arcot, meg egy benga togóit, akiről gőzöm nincs hogy került ide, de állítólag a focis világ legnagyobb prostija. Erről sem tudok igazából semmit. Említette, hogy valami Arsenalnak volt a játékosa. Már meg sem mertem kérdezni, hogy who the fuck is Arsenal…”

Olasz állatmentők vinnék a spanyol párát

Valósággal sokkolta a Chelsea vezetőségét az a levél, amelyben egy neves olasz kis– és nagyállatmentő szolgálat kereste meg őket egy kéréssel. A milánói székhelyű közhasznú társaság egy gazdátlanul szaladgáló, ritka spanyol fajt szeretne megszerezni a londoni klubtól, amely még korábban tűnt el Madridból. Az elmúlt fél évben – állításuk szerint – teljesen enervált állat képtelen megtalálni a közös hangot társaival, össze-vissza beszél, és ami a legrosszabb: labdázni sem tud már úgy, ahogy régebben, ezért az olaszok most magukhoz akarják venni. Maga Silvio Berlusconi, az olasz elnök is támogatja a tervet, elmondása szerint régóta figyelték már szegény párát: “először Liverpool környékén bukkantak fel falragaszok “Eltűnt” felirattal, majd London környékén “Hát ez nem tud focizni LOL” címmel. Nyilvánvalóvá vált, hogy meg kell mentenünk.” A Chelsea-től Roman Abramovics ügyvédje kommentálta az esetet: “Igen, valóban megkerestek minket. Ügyfelem úgy véli – elnézést itt pontos idézet következik – “sok pénzt elb*szott már erre a focis baromságra, de ez az 50 millió font volt mindközül a leggázabb.” Mást nem kívánt hozzáfűzni.”

Segíteni szeretne

Tevez tanulni akar

Carlos Tevez, a törvényen kívüli Manchester City-csatár kudarcba fulladt átigazolása, valamint angol-tanulása után úgy döntött szuahéliül tanul meg. A választás elsőre meglepő, és másodikra is az: “Úgy gondoltam, valami új és szokatlan kihívást kell kitűznöm magam elé. Időm, mint a tenger, ebben a gány időben meg majd elleszek legalább valamivel otthon. Még pár hét és Sergio is rájön, szuahéliül kell tanulnia. Ez az angol nem embernek való.” A kérdésre, miszerint “hogy lehet valaki akkora kretén, hogy öt év angliai tartózkodás alatt egy mondatot sem képes összerakni a világ legegyszerűbb nyelvén” nem akart válaszolni, sem arra, miért tanul meg egy Európában egyáltalán nem használt nyelvet.

Elképesztő balszerencse Londonban

Elsőre talán hihetetlennek tűnik, de az Arsenal egy fatális véletlennek köszönhette katasztrofális szezonkezdetét: a felelős pedig nem más, mint Arséne Wenger titkárnője. Azazhogy volt titkárnője, mivel a hölgyet augusztus 4-én elbocsátotta a klub. Ekkor persze még senki nem sejtette, hogy egy egyszerű költségcsökkentés céljából meghozott döntés milyen drámai hatással lesz a klub elkövetkező másfél hónapjára. A titkárnő ugyanis egyben Wenger szobájának rendjéért is felelős volt, így többek közt ő lapozta minden vasárnap délután a következő hétre a francia szakember naptárát. Ezáltal történhetett meg, hogy Arséne Wenger egészen augusztus 28-ig úgy gondolta, a hónap első hetében járnak, a csapat pedig a szokásos nyári barátságos meccseket játsza. “Azért a United elleni 8-2 már gyanús volt. Szóltam is Patnek, hogy mióta szervezgetünk mi barimeccseket közvetlen riválisokkal, de ő is csak széttárta a kezét. Meg az is feltűnt, hogy mind attyityűdben, mind kvalityiben jobbak voltak, ezért a biztonság kedvéért megnéztem, hányadika is van. 15 év után kifogott rajtam egy rohadt naptár…”

„Egy rohadt naptár…”