Eredményes és látványos játék?

Ilyen barátságos szezonrajtot már rég nem sikerült kifognunk: a Sunderland hazai pályán, egy legyengült Arsenal az Emiratesben, az Exeter City és most egy Bolton egyaránt kitűnő lehetőséget biztosítottak, és biztosítanak, hogy mire elindul az igazi darálás, összeálljon egy kész Liverpool. A Bolton amúgy is imád tőlünk kikapni, mi pedig nem szeretnénk nekik (sem) csalódást okozni.  Győzelmet várunk, és – ha csak pár percre is, de – látványos játékot.

Már eleve sokkoló tény, hogy egy olyan csapatról beszélünk, akik ellen Hodgson is lehozta a duplát: a Reebok Stadiumban Maxi góljával, az Anfielden pedig Torres és Joe “lőttemegygóltlőttemegygólt!” Cole találatával – pontjainak 24%-át a Bolton ellen gyűjtötte hahaha. Még visszább tekintve sem tudunk bíztató eredményekkel szolgálni szegény boltoniaknak: az elmúlt 9 meccsüket egytől egyig elbukták ellenünk, sőt, ebből hat alkalommal még csak gólt sem rúgtak.

Ellentétben velük, mi csak egy hazai bajnokinkat vesztettük el a legutóbbi 11 közül (persze hogy azt, amire én is kimentem májusban…), a Bolton ellen pedig a legutóbbi 12 közül 11-et behúztunk, és csak egyszer ikszeltünk.

A sérültek listája továbbra sem okoz túl nagy meglepetést: Gerrard már megkezdte az edzéseket, de még nem bevethető (szeptember közepétől viszont már pályára léphet), Johnsont meg nem siettetik, lévén van jobb-bekkünk elég. Meireles nem játszhat, de legfeljebb egy-két hetet fog kihagyni, így miatta sem kell aggódnunk. Coyle-nak Marcos Alonso, Tyrone Mears, Sam Ricketts és Gretar Steinsson nélkül kell boldogulnia.

forrás: lfc.tv

A Liverpool felállását illetően egy 4-4-2/4-3-3 keveréket (a tempótól függően variálva) várunk: Reina, Enrique, Agger, Carragher és Kelly személyével a védelemben, középen Adammel és Lucasszal, a szélekre ezúttal Downingot és Kuytöt tippeljük, míg elől a szokásos Carroll-Suarez kettős mehet a védők idegeire.

Kicsit más kontextusba helyezve a mai találkozót, az elmúlt napok parázs kommentáradatai is rámutattak: egyelőre nem tartunk ott, hogy a csapat játékát mutogatva bárkinek is elmagyarázzuk, miért is szurkolunk pont ezeknek a pirosgatyás, pirospólós alakoknak.

Viszont adott egy szakajtónyi kiváló játékos, egy zseniális tábornok és a Premier League legdörzsöltebb szürke eminenciása. És amíg szépen jönnek az eredmények, a háttérben lehet csiszolni a mikéntjén is (például Carroll, beforgatva három védőt, udvariasságból megvárja, míg az összezavarodott kapus magához tér, és csak ezután lövi el két lába közt, meg hasonlók), a Boltonnál jobb ellenfelet pedig nem is kívánhatnánk ehhez.

Az elképzelt szituáció természetesen sosem fog bekövetkezni, de mi igenis hisszük, hogy minden játékperccel közelebb kerülünk valami nagyon hasonlóhoz.

forrás: lfc.tv

Összefoglalva: egyértelmű, magabiztos győzelmet várunk ma a Liverpooltól. Semmi megremegést, semmi tétovázást. És miközben a boltoniak kilehelik lelküket, szeretnénk látni valami szépet is. Egyelőre az eredmény fontosabb, de nem halna bele senki, ha a sexy football pár percre visszaköltözne az Anfieldre. Annak pedig külön örülnénk, ha az egyik új igazolás is ott lenne a trükközés sűrűjében (Enrique nem ér!).