Beharangozó egy mozgalmas nyárhoz III.

Minisorozatunk utolsó részéhez értünk, beszéltünk már általánosságban a nyárról és tárgyaltuk a középpálya problémáját is. Ezúttal a szélekre fogunk koncentrálni, először az utolsó klasszikus szélsőink nyomába eredünk, megnézzük, miért hagytak itt minket, majd kicsit foglalkozunk a poszt mibenlétével is.

Nem is tudom, mikor láthattunk utoljára igazi vonalszélsőt vörös mezben. Ha a bal lábasakat nézzük, valahol Rieránál szakadt meg a sor, ha a jobb lábasakat, talán Pennant nevét emlegethetjük fel. Átkozott egy poszt lehet ez, hisz mindkettejüktől magatartásbeli problémák miatt kellett megszabadulni: Jermaine Pennantet hiába tartották társai a keret legszórakoztatóbb figurájának, állandósuló tivornyái, zűrös magánélete, valamint az ezzel párhuzamosan rapszodikusnak mondható teljesítménye folytán a Liverpool elbocsátotta. Hiába voltak zseniális megmozdulásai, ha egyszer folyamatosan késett az edzésekről, fél életét bírósági tárgyalásokon töltötte, nem tudott koncentrálni a játékra. Vele kapcsolatban egyébként beszédes klubjainak száma is: öt év alatt nyolc csapatot járt meg.

Nem volt ez nagyon másként Albert Rierával sem: neve összeforrt hírhedt kijelentésével, miszerint “Liverpool is a sinking ship”, azaz, “a Liverpool egy süllyedő hajó”. Habár a megállapítás egyáltalán nem állt távol a 2010 márciusi állapotoktól, mindannyian beláthatjuk, profi focista ilyen kijelentést legfeljebb hetven éves kora felett tehet volt csapatára. A spanyol szélső mentségére szóljon, Benitez is mindent megtett azért, hogy Riera ne érezze jól magát Angliában: egy kiemelkedő első szezon után Riera hirtelen a kezdőcsapaton kívül találta magát, állandó harcban a Liverpool másik renitens alakjával, Ryan Babellel. Ezzel alapvetően nem is lett volna probléma – a versengés csak jót tehet – ám Benitez híresen rosszul kezelt minden olyan helyzetet, amiben számok, grafikonok és passzstatisztikák helyett hús-vér emberekről és az ő problémáikról volt szó. A “mindenki egyenlő” elve alapján az játszhatott, aki az edzéseken megfelelően teljesített, Riera pedig felháborítónak tartotta Benitez lélekápolás-mentes hozzáállását. Egy közvetett okként jelölhetjük meg továbbá a spanyol különítmény exodusát, amely Xabi Alonso és Arbeloa távozásával indult meg, a jelen állapotok szerint pedig Reinával zárulhat le. Személy szerint nagyon sajnálom, hogy meg kellett válni tőle, egy baráti beszélgetés és egy atyai ölelés árán meg lehetett volna menteni.

Hogy végre a jelenre tereljük a szót: a Liverpool pillanatnyilag számtalan olyan játékossal rendelkezik, aki képes ezen a poszton játszani (Kuyt, Maxi, Shelvey, Aurelio, Joe Cole, Meireles, Jovanovic), de igazából egyiküknek sem mondható klasszikus vonalszélsőnek. Jovanovic és Joe Cole leginkább a “profi játékos” címkéjű kosárba sem kerülhetnének be, Aurelio bal fullback, Kuyt lélekben csatár, Meireles és Shelvey támadó középpályások, Maxi pedig az igazi jolly joker, aki mindenhol bevethető, de egyik sem az ő posztja.

A kezdőcsapatot tekintve azonban addig nem beszélhetünk problémákról, amíg Suarez bevethető: az uruguayi eddig garancia volt az ötletes, kreatív focira, a váratlan húzásokra. Ám ahogy azt az előző posztban is fejtegettük, a Liverpoolnak muszáj több pillérre támaszkodnia, mert ha valahol, hát Liverpoolban tudják, milyen az, ha egy emberen múlik a gólszerzés. Nélküle pedig hiába van formában Kuyt, hiába rúgná be a kötelezőt Maxi, a csapat egyszerűen el sem jut odáig, hogy rájuk szükség legyen.

