Blogtalálkozó – olvasói szervezésben

Gringow keresett meg minket a lentebb olvasható e-maillel, mi pedig örömmel biztosítjuk számára a felületet. Olvassátok és jellezetek!

„Poolosok! A blog egyik rendszeres olvasója és esetenkénti kommentelője vagyok, a minap pedig épp azon kezdett el pörögni az agyam, hogy ha már jó néhányan úgyis a csapat összes meccsét nézzük, illetve ezen a felületen meg is vitatjuk azt, miért tehetnénk ezt egyszer élőben, sokan? És mi lenne minderre tökéletesebb alkalom, mint egy Arsenal-Liverpool?

Ez a meccs ezen a héten szombat kora délután lesz, én pedig szeretettel meghívnálak a Corvin-negyed környéki Magyar Sörözőbe. Vegyél fel valami liverpoolos cuccot, hogy be tudjuk egymást azonosítani, aztán egy-két sör/bor/kóla társaságában jól kiszurkoljuk majd a 3 pontot az Emirates-ben!

Gyülekező 13:30-kor, plz a kommentek között jelezd ha jönni akarsz és magadon kívül hozol-e valakit v valakiket, hogy majd úgy foglaljam a helyeket – remélem minél többet!

Köszi Scousernek, hogy a rendelkezésemre bocsátotta ezt a felületet.

YNWA

üdv,

Dani”

Hogy mi (Audrey, Donnelly vagy én) is felbukkannánk – nos, erre egyelőre senki se fogadjon nagy összegben, de akár még ez is összejöhet.

Támogass minket szavazatoddal a Goldenblog 2011-es szavazásán! Hírblogok kategória/Vörös fonat