Webb nem akar minket Európában látni

Persze meg se érdemeltük a szezon egészét, na meg a mai teljesítményünket tekintve – otthon nem voltunk képesek gólt rúgni, ez bárki ellen szégyen – de tény, hogy a kopasz varázsfuvolája nagyon megkönnyítette a Spurs dolgát. Összesen nem fogok egy bekezdésnyit bírózni, mert nem ez döntött, de még mindig csodálkozom rajta, hogy ez az ember vb-döntőt vezethetett . Már Pierluigi Collina is olyan messze volt Puhl Sándortól, mint Dirty Takács Tamás John Lee Hookertől, de ezt a távolságot a végtelennel megszorozva és az örökkévalóságba helyezve sem láthatjuk meg teljes egészében azt a lemaradást, ami a gagyi rendőrt különbözteti meg elődeitől.

Az első félidő pozitívuma volt – Flanagan játéka mellett – hogy noha a csapatot láthatóan felidegesítette és megzavarta az, hogy van der Vaart jobbal seggberúgott egy labdát, és az Pepe kapujának baloldalában ért földet, legalább türelmes maradt, nem kezdett agyatlanul rohanni előre.

(Megjegyzés: VDV legközelebb a második félidőben próbálkozik meg jobblábas lövéssel, amikor sérülést szenved.)

Suárez viszont, miután Ledley King elhelyezett egy egészséges rúgást a vádliján, és mivel Howard Webb játékvezetési stílusa (ha lehet annak nevezni ezt az ámokfutást) sem feküdt neki, egyenesen túlpörgött – ha a magyar szakma krémjéhez tartoznék, azt mondanám, hogy indolensen futballozott, így viszont csak azt írom: idegbeteg volt, és örülhet, hogy a gyepen fejezhette be az első játékrészt.

Carroll a pálya minden szegletében feltűnt, mondjuk, nemtom, mi a fenének, hasznosabb lett volna csak a kapu előtt megjelenni, mint buta indításokkal próbálkozni az oldalvonal mellől, illetve saját térfeléről, bár az sem sült el jobban, amikor végre tisztán fejelhette célra Skrtel (!) benyesett labdáját – tán csak azért került be a kezdőbe, hogy szögleteknél fogja Crouchot? Luis Suárez a félidő végére kezdett magához térni: abban a ligában, ahol a védők úgy eszik a lövőcselt, mint Overdose a kockacukrot, elég egy icipicit lehiggadnia ahhoz, hogy a legveszélytelenebbnek tűnő szituációból teremtsen gólhelyzetet.

John Flanagan játéka egyszerűen lenyűgöző, nem győzzük hangsúlyozni, hogy sem Rafa, sem pedig… ki is? Na mindegy, tehát egy ilyen fiatal játékos integrálására, és ahhoz, hogy ennyire kiegyensúlyozott teljesítményt hozzon ki belőle, elődeivel ellentétben a Dalglish-Clark páros kifejezetten alkalmas. Flanagan nem tehet arról, hogy Angliában (!) egy olyan váll-váll elleni ütközést (!!), amely a tizenhatoson kívül (!!!) történt, befújnak tizenegyesnek. Ezekre a következetességet minden szinten nélülöző döntésekre egyébként csak azok a halmozottan sérült embertársaink képesek, akik a PL-ben és az SPL-ben fújnak – minden tiszteletem a játékosoké, amiért nem fejelik meg rendszeresen ezeket a vadmarhákat.

A második felvonás elején tehát gyakorlatilag eldőlt minden, innentől kezdve olyan szorosan és koncentráltan őrízték Suárezt, hogy váratlan megoldásra már nem nagyon számíthattunk (tőle, tehát a csapattól), egyedül Shelvey lövésének pillanatában hittük el azt, hogy valami liverpoolosat fogunk még látni, aztán bele kellett törődnünk abba, hogy egy borzasztó mérkőzéssel, és minden bizonnyal európai kvalifikáció nélkül búcsúzik a csapat a hazai közönségtől – akik szintén kivételesen álmosnak tűntek így sztrímen keresztül.

Talán a hosszú szezon végére szürkült be a csapatunk, talán az utóbbi hetek könnyed játéka és a mellettünk szóló előjelek és statisztikák miatt hitték el a játékosok, hogy a sültkrumpli is hús, talán a felkészülésbe csúszott valami hiba, talán az fogta meg a játékosokat, hogy az ellenfél mindkét félidő elején talált egy-egy gólt, hogy aztán hátát a kapujának vethesse, de valamiért az utóbbi hetekben látott free-flowing football (legyen magától értetődő foci) helyett egy sokkal szürkébb és sokkal gépiesebb erőlködést láthattunk.

Az angol bajnokság óriási kritikája lenne, ha egy ilyen elképesztő ősszel is az első ötben lehetne lenni, úgyhogy koncentráljunk a következő bajnokság képletére, mely úgy néz ki, hogy (King Kenny + némi nyári erősítés) : 38 meccs = N, ahol az N a jövő évi bajnoki helyezésünk, mely egy kettőnél kisebb természetes szám.