Szélsőt venni igazából jó befektetés: nagyon nehéz olyan formációt kitalálnunk, amiben ne lenne rájuk szükség, legyen akár 4-4-2, 4-2-3-1, vagy 4-3-3. Egy gyors szélsőre csapatot lehet építeni, mert a gyors szélső csatár lehet a csatár helyett. Egy gyors szélső átjátssza a védelmet, hogy a többieknek már csak a rutinmunka maradjon, egy gyors szélső hamar felér a kontrával, hogy a beadást már csak az üres hálóba lehessen pöccinteni. Egy gyors szélső az ellenfél védelme mögött lehet, mielőtt az lest kiálthatna. Egy jó szélső a támadások alapja. Egy jó szélső védekezik, mert Angliában ez is a feladata. Egy jó szélső nem csak végrehajt, maga is alkot helyzetet.

De nem csak a középpályán van szükség rájuk: a februárban alkalmazott 5-3-2-es megoldás ugyan túlságosan defenzív ahhoz, hogy a Liverpool ezt egy szezonon belül többször is meglépje, ám arra pont jó (volt), hogy a Chelsea és a West Ham elleni találkozók kapcsán rávilágított egy olyan problémára, ami majdnem megegyezik a most tárgyalttal: a csapat nem rendelkezik megfelelő bal lábas fullbackkel. Danny Wilson bohóckodása a Championshipbe is kevés lenne, és habár Kelly több, mint bíztató, ő igazából középső védő, míg Johnson igazi posztja a jobb oldal. Itt jöhet szóba Fabio Coentrao, akit lassan már csak a megyekettes csapatok nem figyelnek. A bal lábas wingbackek Rolls-Royce-a jelenleg a srác, cselez, lő és szélsőként is bevethető. Ára valahol 20-25 millió euró környékén van, mivel ősszel hosszabbította meg szerződését. Abszolút beleillik az FSG elképzeléseibe, hisz csupán 22 éves. José Enrique neve szintén ismerősen csenghet azok számára, akik figyelik a Liverpoollal szóba hozott játékosok listáját: megszokta a Premier League-et, de én személy szerint nem látom benne a kimagasló tehetséget, inkább átlagos vízhordónak tűnik – több benne a balbekkvér, mint a fullback.

Visszatérve az eredetileg vizsgált posztra: Sylvain Marveaux neve már szóba került sorozatunk első bejegyzése kapcsán is, ám a napokban már egyenesen aláírt játékosként merült fel. A Rennes játékosa ellen azonban egy szakajtónyi érvet tudunk felhozni: az ingyen szerzett játékos mögött mindig ott lapul a kérdés, miért is lehetett őt hat fillérért megszerezni? Talán azért, mert nem kellett senkinek. Marveaux ugyanis Aureliót választotta példaképének: idén tízszer, 2008/09-ben hatszor léphetett csak pályára súlyos sérülései miatt.

A posztra pályázók hosszú listáját már boncolgattuk a legelső bejegyzésben, így velük most nem kívánunk foglalkozni. Ahogy a középpálya esetében is, úgy a szélsők helyzete kapcsán is ugyanazt kell hangsúlyoznunk: mélyíteni kell a Liverpool keretét. A jelenlegi csapatban nincsenek klasszikus értelemben vett side-midfielderek, ezért a két szélen jelenleg kényszermegoldásokat alkalmazhat csak Kenny. Bale, Nani, Adam Johnson vagy épp Silva: nevek, akik képesek egymaguk meccseket eldönteni – nem feltétlenül gólokkal, sokkal inkább hasznos játékukkal.

Röviden összefoglalva három dologra van szüksége a jelenlegi keretnek: kreativitásra, kreativitásra és még több kreativitásra.