A 2010/2011-es idény legszebb góljai

Nem árulunk zsákbamacskát, ez az, aminek a címe is mutatja: hajtás után következnek a 2010/2011-es idény legszebb góljai. Túlsúlyban a második félév, de egy-egy villanás erejéig az első pár hónapi is visszaköszön. A Sunderland hétmérföldes hibájától Schwarzer elfektetéséig.

Időrendben haladva első kiemeltünk nem szépségével, sokkal inkább bizarr jellegével került fel a listára: Michael Turner, a Sunderland középső védője úgy gondolta, az ártatlanul hátrasarkalt labda még nem jelenti a szabadrúgás elvégzését. Hát rosszul gondolta (megjegyzendő: a Liverpool pályára lépő keretének átlagéletkora ekkor 28 év és 263 nap volt). A strandlabda méltó párja.

Az embeddelés itt elmarad, de ide kattintva elérhető.

Egy igazi ritkasággal folytatjuk: Lucas, aki a középpályán nyújtott teljesítményével megérdemelten lett az év játékosa, hatalmasat durrantott a Steaua ellen. Pedig nem szokása.

Egy ötlettelen Liverpool, amit kétgólos hátrányból állított talpra a United védelme, hogy aztán Berbatov harmadikja újra elsüllyessze azt – úgy tűnik ez a párosítás idén a mesterhármasokról szólt. Szörnyű meccs volt, de a szabadrúgásért megérte.

És igen, hiába vész már a feledés homályába, itt egy újabb példa: voltak napok, amikor Steven Gerrard bevethető volt. Nem is akárhogy, rögtön három góllal rakta helyre az elkanászodás útjára lépett Napolit.

Két meglepő emlék a múltból: Torres nálunk játszott és igen, tudott gólt is lőni. A Liverpool – Chelsea második gólja nem volt semmi.

Januárban aztán Raul Meireles döntött úgy, hogy vállára veszi a csapatot: az Everton elleni bombája után a Wolves ellen is betalált. Szegény Henessey, ezt a gólt ő is csak csodálhatta…

Dirk Kuyt egy gyönyörű márciusi napot és a Manchester Unitedet választotta élete első liverpooli mesterhármasához. Az igazi sztár azonban Luis Suarez volt: megalázni a United védelmét, ráadásul stílusosan? Ez nem semmi.

szólj hozzá: meczetv

És ha már Suarez, akkor nem hagyhatjuk ki a Sunderland ellen szerzett gólját sem. Lehetetlen szög, de ahogy a kommentátor fogalmaz: „it looked impossible, but he made the impossible happen.”

Andy Carroll egyelőre nem váltotta meg a világot, de a City ellen megmutatta, mire lehet még képes. Védhetetlen ballábas bomba, Hart tehetlen volt.

De nem csak ő remekelt aznap, a második gólhoz vezető, és a régi szép idők emlékét idéző liverpooli roham súlya alatt a City is összeroskadt. Parádés támadás, parádés befejezés.

https://dailymotion.com/video/xi2lrm

by kehl3

95 perc sikeres védekezés után úgy tűnt, elúszik az egy pont is, ám a drámai befejezés még csak ezután következett. 12 perc hosszabbítás, egy levágódó szabadrúgás és egy buta Eboué. Az ominózus „piss off” tizenegyes.

Hét döntetlen után végre a Birminghamet is megtörtük sőt, öt gól alatt meg sem álltak a srácok. Maxi Rodriguez mesterhármasa mellett Kuyt és Joe Cole is betalált. Szép emlék, ezért az egész összefoglalót prezentáljuk – ha mégis ki kellene emelni egy gólt, akkor az a harmadik: Suarez leshatárról indul, Kuyt középen elhúzza a védőket, az uruguayiról meg tudjuk, hogy nem szokása rossz megoldást választani. Mesteri átadás Maxinak, aki okosan pattintja le Doyle előtt a labdát.

Ilyen első negyedóráról álmodik mindenki: a Fulham gyors kapitulációja ellenére egy hétgólos parádéba torkollott a londoni kiruccanás, amivel Maxi elmondhatta magáról, hogy három meccs alatt hétszer is betalált. Suarez tökéletes testcsele és Kuyt „háthabemegy” gólja pedig teljessé tették az estét. Talán egész évben ekkor játszotta legszebb játékát a Liverpool.